A Szent Mártonról és lúdjairól szóló ünnepnapi poszt zsidó epilógusát ezzel a képpel vezettem be, amelyet ábrázolása afféle lúdnak, aláírása pedig egyértelműen zsidónak mutatott, ilyenformán alkalmassá tette a Szent Márton-napon Bécsbe sült ludat szállító zsidók különös történetének illusztrálására.
Na de valójában mi ez a madár, ezzel az óriási tojással?
A felirat annyit mond: זה עוף שקורין אותו בר יוכני zeh ʿof she-qorin oto Bar Yochnei, azaz „Ez az a madár, akit Bar Yochneinek neveznek.”
Már csak azt kell tudnunk, melyik madarat nevezik Bar Yochneinek.
1.
A név a Babiloni Talmudban fordul elő. A Bekhorot 57b traktátus a csodás állatok és növények szórakoztató történetei között említi:
„Egyszer a bar yokhaninak (=a fészek fia) nevezett madár egy tojása leesett, s a tojás tartalma hatvan várost árasztott el és háromszáz cédrusfát tépett ki.”
A hatalmas madár a Bava Batra 73b-ben is megjelenik, Rabbah bar bar Hana történetei között, akinek utazásai és csodás élményei Szindbád kalandjai közé is bekerültek:
„Egyszer hajón utazva egy madarat láttunk, amely bokájáig [kartzuleih] a vízben állt, feje pedig az égben volt. Azt mondtuk, itt nem mély a víz, s ki akartunk szállni, hogy felfrissítsük magunkat. De egy mennyei hang így szólt: Ne szálljatok itt a vízbe, mert egy ács fejszéje hét évvel ezelőtt beleesett, s még nem ért le a fenekéig. […] Rav Ashi azt mondta: Ez a madár a ziz sadai, amelyről megíratott: »Ismerem a hegyek minden szárnyasát, s a ziz sadai az enyém.« (Zsolt 50:11)”
Egy ilyen roppant madár léte már önmagában is csoda, de hogy kettő létezzék belőle, az még nagyobb csoda volna. Úgyhogy későbbi Talmud-kommentátorok – hallgatólagosan a középkori Yalkut Shimoni, explicite pedig először a lengyelországi Maharsha (1555-1631) a Bekhorot 57b-hez írott kommentárjában – a kettőt azonosítják egymással.
2.
A Bar Yochnei-ről tehát megtudtuk, hogy azonos a ziz sadaijal. De mi az a ziz sadai?
Itt már jobb helyzetben vagyunk, mert a ziz sadait két zsoltár is említi. Többször azonban egyik szó sem szerepel az Írásban. Csak az 50. zsoltár (10-11. vers) kontextusa sugallja, mi lehet:
כִּי־לִ֥י כָל־חַיְתֹו־יָ֑עַר בְּ֝הֵמֹ֗ות בְּהַרְרֵי־אָֽלֶף׃
יָ֭דַעְתִּי כָּל־ע֣וֹף הָרִ֑ים וְזִ֥יז שָׂ֝דַ֗י עִמָּדִֽי׃
Ki-lī kol-ḥaytō-yā‘ar, behēmōt beharᵉrê-’ālef.
Yāda‘tī kol-‘ōf hārīm, ve zīz sāday ‘immādī.
A nehézség pont az, hogy már ezt a két sort is többféle módon szokás fordítani, attól függően, ki hogyan értelmezi a kettőben álló behēmōt és zīz sāday állatokat:
for every animal of the forest is mine, and the cattle on a thousand hills.
I know every bird in the mountains, and the insects in the fields are mine.
(New International Version)
Mert enyém az erdő minden vadja, az állatok ezrei a hegyekben
Ismerem az ég minden madarát, és ami csak mozog a mezőn, mind az enyém
(Károli-Neovulgata)
Pedig a szó szerinti fordítás, benne hagyva azt, aminek nincs egyértelmű értelmezése, így hangozna:
Mert enyém az erdő minden vadja, a behemót az ezer hegyen
Ismerem az ég minden madarát, és a zīz sāday az enyém
A zīz sāday „mezei rovar” vagy „a mezőn mozgó” fordítása a nagy tekintélyű 11. századi Rashira megy vissza, aki a ziz-t a „sürögni” jelentésű zuz igéből eredeztette. De a Babiloni Talmud legtöbb korai kommentátora, akik még benne voltak a kontextusban, madarat, mégpedig nagy madarat értett rajta. Ők ugyanis felfogták, hogy a két sor két hapax legomenonja egymásról igazolja, hogy mindkettő egy-egy mitikus állatot jelent, és hogy Adonáj itt azzal fényezi magát, hogy mindkettőnek ő az ura. Ahogy a harmadikat, a Leviatánt is saját nagyságának bizonyítékaként hozza fel Jób könyvében (40:25-32), ahogy azt már korábban láttuk:
„Ki tudod-e horoggal fogni a Leviatánt… köt-e szerződést veled, hogy fogadd szolgádul egyszer s mindenkorra?”
