Ezt a vázát a római Villa Giulia-beli ETRU Nemzeti Etruszk Múzeumban fotóztam. Felirata szerint a cerveteri etruszk nekropoliszból származó hydria ceretana, azaz caerei vizeskorsó, amelyet az ún „Busiris-festő” készített Kr.e. 530-520 körül.
A caerei hydria önálló típus az etruszk vázákon belül: 40 körüli darabot találtak belőlük Caere városban és környékén. Formájuk azonos. Feketealakos technikával készültek, amely Korinthoszból eredt a Kr.e. 7-6. század fordulóján: a vörös agyagba karcolt körvonalakat fekete – és olykor más – színekkel töltötték ki, ellentétben a száz évvel későbbi vörösalakos technikával, amely a figurákat hagyta eredeti színben, s a hátteret töltötte ki feketével. A caerei korsók sajátossága, hogy sokkal színesebbek a korabeli feketealakos vázáknál, s jeleneteik is sokkal mozgalmasabbak, dinamikusabbak.
Jaap Hemelrijk 1984-es monográfiája szerint a caerei műhelyt két Ióniából áttelepült görög mester alapította Kr.e. 530 körül, akiket ő „Busiris-festőnek” és „Sas-festőnek” nevez. Ióniai eredetüket stílusukon túl az ióniai görög ábécének egyes vázákon feltűnő betűi is mutatják. Műhelyük Kr.e. 510-500 tájáig működött, utána nyoma vész.
Ezen a vázán egy párduc és egy oroszlán támadnak egy öszvérre, amelyet gazdái igyekeznek védelmezni. Egyikük megragadja az oroszlán farkát, aki döbbenten néz hátra a vakmerőség láttán. De még ennél is érdekesebb, hogy a támadás ikonográfiája – a párduc elölről csimpaszkodik az öszvér szügyére, az oroszlán hátulról ugrik rá – mennyire pontosan megegyezik a berlini Altes Museum előtt álló lovakra támadó tigris és oroszlán ikonográfiájával, ahogy azt itt megírtam.
Már a berlini posztban is mutattam ilyen nagymacskák összehangolt támadását ábrázoló antik fantáziaképeket, de most úgy tűnik, ezeknek volt egy meghatározott ikonográfiájuk, amelyet valahol August Kissnek, a berlini szobrásznak is látnia kellett. Vajon hol?
