Meridiánok története

Délnek tartva Prágából, Salzburgon át, az osztrák Alpokon át, amelyek germán istenekként ragyognak a délutáni napfényben, a tömör sziklába vájt sötét alagutakon át, ahol a fluoreszkáló világítás fénymásolóként söpör végig újra meg újra a fülkén, végre megérkezem Trieszt kikötővárosába, az olasz föld szlovén hegyekkel szegélyezett keskeny tengerparti sávjára.


Trieszt, amelyet az illírek alapítottak, Róma és Bizánc kormányzott, hosszú viszályt folytatott a Legfenségesebb Köztársasággal, állt a Habsburgok és Napóleon uralma alatt, volt szabad állam, s történelmének jelen pontján olasz város, erőteljes szláv és német rétegekkel. James Joyce sok évig otthonának tekintette, s Italo Svevóval kötött barátsága ez utóbbit az olasz irodalom hiteles hangjává tette a külföld számára. Mindezekre külön-külön landmark emlékeztet a városban.

Az alábbiakban azonban egy másik trieszti landmarkról szeretnénk beszélni, amelyre nem szokás felfigyelni, s szinte beleolvad környezetébe. Nem magasabb a kövezetnél, amelybe beágyazták, s a járókelők közül csak néhányan fordítanak rá figyelmet. A legtöbben, triesztiek és utazók, ügyet sem vetnek rá, amint a dolguk után járva átlépnek rajta. Én is csak véletlenül bukkantam rá a várost járva, s ahogy az az ilyen dolgokkal lenni szokott, váratlanul megérintett. A Trieszti Meridiánról beszélek.


A „meridián” szó a „napközepi” jelentésű latin „meridianum”-ból származik, s azt a hosszúsági fokot jelöli, amely fölött a nap az adott helyen delelőjén áll. Földrajzi nyelven úgy fogalmazhatnánk, hogy meridián lehet a földgömb bármely metszete, amely keresztülmegy a két sarkponton. De az ember ironikus módon úgy érzi, hogy a pontosságnak ezen a fokán a nyelv már kezdi értelmét veszíteni. Egyszerűbben tehát azt mondhatjuk, hogy a föld felszínének bármely pontosan észak-déli irányú vonala lehet meridián. És hogy végtelenül sok van belőlük. A triesztiek azáltal, hogy pontosan ezt a meridiánt választották ki és jelölték meg nyilvánvaló módon a kövezeten, azt állítják, hogy ez valamiképpen kitüntetett jelentőségű a többi meridián között.

London és Párizs

Kitüntetett, de nem egyedülálló. Hiszen ott van például a konszenzus, hogy a London-külvárosi Greenwich királyi csillagvizsgálójának kupoláját keresztülszelő meridián, a Prime Meridian az a 0°, amelytől hagyományosan az összes többi hosszúsági fokot számítjuk. Mielőtt azonban ez világszerte elfogadottá vált volna, igen sokan a párizsi meridiánt tekintették első számú vetélytársának. Sok francia térkép szélén még ma is feltüntetik mindkét meridián-számozást.

Az 1884-ben Washingtonban tartott Nemzetközi Meridián-konferencián jó néhány további alternatíva is felmerült, részben a politikai semlegesség, részben a hagyomány okán. Az egyik  javaslat az volt, hogy a Kanári-szigeteki El Hierrón átmenő meridiánt tekintsék a kezdő hosszúsági foknak. A franciák 1634 óta tettek így, de a hagyomány sokkal régebbi, még Ptolemaioszra megy vissza, aki az ismert világ legnyugatibb pontját választotta saját rendszere kiindulópontjának. De minthogy Greenwich addigra már gyakorlatilag bevetté vált, végül úgy döntöttek, legjobb lesz hivatalosan is szentesíteni ezt. A franciák üres kézzel távoztak a konferenciáról.