A három állat, a Behemót, a Leviatán és a zīz sāday tehát összetartozik. Három olyan gigantikus csodalény ők, akik messze túl vannak az emberi dimenziókon, de Adonáj mégis uralma alatt tartja őket. A Talmud-kommentátorok szerint Behemót a szárazföld csodalénye, Leviatán a tengeré, a zīz sāday pedig a levegőé, lévén ez egy hatalmas madár.
A Behemót, a Leviatán és a ziz saday a Bibliotheca Ambrosiana 1236-38-as ulmi héber bibliájában
A Leviatánról szólva elmondtuk már, hogy az ókori közel-keleti teremtéstörténetekből származik, amelyeket a babiloni fogságban élő zsidók jól ismertek, és saját mitológiájukba is beleszőttek. A Második Templom idején a szigorú papi szerkesztők kigyomlálták ezeket a mítoszokat a Tóra általuk összeállított hivatalos szövegéből, de azért épp elég nyomuk maradt költői vagy anekdotikus könyvekben, mint a Zsoltárok vagy Jób könyve.
A teremtéstörténet alapvonása, hogy az istennek vagy isteneknek – Elilnek vagy a később az ő helyére beillesztett Marduknak – mindenekelőtt le kell igázniuk a káoszt és annak ellenük lázadó fejedelmeit, elsősorban a vizekben, de a földön és a levegőben is.
A Ramallah közelében talált ún. ʻAin Samiya kehely (Kr.e. 2300-2000 k., ma a jeruzsálemi Israel Museumban) a teremtéstörténet legkorábbi ábrázolása. Az isten a káoszt legyőzve egy csónakon a mennyei vizekre bocsátja a napot. Alább az ún. Lidar Höyük-prizma (Kr.e. 1800 k.) hasonló napfelbocsátási jelenetei mutatják, hogy a mítosz széles körben ismert volt az ókori Keleten. Minderről a Smithsonian magazine számol be legújabb, 2025. november 13-as számában.
A vizekben Tiámat-Leviatán, a földön az isteni bika – akivel Gilgamesnek is meg kell mérkőznie – és a levegőben? Ott Anzu (eredeti sumér/akkád nevén Imdugud), a hegyeken élő oroszlánarcú nagy madár, aki a legrégibb fennmaradt akkád mítosz szerint ellopja Enlil sorstábláját – amely hatalmat ad tulajdonosának minden élőlény sorsa fölött –, és Enlil fiának, Ninurtának kell őt legyőzve visszaszereznie azt. Anzuval is a káosz világa lázad fel az új világrend ellen, s az isteneknek kell legyőzniük őt.
Mindezt részletesen megírja Nini Wazana a Hebrew University of Jerusalemről „Anzu and Ziz: Great Mythical Birds in Ancient Near Eastern, Biblical, and Rabbinic Traditions” címmel a Journal of the Ancient Near Eastern Society 31 (2009) számában.
Anzu/Imdugud Entemena lagasi uralkodó fogadalmi tábláján, Kr.e. 2400, Louvre
Anzu/Imdugud két ibexszel egy Kr.e. 2154-2100 közötti pecséten, Morgan Library & Museum
Anzu/Imdugud két szarvassal a Kr.e. 2500 körüli tell-el-obedi réz frízen Ninhursag egykori templomáról. British Museum
Anzu/Imdugud Ur-Nanshe lagashi király fogadalmi domborművén az egykori Girsu városból, Kr.e. 2550-2500 k. Louvre
Bikára támadó Anzu/Imdugud (talán a fogyó hold jelképes ábrázolása) Tell-el-Obedből, Kr.e. 2600-2500 k. Penn Museum, Philadelphia
Anzu/Imdugud. Lapis lazuli és arany függő az egykori Mari királyi palotájában feltárt ún. „uri kincsleletből” (Ur királyának feltételezett ajándéka Mari uralkodójának), Kr.e. 2500 k. Damaszkusz, Szíriai Nemzeti Múzeum
Anzu/Imdugud a tell asmari kincsleletből, az egykori Eshunna városból. Bagdad, Iraq Museum
Anzu/Imdugud Mesilim kishi király Ningursu istennek ajánlott buzogányán az egykori Girsu városból, Kr.e. 2600-2500 k. British Museum
Ninurta és Anzu küzdelme Nimrud asszír város templomának bejárati domborművén, ma a British Museumban. Ludwig Gruner metszete a Nimrudot feltáró Austen Henry Layard Monuments of Nineveh, 1853 c. művében. A dombormű részletes leírása itt olvasható
Az Anzura támadó Ninurta. Újasszír pecsét Nimrudból, Kr.e. 8-7. sz. The Walters Art Museum
Az ún. Adda Pecsét, Kr.e. 2300 k.: Anzu/Imdugud az istenek törvényszéke előtt. British Museum
Hogy valóban Anzu került bele a zsoltárba és igyekszik ott túlélni immár háromezer éve zīz sāday néven, azt az is bizonyítja, hogy a sāday szó – amely hapax legomenon, egyedül itt fordul elő a Bibliában, és jelentése nem egyértelmű – Anzu/Imdugud eredeti akkád állandó jelzőjéből, a šadû-ból származik, ami „hegyi”-t jelent. Mezopotámia számára a hegyek voltak a fenyegető ismeretlen, onnan érkeztek a támadók és a viharok, amelyeknek Anzu az istene volt.
