Híres történet, hogy 1956-ban, a forradalom idején a betört kirakatokból senki nem vitt el árukat. Ezzel a történettel a magyar társadalom akkori morális állapotát szokták illusztrálni.
Talán ugyanígy fogják emlegetni majd azt a történetet is, aminek mi is tanúi voltunk a mostani iráni forradalom idején.
Január 8-án a rezsim váratlanul kikapcsolta az internetet az egész országban, hogy a tüntetők ne tudjanak olyan könnyen kapcsolatot tartani egymással, és hogy ne tudjanak közzétenni a tüntetések alatt felvett képeket és videókat.
De egy dologgal nem számoltak, vagy ha igen, szartak rá. Hogy Iránban a rettenetes infláció miatt már évek óta alig használnak fizetéshez készpénzt, inkább csak bankkártyát. Ahhoz viszont internet kell.
Két nap múlva rájöttek erre a bölcsek, s legalább a banki intranetet visszaállították. Két napig azonban szó szerint fizetésképtelen volt az egész ország.
Mit tettek az emberek a boltokban? Megadták az eladóknak – ismeretlen embereknek – a bankkártyájuk számát és PIN-kódját, hogy ha majd újra lehet használni a kártyát, vonják le róla az áru ellenértékét. Az eladók pedig odaadták az árut, bízva benne, hogy a kártyaszám helyes és van elég pénz rajta.
Ez a történet – amely ezer- vagy milliószámra kellett ismétlődjék ebben a két napban Iránban – mindennél többet elmond az iráni társadalom morális állapotáról és az iráni emberekről.
(Az illusztrációt egy Hormuz-szigeti, Perzsa öböl-beli árusról készítettem azon a napon. A Perzsa-öbölben szokásos női álarcról, a boreghegről írok még.)
Az előző poszt elején bemutatott kézműves lány által készített kerámia arcok a hormuzi Vörös-parton
Ide kívánkozik egy másik történet is, amelynek régebbi voltát az is bizonyítja, hogy készpénzről lesz benne szó.
Csoportot vittem Iránba, s betértünk egy ismerős iszfaháni szőnyegboltba. A hosszúra nyúlt bemutató és vásárlás után már igyekeznünk kellett tovább, de egy idős hölgy még alkuban volt. Megígérte, hogy utánunk jön, úgyhogy magára hagytuk az eladóval.
A hölgy eljött a boltból, s csak pár száz méter múlva, a főtérre érve jutott eszébe, hogy valahol elmaradt a szemüvege. Letette a táskáját egy padra, s idegesen kezdett turkálni benne.
A pad másik végén idős iráni házaspár ült. Egy darabig figyelték a hölgy kétségbeesett keresését, aztán a nő felállt, kinyitotta a pénztárcáját, s egy szó nélkül a hölgy elé tárta, hogy vegyen ki belőle annyit, amennyire a szemmel látható veszteség után szüksége van.
(És a szemüveg? A szőnyegboltos felhívott, hogy ottmaradt, úgyhogy érte mentem, s még a főtéren átadtam a hölgynek. Cserébe ezt a történetet kaptam tőle.)
Afgán „harckocsi-szőnyeg” a kashani szőnyegbazárban. Az üzlet fiatal tulajdonosát, jó ismerősömet két hete lőtték le egy tüntetésen
Add comment