De létezett emellett számos helyi alapmeridián is, amelyek elsősorban az adott vidéken élők korlátozott kronográfiai szükségleteinek kielégítésére szolgáltak. Az elmúlt évszázadban azonban elvesztették kitüntetett helyi jelentőségüket, és megszűntek a helyi idő számításának alapja lenni. Manapság nem többek obskurus történelmi maradványoknál, vagy legjobb esetben is helyi kuriózumoknál. Pontosan azok a fajta elenyésző emlékek, amelyek mindig is a legjobban érdekeltek. Aki kíváncsi rá, a Wikipedián többet is megtudhat a kezdő hosszúsági fokról és néhány egykori helyi jelentőségű meridiánról.

Az alábbiakban összefoglalom, amit az általam idáig megismert két helyi kezdő meridiánról sikerült kiderítenem. Utána pedig szeretném feltenni a kérdést olvasóinknak: vajon hány ilyen létezik még?

Trieszt

A Trieszti Meridiánt (13°46´11˝ E) három felirat jelzi a Piazza della Borsa cementlap-kövezetén haránt végigfutó, fehér kőből rakott csíkon. Az első közli nevét: „Meridiano di Trieste”, míg a második elmagyarázza, hogyan válhatunk mi magunk egy napóra mutatójává és határozhatjuk meg a (helyi) időt tulajdon árnyékunk alapján. Az utolsó felirat a meridián 1820-as megállapítója, Antonio Sebastianutti friuli tudós érdemeit méltatja. A meridián csíkjának északi végpontja a Camera di Commerciónak a bejárati oszlopcsarnoktól balra eső fala.


A felirat egy „camera obscurát” is említ, mint ami része az együttesnek, de ehhez be kell lépnünk az épületbe, amelynek padlóján a meridián tovább fut. Magasan fent a falon egy észrevehetetlen nyíláson egyetlen fénysugár tör át, s a padlón jelölt napórán mutatja a helyi időt. Megalkotásának idején ennek az átgondolt és lenyűgözően elegáns rendszernek a célja az volt, hogy a tengerjáró hajók a kikötőbe befutva hozzáigazítsák kronométereiket, ami abban az időben a hajózás életfontosságú része volt.




Prága

Trieszti utam Prágából indult, amely érdekes módon ugyancsak saját kezdő meridiánnal büszkélkedik. A Prágai Meridián (14°25´17˝ E) a Staroměstské náměstí (Óvárosi tér) kövezetét szeli át, s ha az embernek sikerül utat törnie a turisták tömegén át, megláthatja, hogy egy nyíl formájú bronz plakett is jelöli, amely nagyjából a Husz-emlékmű felé mutat. De ez a vonatkoztatás csalóka. A meridián egy történelmi kísértet árnyéka, olyasvalamié, ami nem létezik többé.


A vasútvonalak megjelenéséig és az egységes óraszámítás ezt követő bevezetéséig Prágának, mint valószínűleg az ipari világ minden más városának, megvolt a maga helyi ideje. Ez az idő városról városra változott, ama egyszerű és logikus tény következtében, hogy a nap az adott hosszúsági foknak megfelelően mindenütt más és más időpontban állt delelőjén. Prágában a hagyomány és közmegegyezés szerint az az időpont számított délidőnek, amikor a Mariánský sloup, a Mária-oszlop, a Szent Szűz ragyogó szobrával koronázott, 16 méter magas fogadalmi emlékmű pontosan észak-déli irányú árnyékot vetett az Óvárosi tér kövezetére. Ennek az árnyéknak a lenyomata a Prágai Meridián.

A kövezet egy másik – de ezzel összefüggő – felirata a Mária-oszlop helyét is jelzi. Az oszlopot 1918-ban, nem sokkal Csehszlovákia függetlenségének kikiáltása után döntötte le néhány sehonnai, akik még mindig bosszúért lihegtek a háromszáz évvel korábbi fehérhegyi vereség miatt, azt hangoztatván, hogy az oszlop a Habsburg-elnyomás jelképe.

