Vannak vidékek, ahol tiltakoznak a fotózás ellen, és vannak, ahol kifejezetten szeretik, ha fényképezik őket. Utóbbiak közé tartozik például Kína, Grúzia, Szardínia és Irán.
Csak nemrég gondoltam bele, hogy ezek ugyanazok a helyek, ahol az emberek szeretnek beöltözni, saját vagy idegen népviseletbe, kreatív egyéni ruhákba. Talán ennek köszönhető, hogy tudatosan úgy tekintenek magukra, mint látványra, s természetesnek tartják, hogy ezt a szép látványt mások szeretnék megörökíteni, mint ahogy ők is gyakran megörökíttetik magukat.
A kínai fiatalok beöltözéséről és fotózkodásáról már tettem fel néhány Facebook-posztot, de hamarosan itt is összefoglalom őket. Most azonban az irániakról szeretnék írni.
A Perzsa-öböl szigetei, Qeshm és Hormuz a belföldi turizmus áhított célpontjai a meleg éghajlat, rendkívüli természeti szépségek, a finom ételek és az itt uralkodó nagyobb szabadság miatt. Az ide látogató fiatal irániak a szárazföldről hozott szép egyéni ruhák mellett a helyi viselet egyes darabjait és a hatalom nyomása elől ide menekült alternatív fiatalok által tervezett extravagáns ruhákat is hordják, ezekben fotózkodnak, és egyáltalán nem bánják, ha más is belefotóz a jelenetbe.
És ez az attitűd a ruhától függetlenül általános Iránban. Mindenki, aki észreveszi, hogy ráirányul az objektív, elmosolyodik, és engedi magát fotózni. Éppúgy, mint az első mondatban felsorolt többi vidéken.
Aki látott már orosz vagy ukrán lányokat fotózkodni, tudja, hogy repertoárjuk fontos része a test manipulálása: spiccelő lábfej lefeszített vádlival, mell és fenék domborítása, csücsörítés, invitáló kéztartások. Az iráni lányok viszont a ruhákat beszéltetik maguk helyett.
De a Perzsa-öbölbeli turistafotózkodásnak van egy különös eleme is. Az, hogy a perzsa lányok szívesen felöltik a helyi muszlim női viseletet, a boreghét is.
A boreghe olyan női maszk, amelyet kifejezetten a Perzsa-öböl környékén hordanak. Sokféle változata van: amelyik az arc felső részét takarja, és csak a szemnek enged egy keskeny kitekintő nyílást; amelyik a száj fölé kanyarít vaskos bajuszt; vagy amelyik kikeményített textilből mintegy csőrös vasálarcot húz a nő arcára. És szinte mindig az egész testet eltakaró burkához viselik, mintegy annak logikus végső pontjaként. Ezeket itt a hormuzi Vörös Part helyi elárusítónőin fényképeztem.
Noha a boreghéről szóló szövegek nagy része azt hangsúlyozza, hogy a maszkot a heves napsütés és por ellen viselik, ez inkább csak szerecsenmosdatás. Eric Lafforgue francia fotós, aki végigfotózta Qeshm falvainak boreghéit, és végiginterjúzta viselőiket, férjeiket és készítőiket, világossá teszi, hogy a maszk viselése éppúgy a nőkre kényszerített helyi vallási előírás, mint az iszlam hidzsab. Az első nőt, aki Qeshm szigetén levetette a boreghét, Zinat orvosnőt, annyira kiközösítették, hogy bár mindenki elfogadta orvosi szolgálatait, azon kívül senki nem állt szóba vele, és közösségi eseményekre sem hívták meg.
Ezért annyira különös, hogy miközben a perzsa lányok odahaza teljes erővel harcolnak a hidzsab-kötelezettség ellen, és a szigeteken többnyire nem is viselik azt, ide érkezve nagy örömmel öltik fel a boreghe egy turistalányoknak készült light változatát, amely szinte mindent megmutat az arcból, de közben a titokzatosság fátylával is bevonja azt. Mintha nem az iráni paternalizmus egyik jelképét, hanem a velencei karneváli álarcnak egy folklorizált változatát viselnék. Talán ezért is tűnik elfogadhatónak számukra.
Turista-boreghe-árus, és iráni lányok válogatnak egy ilyen árusnál
Add comment