Az öröm kelyhe

Gyurinak, születésnapjára

Hol őrzik a legrégebbi fennmaradt kiddus-poharat, azaz ünnepi boráldásra használt zsidó rituális kelyhet?

Talán senki nem lepődik meg azon, hogy Toledóban, hiszen Szefarad, a zsidó Hispánia évezredeken át a zsidó kultúra egyik legvirágzóbb színhelye volt.

De azon valószínűleg már igen, hogy ez nem a spanyolországi, hanem az Ohio-beli Toledo. A kelyhet az ottani Museum of Arts vette meg a Sotheby’s október 29-i árverésén, judaicáért valaha is adott rekordáron, 4 millió dollárért.

A kiddus קִידּוּשׁد, azaz „megszentelés” poharát a szombat esti és ünnepi boráldásra használják. Különösebb formai előírása nincs, bár a hagyomány szerint többnyire ezüstből készül. Minthogy a keresztény mise is egy kiddus köré épül, amelyet Jézus az utolsó vacsorán mondott el, ezért a kiddus-pohár hagyománya a mise vagy úrvacsora kelyhében is tovább él.

A zsidó család legszentebb, legbelsőbb hagyományát képviselő pohár gyakran a család nemzedékről nemzedékre öröklődő ereklyéje. Így volt a most felbukkant kehellyel is, amely családi örökségből került a piacra.

A pohár formájából, motívumaiból és felirataiból ítélhetően a 11-12. századi Khoraszánban készült, a perzsa birodalom legkeletibb tartományában, amelynek történelmi területén ma Irán, Afganisztán és kis részben a volt szovjet -isztánok osztoznak. A vidék a Selyemút fontos szakasza volt, virágzó városi kultúrával, soknemzetiségű kereskedelemmel és kézművességgel. Ez utóbbiban fontos szerepet játszott az ezüstművesség, amely a közvetítő kereskedőkön és vándor ötvösökön keresztül a sztyeppei művészetre, így a honfoglalás előtti magyarság ötvösművészetére is nagy hatással volt. Fennmaradt emlékeit a Précieuses matières. Les arts du métal dans le monde iranien médiéval, Xe-XIIIe siècle, 2021 monográfia foglalja össze.

Ilyen helyi mesterek készíthették ezt az ezüst kiddus-poharat is, amelynek motívumai – a szőlőlevelekbe ágyazott arab feliratok és azok kalligráfiája, a csepp formájú motívumok a madarakkal – egyaránt a hely és a kor jellemzői, mint ahogy az is, hogy a feliratok két nyelven készültek: héberül és arabul.

A héber felirat a kehely előlapján azt mondja: „Simcha, Salman fia, simcha éljen örökké”. Minthogy a שִׂמְחָה simcha örömöt jelent, a második simcha nem egyszerűen a név megismétlése, hanem örökös öröm kívánása is.

Az arab feliratok két áldást tartalmaznak: „Jó szerencsét, áldást, örömöt és örömöt és boldogságot”, illetve „Dicsőséget, jólétet és gazdagságot, kegyelmet és sikert, egészséget és boldogságot és hosszú életet”. Sokatmondó, hogy az arab felirat is tartalmazza, sőt a héberhez hasonlóan kétszer megismétli az „öröm” szót, ami arra utal, hogy a kehely kifejezetten Simcha számára készült, s hogy a mesterek a héber felirat kettős örömét akarták tükrözni az arab áldásokban is.

Khoraszán kultúráját Dzsingisz kán pusztító inváziója söpörte el szinte nyomtalanul 1221-ben. Szinte nyom nélkül eltűnt a középkorban itt élt zsidó közösség is. Szinte, mondom, mert néhány éve bukkant fel a piacon egy meglepő lelet, az „afgán geniza”, a Bamiyan környéki barlangokban talált 250 oldalnyi zsidó kézirat-anyag épp ebből a korból, amelynek nagy részét az Izraeli Nemzeti Könyvtár vásárolta meg, s amelyből meglepő mélységben ismerhetjük meg ennek a közösségnek a mindennapjait.

És ennek a közösségnek és egykori örömének emlékét őrzi ez a kiddus-pohár is. Reméljük, még nagyon soká, örökké örömmel.