Noha az oszlopot a korabeli Közép-Európát elárasztó pestisoszlopok divatjának idején emelték, nem igazodik ezek archetípusához. 1650-ben állították fel, a Wikipedia szerint „…hálaadásul a Szeplőtelen Szűz Mária segítségéért a svédekkel folytatott küzdelemben.” A harmincéves háborúban a svédekkel folytatott küzdelemnek azonban nagyon is helyi vetülete volt. Golo Mann a Propyläen-Weltgeschichte „Das Zeitalter des Dreißigjährigen Krieges” fejezetében elmondja, hogy 1620-ban II. Ferdinánd a látszólag reménytelen  helyzetben a Szent Szüzet nevezte ki az egyesült osztrák-bajor katolikus seregek főparancsnokának a pfalzi-cseh protestánsok ellen indított háborúban, amelynek éppen a néhány hónappal később a Prága mellett vívott, Csehország sorsát eldöntő fehér-hegyi csata volt az első látványos győzelme.

Mindmáig számos kísérlet történt az oszlop újra felállítására, amit még a prágai önkormányzat is fontolóra vett. Döntés azonban még nem született róla, minthogy a mai napig viták középpontjában áll. Nemcsak a rekonstrukció költségei miatt, hanem azért is, mert szakértők szerint az eredeti oszlop dokumentációja nem elegendő egy történetileg pontos másolat elkészítéséhez. A Mária-oszlop helyét jelölő felirat azt mondja: „Itt állt és itt fog újra állni a Mária-oszlop”, de az „itt fog újra állni” szavakat ismeretlenek nyilvánvalóan szándékosan kivésték róla.





És most maguk…

Megismerve e két helyi meridián történetét, amelyeket az adott közösség nyilvánvalóan elég jelentősnek talál ahhoz, hogy pénzt és erőfeszítést áldozzon emlékük megőrzésére, felmerül bennem a kérdés: milyen egyéb helyi meridiánok léteznek még, amelyeket csupán a helyi közösség ismer? Az idézett Wikipédia-cikk említ néhányat, de a játék kedvéért szívesen feltételezném, hogy ennél sokkal több is van.

Nos tehát, nyájas olvasó, szeretnélek megkérni: ha megismertél ilyet, akár tulajdon városodban, akár utazásaid során, írd meg ezt kommentben néhány kiegészítő információval. S ha képed is van róla, oszd meg velünk. Nagyon érdekes kis enciklopédiát állíthatnánk így össze, a téma iránti valamennyi érdeklődő hasznára.

Végül

Köztudomású, hogy egy jó térkép minden eleme megfelel egy, a Földön létező dolognak. Ugyanakkor a térkép absztrahálja és torzítja a feltérképezett teret, amelyet kétdimenziós térre vetít, hogy papírra lehessen nyomtatni. A térképet a lakott helyeket jelölő pontok tarkítják, határok kanyarognak rajta, és vonalak négyzetrácsa vetül rá a koordináták gyors megadhatósága érdekében. De mi történik, ha megfordítjuk ezt az az elképzelést, és elkezdjük a föld felszínére vetíteni a térkép terét szervező elemeket? Földrajztudományi technikáink ellátnak minket a tiszta képzelet kristályos konstrukcióival, idealizált fogalmakkal, amelyek segítenek tisztázni az objektumok viszonyait, olykor a pontos részletek rovására is. Amikor ezeket a képzeletbeli vonalakat megjelöljük a föld felszínén, olyankor az agy belső színháza vetíti ki játékát a formára és az anyagra. Mentális erőfeszítéseink tiszta terméke kitüremkedik a térbe, amelyet leírni próbált, s ezáltal megváltoztatja azt. Ettől fogva valami új jön létre a földön, egy meridiánvonal emlékműve. Mostantól ennek is meg kell jelennie bizonyos térképeken, máskülönben a térkép idejétmúlt és hamis lesz.

Ezt a komplikált hierarchiát azonban inkább hagyom Borgesre és a filozófusokra.