A tarantói régészeti múzeum a teknősből készült lírán kívül egy másik „átalakított” állatot is őriz. Ez pedig egy szamár, amely egy-egy boros amforát hordoz a két oldalán, de közben ő maga is egy amfora. Egészen pontosan askos, amelyet olaj vagy kenőcs tárolására használtak. Miért nem borra? Mert a szamár feje precíz kiöntőcsőrként funkcionált, amely lehetővé tette, hogy a drága olajokat nagyon lassan, szinte cseppenként, pazarlás nélkül adagolják belőle. Bornál ez a szempont fel sem merült.
A szamár mégis a borhoz kötődik, nemcsak a két boros amfora miatt, hanem azért is, mert nyakán olyan borostyánból, mirtuszból és babérból font koszorút visel, amilyet a dionüszoszi felvonulás – a thiasos – résztvevői, emberek és állatok viseltek.
Dionüszosz a természet elementáris erejének, a civilizáció alóli felszabadulásnak, a határok átlépésének istene volt, s kultuszának magától értődő segédeszköze volt a bor. Felvonulásainak magától értődő teherhordó állata pedig a szamár, amelyet önfejűnek és megfegyelmezhetetlennek tartottak, s féktelen szexualitást tulajdonítottak neki – pont azokat a vonásokat, amelyeket a thiasos ünnepelt.
A tarantói múzeum egy másik, Kr.e. 525-500 közötti athéni feketealakos boros amforáján maga Dionüszosz ül kedves állata hátán a menet közepén, s előtte-utána egy-egy meztelen szatír halad hatalmas felmeredő hímvesszővel.
A szamárnak kiemelt szerep jutott az ivóedények megformálásában is. A rhyton olyan ivóedény volt, hogy amíg volt benne bor, nem lehetett letenni, egyszerre kellett kiinni az egészet, mint ma a grúz ivótülköt. Ezt gyakran mintázták állatfejnek, különösen Dionüszosz szent állata, a szamár fejének, mint ezt a Kr.e. 410-400 körüli attikai darabot ugyancsak a tarantói múzeumban. A szamár nyakrészénél hosszú köpenybe (himation) burkolózó és botra (bakteria) támaszkodó figura áll, aki persze akkor áll helyesen, a talpán, ha a rhyton is „helyesen” áll, szájával felfelé, borral töltve. A figura az ilyen öltözékben a lakomára érkező polgárokat tükrözte, s nyugodt, civilizált méltósága éles kontrasztot alkotott az üvöltő, zabolátlan állat ösztöneivel.
Hasonló szamárfejes rhytont őriz a Chicago Art Institute is, amely Athénban készült Kr.e. 480-470 között, Douris vázafestő körében. Ennek már nyakán is dionüszoszi jelenetet, egy bacchánsnőt üldöző szatírt látunk.
De Dionüszosz, ha kellett, nagylelkűen kölcsön is adta a szamarát. Ez az alapja a vázafestészet kedvelt „Héphaisztosz hazatér az Olümposzra” komikus jelenetének.
A csúfnak és sántának született Héphaisztoszt anyja, Héra ledobta az Olümposzról. A tengerbe esett, ahol Thetisz és Eurünomé tengeri istennők vették gondjukba. Egy víz alatti barlangban nevelkedve kitanulta a kovácsmesterséget, s a világ legnagyobb kézművesévé vált. Ezután egy gyönyörű színarany trónust küldött anyjának az Olümposzra. Héra elragadtatva beleült, ám ekkor béklyók sokasága pattant ki belőle, és többé nem tudott felállni róla.
Minden olümposzi isten megpróbálta kiszabadítani őt, de sikertelenül. Zeusz ekkor leüzent Héphaisztosznak, hogy jöjjön és szabadítsa ki anyját, de a megbántott Héphaisztosz visszaüzent, hogy neki nincs anyja.
Az összes isten megpróbálkozott a maga eszközeivel felhozni Héphaisztoszt az Olümposzra, de csődöt mondtak. Dionüszosz viszont unszolás helyett a legjobb borával kínálta. Héphaisztosz berúgott, mire Dionüszosz felültette szamarára, és thiasos közepette vitte fel az Olümposzra. Itt a kijózanodó kovácsisten végül igen kemény feltételekkel kiszabadította anyját a trónusról.
Ezt a jelenetet látjuk a leccei múzeum Kr.e. 450-425 között az attikai ún. Orfeusz-festő körében készült oszlop-kratérján, bor- és vízvegyítő edényén. A részeg kovácsisten szamara előtt haladó bakkhánsnő két fáklyával mutatja az utat az Olümposzra.
Ez a párosítás új szemponttal gazdagítja a szamár jelentését. A szamarat a görög polgárok nemcsak makacssága és felfokozott szexualitása miatt nézték le, hanem azért is, mert a nemes lóval ellentétben a nemtelen kézművesek és parasztok állata volt. Ezért is lehetett Dionüszosz hátasa a thiasos feje tetejére állt világában, a civilizáció paródiájában.
Héphaisztosz az egyetlen isten, aki kétkezi munkát végez. A szamár az ő állata: mindketten keményen dolgoznak, mindkettőjüket lenézi az arisztokrácia, de mindketten nélkülözhetetlenek.
Dionüszosz pedig azzal, hogy ezt a csökönyös, lenézett, mégis nélkülözhetetlen állatot tette meg kísérete és menetei főszereplőjévé, kigúnyolta a társadalmi elitet. A szamárháton való utazás a dionüszoszi szabadság himnusza volt: annak jelképe, hogy a bor és a mámor birodalmában az utolsókból is lehetnek elsők, és a legmegvetettebb teremtmény is az isten közvetlen közelébe kerülhet.
Add comment