    |
A Fekete-Tisza felső völgye, Kőrösmező, a régi magyar-lengyel határ.
A Tatár-hágó után a Prut völgyében halad lefelé az út, az első település Tatariv, azaz Tatárfalva. Kijev eleste (1240) után itt húzódott a mongol birodalom határa is, a tatár csapatok többször is betörtek a Kárpátokon, míg csak az Anjou-uralkodók a Máramarosból kiküldött román kenézekkel meg nem alapíttatták ellenük ütközőállamnak a későbbi Moldvát. A tatár határőrök emlékét helynevek lánca őrzi végig a Kárpátok túloldalán, s egyes történészek szerint az ő elszlávosodott leszármazottaik az itteni huculok is, máig a tatárokéra emlékeztető kis termetű, nagy teherbírású lovaikkal.
Tatariv után a Prut völgye néhány száz méteren át kiszélesedik, s jobboldalt olyan baldachinos építmény tűnik fel, mint amit a görögkatolikus útszéli Mária-szobrok fölé állítanak. Sokszor elhaladtam mellette, mielőtt először megnéztem.
A baldachin alatt azonban nem Mária-szobor van, hanem kereszt, amelyet háromnyelvű – német, magyar, ukrán – felirata szerint a hadisírok gondozását végző Osztrák Fekete Kereszt és a magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum állítottak 2005-ben az első világháborúban itt elesett osztrák-magyar katonák emlékére. Körötte négy oldalt két-két sornyi, talán inkább szimbolikus mint valóságos sírkereszt, összesen negyvennyolc darab.
Vajon mikor eshettek el honfitársaink? Az 1914 végi orosz offenzíva során, amely Kőrösmezőig is elért? A Galíciát visszafoglaló 1915-ös tavaszi hadjárat idején? Több egymást követő ütközetben a Tatár-hágó védelmében? Aki tudja, írja meg.
Add comment