子曰：吾十有五而志於學，
三十而立，
四十而不惑，
五十而知天命，
六十而耳順，
七十而從心所欲，不踰矩。
(論語 Lunyu, Analekták 2.4)
A Mester [Konfuciusz] azt mondta:
Tizenöt évesen a tanulás felé irányítottam akaratomat
Harminc évesen már szilárdan megálltam
Negyven évesen már nem tévelyegtem
Ötven évesen már ismertem az Ég rendelését
Hatvan évesen meghallottam az összhangot
Hetven évesen már követhettem szívem vágyát
anélkül, hogy áthágtam volna a mértéket.
Nagyjából a képen látható koromban, hat-nyolc évesen olvastam először ezt a konfuciuszi mondást.
Nekem még a tizenöt éves kor is messze volt, de bátyáim-nővéreim már benne voltak, láttam, hogy tanulnak, az még felfogható volt.
De hogy valaki ötven, hatvan, hetven éves korra tervez, s hogy igazából akkor érzi kibontakozni magát, az elképesztett.
Hát akkor az ember már öreg. Mindjárt meghal. Még hogy akkor hallja meg az összhangot, meg a szíve vágyát?
Mellettem álló nagyapám akkor már elmúlt hatvan. Lenyűgöző, erős ember volt. Nagyon-nagyon szerettem.
Zsidó földbérlő ruszin zabigyerekéből, senkiből lett cipészmester, Mándok első gazdája. Elvette élete szerelmét, boldogságban éltek. Kitaníttatott két gyereket. Átélt két világháborút, az elsőben harcolt, a második után kulák lett, mindenét elkobozták. Felülkerekedett rajta, a megmaradt szőlőjéből élt, örült a tíz unokájának.
Ma már azt remélem, hogy akkor, itt mellettem, már megtalálta az összhangot, és halála előtt a szíve vágyát.
