A Langhe messze kinyíló dombvidék Olaszország északkeleti határán, testes borok és a munkához szokott emberek földje, és sok-sok háború színtere a napóleoni hadjáratoktól a Resistenza partizánharcaiig.
Sok évvel ezelőtt, egy június végi napon a dombok között kanyargó utak egyikét követve, Sale San Giovanni határában (a „Sale” egy sok-sok évszázaddal ezelőtti sóút emlékét őrzi) egy kis kőkápolnát pillantottam meg, amely még valamikor az 1000. év táján épült. A napraforgóktól sárga domb tetején álló kápolna fa kapuja zárva volt, de a réseken keresztül látszott, hogy belsejét régi freskók díszítik.
Miközben a nyílásokon át nézelődtem, és fennhangon tanakodtam, mi lehet a kápolna története, a napraforgók közül, akár a semmiből, egy férfi tűnt elő, fején szalmakalappal, kezében palettával, mintha Van Gogh jelent volna meg a Langhe dombjai között. A férfi Pierre (Pjotr) Csahotyin néven mutatkozott be, s egy közeli házhoz irányított, ahol a templom súlyos vas kulcsát őrizték („mondd meg, hogy az orosz festő küldött”).
A kápolnába lépve Csahotyin elmesélte, hogyan fedezte föl és restaurálta több más önkéntessel együtt sok évvel azelőtt a mész takarta freskókat (a kápolnát az évszázadok során deszakrálták, és többek között istállónak is használták), különösen azt az 1400 körülit, amely Szirmiumi Szent Anasztáziát ábrázolta, akinek kultusza a keleti és nyugati kereszténységben egyaránt eleven volt a középkortól fogva.
A festő azt is elmesélte, hogy a freskók feltárása után egy Szent Anasztázia nevében összeállt bizottság kezdeményezésére és az akkoriban zajló jugoszláviai háború közepette a szentet ábrázoló két ikont a Mir űrállomás fedélzetén hordozták körbe a Föld körül a békevágy jeleként.
A képekkel és történetekkel teli délután végén, ahogy lefelé haladtam a dombról, és lassan eltűnt mögöttem a kápolna és a festő, úgy éreztem, mintha a nap forrósága és a csodás hely űzött volna velem varázslatot. Csak a kezemben tartott vas kulcs súlya tanúskodott a valóságról.
Évekkel később találkoztam újra a Csahotyin névvel egy könyv címlapján, amelyet Szergej Csahotyin írt a Messina és Reggio Calabria városát teljesen elpusztító, és közel 160 ezer ember életét követelő 1908-as földrengrésről (forrás: Michele Squillaci, Il disastroso terremoto e maremoto in Sicilia e Calabria del 28 dic 1908).
Szergej Csahotyin igazán egyedülálló figura volt: tudós, Röntgen munkatársa és Pavlov asszisztense, de egyszersmind náciellenes propagandista is a 30-as évek Németországában, Einstein barátja és a Békemozgalom alapítója.
S amellett Pierre apja.
Szergej 1908-ban Messinában volt, és a ház, amelyben lakott, maga alá temette őt. Úgy menekült meg, hogy sikerült alagutat ásnia a törmelék között.
Szent Anasztáziát oroszul Uzoresityelnyicának nevezik, „aki megoldja a béklyókat”, s következésképpen sok más mellett azoknak is különleges pártfogója, akiket földrengés romjai temetnek maguk alá.
A kör ezen a ponton bezárul.
Már feltéve ha mindez nem szentivánnapi álom volt csupán.
Add comment