Kinek a dala?

Írtunk már néhányszor vándordallamokról, az isztambuli Csecsen lányról, a magyar-hászid Szól a kakasról, az internacionalista Lenin-dalról, a Pótól a Fekete-tengerig ívelő Bella ciaóról, a balkáni hősénekekről, Leonard Cohen Spanyolországot Magyarországgal összekötő keringőjéről. De a legvándorabb dallamról, a vándordallamok királyáról még sosem. Ezt a dalt gitáron vagy udon játszani a legjobb útlevél Szarajevótól Dél-Indiáig: a szemek felcsillannak, az embert kávéval kínálják, hazaért. Ez a dal az egész oszmán birodalomban elterjedt, minden nép a maga nevére vette, s hosszú vándorlásának és átváltozásainak története összefonódik azzal az egykori gazdag, bonyolult és erőteljes zenei és kulturális világgal, ami a késő-oszmán birodalom volt, s amelyről már korábban is írtunk. Ebben a hiánypótló bejegyzésben most nem is vállalkozhatunk többre, mint hogy felvillantsuk a dallamnak ezt a gazdagságát, azt remélve, hogy később még visszatérhetünk rá.


A dal talán legismertebb változata a török Üsküdar'a gider iken – Üszküdárba menet, vagy másnéven Katibim – Írnokom. A szép írnok, akire a szerelmes dal inkább csak sejtelmesen utal, a hagyomány szerint valóban élt, s bolondultak utána a nők. Róla szól a török mozi nagy klasszikusa, a híres énekes és színész Zeki Müren főszereplésével készült Katip (Az írnok, 1968) – filmzenéje természetesen a dal feldolgozása. A 19. századi Isztambulban játszódó film itt látható több részletben, persze csak törökül, de ebben a török filmekre annyira jellemző bájos népszínház-stílusban anélkül is minden érthető. Érdemes belenézni legalább az elejébe. A dal alábbi két változata közül a másodikat ugyancsak Zeki Müren énekli, az elsőt pedig a régi török városi zene egyik legnagyobb csillaga, Safiye Ayla.

Üsküdar'a gider iken aldı da bir yağmur Kâtibimin setresi uzun, eteği çamur Kâtip uykudan uyanmış, gözleri mahmur Kâtip benim, ben kâtibin, el ne karışır? Kâtibime kolalı da gömlek ne güzel yaraşır Üsküdar'a gider iken bir mendil buldum Mendilimin içine lokum doldurdum Ben yarimi arar iken yanımda buldum Kâtip benim, ben kâtibin, el ne karışır? Kâtibime kolalı da gömlek ne güzel yaraşır

Üszküdárba menet eleredt az eső az írnokom kaftánja hosszú, sáros az ingujja. Felébredt álmából az írnok, álmos még a szeme, Én az írnoké vagyok, az írnok az enyém, kinek mi köze hozzá? Milyen jól áll az írnokomnak a keményített gallér! Üszküdárba menet egy kendőt találtam Megtöltöttem lokummal (török csemegével) Amikor barátomat kerestem, ott találtam magam mellett Én az írnoké vagyok, az írnok az enyém, kinek mi köze hozzá? Milyen jól áll az írnokomnak a keményített gallér!

Görögül a dalnak több szövegváltozata is van. Manapság az Apo xeno topo – „Idegen helyről” változat az ismertebb, ahogy Efstathia Grendjelou énekli az alábbi felvételen.

Aπό ξένο τόπο κι απ' αλαργινό ήρθ' ένα κορίτσι, φως μου, δώδεκα χρονώ Ούτε στην πόρτα βγαίνει ούτε στο στενό ούτε στο παραθύρι φως μου, δυο λόγια να της πω Έχει μαύρα μάτια και σγουρά μαλλιά και στο μάγουλό του, φως μου, έχει μιαν ελιά Δε μου τη δανείζεις δεν μου την πουλάς την ελίτσα που 'χεις, φως μου, και με τυραννάς Δε σου τη δανείζω, δεν σου την πουλώ μόν' να τη χαρίσω θέλω σε κείνον π' αγαπώ

Idegen helyről, messzi földről jött egy leány, szemem fénye, tizenkét éves. Nem áll ki az ajtóba, nem jön a közelembe, nem néz ki az ablakon, hogy egy szót szóljon. Fekete a szeme, göndör a haja, s arcán, szemem fénye, egy anyajegy van. Nem adod nekem azt, nem adod el nekem azt az anyajegyet, csak kínzol engem? Se oda nem adom, sem el nem adom hanem csak annak adom, akit én szeretek.

De a korábbi szöveg az Ehasa mantili – Elhagytam a zsebkendőmet. Így énekelte az isztambuli Roza Eskenazi is, a rebetiko királynője, akitől sajnos nincs felvételem. Helyette itt van Anastasia Eden egy szép tavernabeli előadása. Azt gondolom, ez lehetett a dal kisázsiai görög változata, amelyet a legtöbb felvételen recitativo szólók gazdagítanak.

