A Karanlık, azaz Sötét templom puszta neve is mutatja, mennyire elvesztek a hagyományok Kappadókiában az 1923-as lakosságcserével. Görög keresztény soha nem nevezne el templomot a sötétségről, a Fény ellenlábasáról. A balkáni muszlim beköltözők viszont csak annyit láttak, hogy egy viszonylag nagy templomnak nincs ablaka, tehát sötét.
Ha egy tartomány történetei annyira elvesznek, hogy az új beköltözőknek kell kitalálni helyettük légből kapott újabbakat, az majdnem olyan katasztrófa, mintha a történelmi emlékek pusztulnának el – hiszen pontosan az a hagyomány vész el, amelyik ezeket történelmivé és emlékké tette. Ez történt Kappadókiával, ahol az eredeti lakosság eltűnésével a sok ezer barlangtemplom, kolostor, középkori és oszmán kori kereskedőház, az egész kultúrtáj elnémult, és nagy részben megismerhetetlenné vált.
Mindazonáltal a „Sötét templom” még történetek híján is a göremei templomegyüttes művészileg legkiemelkedőbb darabja. Teljes falfelületét, kupoláit és a kupolákat tartó ívek belső felületét nagyon magas színvonalú freskók borítják. Ezeket Konstantinápolyból hívott műhely készítette 1050 táján, miután a katonacsászárok 960-tól kezdve győzelmeket arattak az arab hódítók fölött, békét és fellendülést hoztak Kappadókiának, a szerzetesi élet újjászületett, és az itt birtokot nyert katonai arisztokrácia bőkezű adományokat tett a kolostoroknak.
A templom a „négyoszlopos” csoportba tartozik az itteni Elmali-, Çarıklı- és a çavuşini Szent János-templommal együtt, amelyeknek négyzet alaprajzú terében négy oszlop tart egy központi kupolát, s a négy oszlopról kiinduló ívek kilenc mezőre osztják fel a teljes mennyezetet, a mezőkben egy vagy több (rendszerint öt) kis kupolával.
Ez a struktúra a 10-11. század egyik legfontosabb konstantinápolyi templomtípusa volt, s a 11. század közepi kappadókiai virágkor templomainak épülete és ikonográfiája is a fővárosi példákat követi. Sőt Kostof monográfiája szerint ugyanaz a konstantinápolyi műhely festette ki őket, amelyik egy nagyon friss, az előző század végén kialakult stílust követett. Ezt a stílust a gazdag telített színek, erős drámai jelenetek, plasztikus figurák és kifinomult árnyékolás jellemezte.
A templom bejárata tágas udvarról nyílik. Az udvar északi oldalán valamikor kétszintes templom állt. Ennek déli fala leomlott, s látni engedi az alsó templom vakárkádjait és a felső templom előcsarnokát és hajóját korai, vörös vonalas díszítésükkel. A felső templom előterében újra látjuk a Szent Barbara-kápolna virágot csipegető kakasát, amelyet több szerző a szerzetes jelképének tart.
A freskók ikonográfiája három csoportra oszlik. A falak felső sávjában, a kupola körüli boltozatokon és az előtérben Krisztus földi életének jelenetei sorakoznak. A korábbi kappadókiai freskókkal szemben, amelyek az ókeresztény szarkofágokhoz hasonlóan hosszú sorokban állították egymás után Jézus életének jeleneteit, ez a válogatás már súlyoz: kialakulóban van a tizenkét főünnep kanonikus együttese.
A falak alsó sávjában szent védelmezők – katonaszentek, orvosszentek, harcos arkangyalok és a Szent Kereszt – veszik körbe a templomhajót, ami különösen aktuális volt a korabeli Kappadókiában.
Végül egy harmadik réteg Krisztus alászállását jelképezi, felülről, a kupolákban trónoló Pantokrátoroktól indulva, a tizenkét próféta által megjövendölve, Jézus földi őseinek a második kupolában és a mellékapszisokban feltűnő figurái által konkretizálva egészen földi születéséig, ahol egybeolvad az első csoporttal, Krisztus földi életével.
A főapszisban felül a Pantokrátor Krisztus ül, jobbján-balján a kérelmező Szűz Máriával és Keresztelő Szent Jánossal, két lábához pedig – mint feliratuk hirdeti – a festés donátorai, Nikephoros és Bassianos borulnak kérelmező pózban.
Alattuk öt egyházatya, köztük az itt különösen fontos kappadókiaiak. Ha csak a háttér mély kék színét nézi az ember, amelyet az arannyal azonos értékű lapis lazulival festettek, megértheti, micsoda összeget költöttek az adományozók ennek a templomnak a díszítésére.
A bal oldali, északi apszisban Szűz Mária ül a Gyermekkel, az apszis külső lunettáján és mellette a hajó falán a négy evangélista.
János és Márk evangélisták alatt az északi falon a két ἀνάργυροι, azaz ingyen gyógyító szent orvos, Kozma és Damján, valamint anyjuk, Szent Theodota. Az orvosok különösen fontosak voltak a bizánci templomokban, mert még képük elé is gyógyításért járultak, sőt gyakran egy éjszakát ott is töltöttek („incubatio”).
