A titkos nyelv

A cigányokról szóló régi irodalomban közhely, hogy csak azért beszélnek külön nyelven, hogy a gádzsók avagy parasztok meg ne értsék őket a falvakban, ahol karavánjukkal átvonulnak, ám ez a nyelv nem több puszta tolvajnyelvnél. Ezt a régi toposzt már Covarrubias is említi fantasztikus etimológiái sorában. A Tesoro „zsargon” jelentésű gerigonza címszavában például az alábbiakat olvassuk:

Gerigonza. Un cierto lenguaje particular de que usan los ciegos con que se entienden entre sí. Lo mesmo tienen los gitanos, y también forman lengua los rufianes y los ladrones, que llaman germanía. Díjose gerigonza, quasi gregigonza, porque en tiempos pasados era tan peregrina la lengua griega, que aun pocos de los que profesan facultades la entendían, y así decían hablar griego el que no se dejaba entender. O se dijo del nombre gyrus, gyri, que es vuelta y rodeo, por rodear las palabras, permutando las sílabas o trastocando las razones; o está corrompido de gytgonza, lenguaje de gitanos.

Zsargon. Külön nyelv, amelyet a vakok [értsd: koldusok] használnak az egymás közötti érintkezésben. Ilyen nyelvük van a cigányoknak is, akárcsak a striciknek és tolvajoknak, amelyet germaníának neveznek [a hermano, „testvér” szóból]. A gerigonza szó mintegy gregigonzát jelent, minthogy a görög [griego] nyelv az elmúlt századokban olyan ritkaságszámba ment, hogy még a tanult emberek közül is kevesen értették, s ezért aki érthetetlenül beszélt, arra azt mondták, görögül beszél. Vagy talán a gyrus, gyri szóból származik, amely forgást, fordulást jelent, minthogy a zsargon megforgatja a szavakat, átfordítja a szótagokat, és felforgatja az értelmet; vagy esetleg a gitgonza, azaz a gitanos, a cigányok nyelve kifejezésből ered.

Az előző bejegyzésben olyan feszültségekről volt szó, amelyek egy nép identitása és az azt alkotó egyének identitása között alakulnak ki, s amelyek a cigányok esetében különösen erőteljesen nyilvánulnak meg a nyelv, írás és olvasás kapcsán. Ebben a kontextusban megvilágító erejű az alábbi történet, amely érzékelteti, milyen mértékben függ a cigányok önértékelése nyelvük értékelésétől. Egyfelől elfogadják a nyelvüket lebecsülő Covarrubias-típusú diskurzust, míg másfelől önmagukat is többnek látják, amikor felfedezik, hogy az ő nyelvük is írható, akárcsak a „rendes” nyelvek.

Egy falusi iskolában beás cigány gyerekek, egymás közt argóként használva anyanyelvüket, elküldtek a picsába. Nyelvük archaikus román nyelv, a beások káromkodásaikat az óhazából hozták. Tudok románul – válaszoltam. Megalkudtunk. Ha járnak iskolába, megtanítom őket az anyanyelvükön írni. Percekig tátva maradt a szájuk a döbbenettől, amikor a táblán meglátták: tényleg leírható az, amit ők mondanak. Azt mondták: most már világosan látják, hogy ők is olyan gyerekek, mint azok, akiknek a tanáraik nem tiltották meg, hogy az iskolában az anyanyelvükön beszéljenek. Úgy érezték, a balsorsnak vége: nem csak mondható, de írható szavaik is vannak, a párbeszéd eztán csak szótár kérdése. Meg voltak győződve arról, hogy ilyen egyszerű az egész. Mert még nem tudták, hogy a gonosz a részletekben bujkál.

Józsa Márta, „A nyelv banalitása”, Ex Symposion 26-27 (1999)