Έχασα μαντήλι μ' εκατό φλουριά; κι έμαθα πως το 'χει η κόρη του παπά. Δωσ' μου το μαντήλι, κράτα τα φλουριά μην το μάθει η αγάπη μου και δεν με θέλει πια....

Elhagytam a zsebkendőmet benne száz forinttal azt mondták, a pap lányánál van Add vissza a zsebkendőt, tartsd meg a forintokat, meg ne lássa a szeretőm, el ne hagyjon engem.

Még egy tisztán hangszeres görög cigány felvétele is található a Giorgos Koros együttestől, amelynek címe azonban az Apo xeno topo szefárd megfelelője: En un lugar extrangero – Idegen helyen. Ugyanakkor a ma ismert szefárd változat egész más szöveggel a legnagyobb szefárd városba, Szalonikibe teszi át a történetet: Selanik entero yo lo caminí – Egész Szalonikit bejártam érted.


De ismerik a dallamot az egész Balkánon is, Szerbiában Dva goluba (Két galamb) vagy Ruse kose (Fekete haj) szöveggel. Az alábbi a Dva goluba legkorábbi felvétele, 1910-ből.

Poletela dva bijela, aman goluba pa su pali na turbeta cara Murata. Jedan nosi britku sablju cara Murata, drugi nosi amajliju cara Hamida. Pitala ga (ih) vjerna ljuba cara Murata: Oj, Boga vi, dva bijela, aman goluba, otkud vama britka sablja cara Murata, I zlacena amajlija cara Hamida? Sablju dade mila majka cara Murata. seja dade (...) naseg cara Hamida mila seja, amajliju cara Hamida.

Elrepült két kedves fehér galamb, Murat turbánjára szálltak. Egyik éles szablyát hoz Muratnak, a másik amulettet hoz Hamidnak. Megkérdezte Murat igaz szeretője: Ó, az Istenért, két kedves fehér galamb, honnét ez az éles szablya Muratnak és az arany amulett Hamidnak? A szablyát kedves anyja adta Muratnak s az ő (???) adta a mi Hamidunknak, kedvese adta az amulettet Hamidnak.

Boszniában a Ruse kose változatnak még az Oj devojko Anadolko budi moja ti (Ó anatóliai leány, légy az enyém) versszakot is eléteszik, vagy Zašto suza u mom oku (Miért sír az én szemem) kezdettel iszlám vallásos dalként éneklik. Noha ez utóbbi szövege voltaképpen imádság, a jugoszláv polgárháborúban a bosnyákok harci indulója is volt. Bulgáriában is kétféle szövege van: Cserni ocsi imas libe (Fekete a szemed, kedvesem) kezdettel szerelmes dal, míg Jaszen meszec vecs izgrjava nad zelenata gora (Fényes hold kél a zöld hegyek fölött) címmel éppen a törökellenes függetlenségi harc himnusza. De albánul éneklik Albániában, makedónul (ha ugyan van ilyen nyelv) Oj gyevojcse (Ó kislány) címmel Makedóniában, arabul Irakban és Libanonban, sőt az olasz KlezRoym arab-szefárd-héber-francia-angol-olasz keverék nyelven dolgozta fel modern klezmerré.

Fel shara canet betet masha la signorina aux beaux yeux noirs come la luna etait la sua facia qui eclairait le boulevard Volevo parlar shata metni because her father was a la gare y con su umbrella darabetni en reponse a mon bonsoir Perchè my dear tedrabini kuando yo te amo kitir and if you want tehebini il n’y a pas lieu de nous conquerir Totta la notte alambiki et meme jusqu’au lever du jour and every morning ashtanaki pour le voue de notre amour...

A utcán sétált a gyönyörű fekete szemű lány arca, akár a hold ragyogta be az utcát. Beszélni akartam vele, mert az apja az állomáson volt de az esernyőjével ütött meg a jóestétre válaszul. Miért ütsz meg, drágám mikor ennyire szeretlek? Hiába akarsz szerelmet vallani, nem lehet engem meghódítani. Egész éjjel várni foglak, egészen a napfelkeltéig, s minden reggel ott leszek mert fogadalmat tettem szerelmünkre.

A dal mai balkáni panorámáját tekinti át a bolgár Adela Peeva zseniális dokumentumfilmje, a Чия е тази песен? – Kié ez a dal? A film 2003-ban jelent meg, és legalább öt igen rangos díjat nyert, még „az év legjobb európai dokumentumfilmje” címre is jelölték – de ennek ellenére szinte hozzáférhetetlen, se megrendelni, se lehozni nem lehet sehonnan. Csupán egy bolgár szájton van fenn több részletben, s az alábbi Google-videón egyben. Noha egy óra hosszú, föltétlenül érdemes megnézni.