A jobb oldali, déli apszisban Ábrahám áll a mandylionnal (a Krisztus arcát csodás módon megörökítő kendővel), s a külső lunettán és a hajó falán az Utolsó vacsora (az asztalon bárány helyett egy nagy hallal). Ábrahám önálló ábrázolása viszonylag ritka, de az Utolsó vacsorával és a mandylionnal, valamint a narthexben megfestett Ábrahám vendégségével együtt eucharisztikus utalást hordozhat, s a másik mellékapszis Istenszülőjének párjaként Krisztus földi leszármazásáról tanúskodhat.
A hajó déli falának három lunettáján – mintegy az Utolsó vacsorát folytatva – Krisztus passiójának jelenetei: alászállása a poklokra, kereszthalála, és az asszonyok az üres sírnál. Alattuk a falon: a három ifjú a tüzes kemencében egy angyal védelme alatt (Dániel 3), Szent Mihály arkangyal, illetve Szent Ilona és Nagy Konstantin az általuk megtalált Szent Kereszttel.
Krisztus a pokolra alászállva kihozza onnan Ádámot és Évát, s mindazokat az igazakat, akik a megváltás eljöveteléig a pokol tornácán várakoztak. Az ősszülők mögötti fejek fölött „Próféták” felirat, jobbra a két király Salamon és Dávid. Krisztus a sátánon tapos, mellette a pokol összetört kapuja, a szinte katalógus-szerűen kiterített középkori vasalatokkal.
A görög feliratok szinte tankönyvszerűen megnevezik a szereplőket, Jézust, a szent keresztet, Longinoszt a lándzsával és Aiszoposzt az ecetbe mártott izsóppal, Szent János evangelistát, és a századost, aki kijelenti: „Ez valóban Isten fia volt”
Csábító lenne a spirálban, amelyre az üres síron ülő angyal mutat, Krisztus transzcendens dimenzióba való átlépésének „rövidítését” látnunk, ahogy a labirintus sok régi kultúrában a túlvilágra való átkelés jelképe. De valószínű, hogy inkább a feltekert halotti leplet ábrázolja. Ikonon ezt csak Kappadókiában látjuk.
Sokatmondó Szent Mihály Χωνιάτης, azaz „Chonai-béli” epithetonja. Ez kifejezetten az arkangyalnak a délnyugat-anatóliai Chonaiban (az antik Colossaeben) tett csodájára utal, ahol a pogányok két folyó elterelésével akartak elárasztani egy keresztény szentélyt, ám az arkangyal botjának ütésére vizüket elnyelte a föld.
Szent Mihály chonai csodája. Novgorodi ikon, 15. sz., a rjazanyi múzeumban
A déli falnak ez a három jelenete a két angyallal és a Szent Kereszttel egyaránt a pogányoktól való védelmet jelképezi, ami nagyon aktuális volt itt Kappadókiában.
Az északi falon Jézus életének első epizódjai: József és Mária vándorlása Betlehembe, és a Születés. A két jelenet alatt pedig Szent Eustathios katonaszent, ami érthető Kappadókiában, illetve Mihály arkangyal párja, Gábriel. A harmadik falszakasz a már látott evangélistáké és orvosszenteké.
Mária szamarát Jakab, József előző házasságából való fia vezeti. A feliratban Mária kéri Józsefet, hogy vegye le őt a szamárról.
A Születés jelenetének felépítéséről már részletesen írtam. Ahogy ott a szabadon kószáló bárányok, úgy a göremei műhelynek sajátos emblémája a bokrocska mint életfa körül szimmetrikusan ágaskodó két kecske.
A bejárat fölött a Színeváltozás, mellette a két hajó végén Lázár feltámasztása és Krisztus keresztelése.
A Jézus lábánál trombitáló kis fekete lény nem démon, mint első pillantásra hinnénk, hanem – mint korsója mutatja – a Jordán folyó megszemélyesítése
A Keresztelés jelenete alatt a falon két harcos szent páncélban, lándzsával. Feliratuk szerint azonban nem harcosok, sőt az egyik nem is férfi: a baloldali Szent Agapius caesarei vértanú püspök, a jobboldali Szent Theopistés vértanú, az imént látott Szent Eustathios mártír-tábornok felesége
A főhajó kupolája körüli három dongaboltozaton három olyan kettős jelenet van, amely a boltozat mindkét vége felől nézhető, s amely összefüggésben áll azzal a lunettával, amelyet keretez. Az északi falon a Születés jelenete körül a háromkirályok illetve az angyalok és pásztorok imádása, ahonnét ráadásul a betlehemi csillag fénye áthatol a lunetta képére, az újszülött Jézusra:
A felirat a háromkirályokat az evangéliumi szövegnek megfelelően „mágusnak” (μάγοι ἀπὸ ἀνατολῶν, napkeleti bölcsek) nevezi
A Születés jelenetén fuvolázó pásztor a teremtett világ örömét jelképezi Krisztus születésén. Kappadókia több templomában a Születés pásztorai a SATOR AREPO TENET OPERA ROTAS népszerű mágikus formula egyes szavait viselik névként
SATOR-négyzet a mezopotámiai Dura-Europosból, 2. sz.