Erre utal a név második előfordulása is. A 80. zsoltár Isten által Egyiptomból kihozott és új földön elültetett pompás szőlőtőnek írja le Izraelt, amelyet azonban most az ellenség pusztít:
יְכַרְסְמֶ֣נָּֽה חֲזִ֣יר מִיָּ֑עַר וְזִ֖יז שָׂדַ֣י יִרְעֶֽנָּה׃
Yekharsemennā ḥazīr miyyā‘ar, ve zīz sāday yir‘ennā
„pusztítja az erdei vadkan és a zīz sāday falja”.
Nini Wazana elemzése szerint ez a két lény a korabeli szimbolikában pontosan megfeleltethető annak a két ellenségnek, amely a zsoltár keletkezésének korában támadta Izraelt: a vadkan Egyiptomnak és a zīz sāday a hegyvidéki Asszíriának.
3.
Erről az egész háromezer éves történelemről a mi „liba-illusztrációnk” képaláírása semmit nem mond. Sőt a kötet sem, amelyikben található.
A kép a North French Hebrew Miscellany-nak nevezett középkori kódex egyik ábrája. A kötetet 1277 és 1298 állították össze Észak-Franciaországban. Innen kalandos úton, Németországon, Velencén, Padován, Milánón került végül 1839-ben a British Librarybe (Add MS 11639).
A hatalmas, 746 pergamen fólióból (1492 oldalból) álló kötet a Tóra mellett liturgikus szövegeket, a Haggadát, Tóbiás könyvének legkorábbi ismert héber szövegét, jogi szövegeket és Moses ibn Ezra verseit tartalmazza. Egyetlen írnok, Benjamin másolta, de 49 miniatúráját több festő készítette. A képek korábban fent voltak a British Library honlapján, de mostanára valahogy eltűntek róla. A héber kéziratok facsimile kiadására szakosodott Facsimile Editions azonban ezt a kötetet is kiadta, s honlapjukon minden illusztráció látható.
A főleg bibliai jeleneteket ábrázoló képek nem állnak összefüggésben a szöveggel, maguk is egyfajta miscellaneát alkotnak a miscellaneán belül. Mintáikat a korabeli párizsi gótikus kéziratfestészet szolgáltatta; a Bar Yochnei madárét a korabeli keresztény bestiáriumok.
fol. 518a-517b
A Bar Yochnei képe Salamon ítéletével áll párban. A kettő között sok összefüggést nem fedezhetünk fel. Ám ha egyet lapozunk, a következő két oldalon már régi ismerőseink néznek szembe egymással: Behemót és Leviatán!
fol. 518b-519a. זה שור הבר ze shor ha-bar „ez a vad ökör” = Behemót, és זה לויתן ze livyātan „ez a Leviatán”
Ezsdrás és Nehemiás az 5. században, a babiloni fogságból hazatérve és a Tóra végleges változatát megszerkesztve kipurgálhatták belőle a babiloni és kánaáni teremtés-mítoszokat, amelyek az isteneknek és a káosz erőinek küzdelmeként ábrázolták a teremtést, s tudatosan olyan monoteista történettel helyettesítették, amelyben az egyetlen Isten puszta szavával, minden ellenállás nélkül hozza létre a világot. De a mítoszok legyőzött figurái menedékre találtak a költői művekben, a zsoltárokban és Jób könyvében, s az ezeket értelmező rabbinikus hagyományban, s ott élnek tovább immár háromezer éve.
Add comment