A forgatókönyv egy isztambuli étteremben indul, ahol bájos török énekesnő adja elő a dalt, s a többféle balkáni népből álló asztaltársaság vitatkozni kezd, valójában melyiküké az. Ott van Peeva is, aki nem hagyja annyiban a dolgot, s a Balkán minden országát bejárja, hogy meglássa, hol hogyan éneklik. Sok szép előadást hallunk sokféle szöveggel, és persze minden országban megtudjuk, hogy a dal onnan ered. Talán csak a muzulmán bosnyák karvezető a kivétel, aki elismeri a dal török eredetét, s a makedón zeneszerző, aki egyértelműen kimutatja, hogy ilyen ritmus a makedón népzenében nincs.

A film a változatok ürügyén bevezetést nyújt a Balkán országainak mai állapotába és feszültségeibe is. Megmutatja, hogy a dalon keresztül melyik közösség hogyan éli meg a saját identitását, melyik számára jelent a többiekkel összekötő kapcsot a dallam, s melyik számára elválasztó falat az eltérő szöveg és kontextus. Peeva maga is veszélybe kerül: a vranjei szerbek meg akarják verni, amikor lejátssza nekik a bosnyák változatot, s a bulgáriai hegyvidéki ünnepségen akasztással fenyegetik meg, ha azt meri állítani, hogy a dal török eredetű.

A film országról országra haladó jelenetekből áll össze. Peeva mindenütt csak egy-egy részletre, egy-egy közösségre vagy zenészre koncentrál, de azzal a figyelemmel, amely a sémákon túllépve képes megragadni a helyzet bonyolultságát, jó és rossz egyidejű jelenlétét.

Különösen szép az, ahogy Peeva minden jelenetben a szereplők egyéniségét, emberségét és tartását hangsúlyozza. A film nem etnozenei körút, hanem érzékeny és figyelmes találkozások sora. A Katip isztambuli rendezőjével, aki nagy átéléssel emlékszik vissza ifjúkora énekeseire. A mütilénei munkás-zenészekkel, akiket a közös kocsmai zenélés önmaguk fölé emel. Az amatőr tamburaegyüttessel próbáló egykori tiranai operaénekesnővel, aki minden gesztusával a kultúrát és eszményeket képviseli egy kétségbeejtően lepusztult világban. A cigányokat pasztoráló fiatal szerb pappal, aki együtt zenél híveivel, és elítéli Bregović és Kušturica hamis cigány-mítoszát. A Balkánt belülről, szeretettel és egyenrangúként szemlélő, s az egyaránt távolságteremtő komikum vagy tragikum helyett a tragikus világon felülemelkedő tartást és erőt bemutató film messze kimagaslik a Balkán-filmek jelenlegi dömpingjéből.


A film és a dal még egy kulturális EU-projektet is inspirált. Az „Everybody’s Song – Music as a tool for the promotion of diversity and intercultural understanding” projekt 2007-2008-ban két éven át támogatta kurzusokkal, rendezvényekkel, koncertekkel fiatal balkáni zenészek együttműködését és közös kulturális gyökereik felfedezését. Lapjukon a dallam változatait is illusztrálják sok példával, még olyan valószínűtlen helyekről és együttesektől is, mint Üzbegisztán, Malájföld és a Boney M.

De hogy a dallam tényleg honnan ered, arra sem a film, sem a projekt nem válaszol. Egyelőre talán még nem is lehet. Sokféle elmélettel találkozunk. Arab források a 19. századi iraki Mulla Osman Al-Musellinek tulajdonítják, akinek változatát Yousef Omar adja elő a fent bekötött iraki videón. Mások szerint az 1853–56-os krími háborúban Isztambulban állomásozó skót zenészek terjesztették el a városban. Megint mások szerint örmény, s Dihran Tsohatziannak az egész oszmán birodalomban népszerű Leblemitzi Horboraga népszínművében hangzott el először 1883-ban. Ezt támasztja alá, hogy a dal első felvételét német zenekutatók épp egy örmény fiúval készítették 1900-ban a kelet-anatóliai Gaziantepben. De egyik feltevés sem igazolható. Annyi valószínű csak, hogy viszonylag késői, 19. századi városi dal. Erre utal az is, hogy különféle változatai a birodalom egyes tartományaiban még meglepően egyformák, s mindenütt inkább városi dalként, mint paraszti népdalként maradt fenn.

Az Everybody’s Song projekt egyetlen rövid szakirodalmat idéz róla, érdekes címmel egy érdekes könyvből: Dorit Klebe: „Das Überleben eines osmanisch-türkischen städtischen Liebesliedes seit einer frühen Dokumentation von 1902. Metamorphosen eines makam.” In: Marianne Bröcker (szerk.): Das 20. Jahrhundert im Spiegel seiner Lieder. Schriften der Universitätsbibliothek Bamberg. Band 12 (2004), pp. 85-116. Ezt még nem sikerült megszereznem, de amint hozzáférek, tudósítok róla. Aki többet tud, föltétlenül írjon.


in English