A bejárat fölötti Színeváltozás-lunettát keretező dongaboltozaton Krisztus bevonulása Jeruzsálembe:
A két oldalt felvonuló fehér ruhás ifjak a οἱ προάγοντες (az elöl haladók) és a οἱ πεδεστόντων ἑβραῖον (az elébe vonuló zsidók) feliratot viselik. A Krisztus előtti pálmafáról ágakat vágó két ifjú helyi dialektusban utasítja egymást: Σισινικοψέμεκλα, amit valahogy úgy lehetne fordítani: „Sisinis, fogd meg / vágd le az ágat”
A déli falon pedig, a Kereszthalál jelenetét keretezve, Júdás csókja és Krisztus elfogatása. Itt az ív másik végén nem a jelenet másik fele van, hanem egy arkangyal, felirata szerint Phlogethiel, azaz „Isten lángja”. Az arkangyal apokrif, a Biblia nem említi, de a kappadókiai freskókra jellemző az apokrif elemek beemelése. Itt talán a szenvedést és megváltást átjáró isteni lángot jelképezi, vagy az isteni seregek vezéreként a főpapok Krisztust elfogó katonáinak mennyei ellenpárja.
A főhajót hat kupola koronázza. Ezek ikonográfiája rendszerint a mennyei egyház megjelenítésével egészíti ki a főhajó ikonográfiájában megnyilvánuló földi egyházat. A hat kupola közül öt kereszt – vagy X – alakban helyezkedik el. A középsőn a Pantokrátor trónol, a tamburon hat arkangyal és Krisztus Emmánuel mellképével, ami Krisztust mint a mennyek és a föld uralkodóját jeleníti meg. A Pantokrátor körül futó felirat az 53. zsoltár 2. versének parafrázisa: „Letekintek az égből az ember fiaira, hogy van-e még bölcs, van-e még, aki Istent keresi”.
Krisztus Emmánuel alakja Izajás 7,14 jövendölésére megy vissza: „Íme a szűz fogan és fiút szül, és Emmanuel lesz az ő neve”, amihez Máté 1,23 hozzáteszi: „s ez azt jelenti: velünk az Isten”. Krisztus Emmánuel tehát az eljövendő Megváltó, még eljövetele előtt, az Atyánál, vagy Mária méhében, mindig gyermeknek ábrázolva, rendszerint félalakosan. A hét arkangyal őt szolgálja a mennyekben és a földön is.
A központi kupola körül X alakban elhelyezkedő négy kisebb kupolában egy-egy arkangyal mellképe tűnik fel: Rafael, Gábriel, Mihály és Uriel. A főkupola és a szentély között, szokatlan módon, egy hatodik kupola is van, egy második Pantokrátor-mellképpel, s ennek tamburján három arkangyal mellett három földi szent – Joachim és Anna, Szűz Mária szülei, valamint Keresztelő Szent János, tehát Krisztus földi rokonai – veszi körbe őt.
A két Pantokrátor-kupolát alátámasztó nagy íveken – intradosokon – pedig a tizenkét próféta egész alakos képe látható, kezükben egy-egy Krisztusra utaló idézettel.
A templom előcsarnokát – narthexét – keresztirányú dongaboltozat fedi, rajta középen a mennyekbe emelkedő Krisztussal.
A Mennybemenetelt bámuló apostolok a boltozat keleti oldalán állnak. Az általuk közrefogott Istenszülő két oldalán egy-egy angyal inti őket, hogy ne csodálkozzanak: ahogy Jézus most felment a mennybe, úgy jön el majd újra (ApCsel 1,11).
A boltozat nyugati oldalán Jézus mennybemenetele előtt elküldi az apostolokat, hogy térítsenek meg minden népet. Lábához két díszesen öltözött donátor borul, feliratuk szerint Jóannés Entalmatikos és Genenthlios.
Az apostolok küldetése alatt a nyugati falon azt a jelenetet látjuk – már amennyi megmaradt belőle –, ahol Ábrahám megvendégeli a három angyalt. Keresztény értelmezés szerint ez maga a Szentháromság volt, ahogy a kép felirata is mutatja: ἡ Ἁγία Τριάς, a Szentháromság.
A narthex északi oldalát lezáró lunetta három vakárkádjában egy-egy férfi szent, alattuk a falon női szentek.
A déli lunetta három vakárkádjában ugyancsak férfi szentek, alattuk sírkamra nyílik, amelyet kétfelől két katonaszent, Szent György és Szent Teodor őriz. A két szent Kappadókiában többnyire lovon látható, sárkányt ölve, mint az imént látott Barbara- és Kígyós-kápolnákban. Itteni gyalogkatona ábrázolásuk összefügghet azzal, hogy lovas ikonográfiájuk Grúziából átvett kappadókiai újítás, és a Sötét templomot kifestő konstantinápolyi műhely még gyalogos ábrázolásukhoz szokott.
Add comment