Masule, 1975

Az előző bejegyzésben a bakhtiari hegyi falu mögé utasítottam az észak-iráni turistaattrakciót, Masule faluját, s most szeretném valahogy jóvátenni ezt a sértést, ha másért nem, hát mert Masuléből származik Mousavi úr, a teheráni bazár melletti kedves kis sikátorszálloda vezetője, akinek a keze messze elér, s mindent be tud szerezni, ami hivatalosan nem létezik Iránban, legyen bár buszjegy Isztambulba, klasszikus koncertbelépő a Vahdat hangversenyterembe, vagy vízum Türkmenisztánba. Szándékosan nem a mai, valóban turistaparadicsommá felfeljesztett Masuléről mutatok azonban képeket, hanem a harminc évvel ezelőttiről, a ma már Portugáliában élő iráni örmény Ahmad Kavousian képeit 1975-ből, a sah idejéből (akinek portréi látszanak is az egyik ház falán), amikor még valóban olyan hangulata lehetett a helynek, mint a Zagrosz falvainak.


Masule a Kaspi-tengerparti Rashttól hatvan kilométerre fekszik Gilan tartományban, amelynek hegyei mindig ellenálltak a hódítóknak, beleértve az arabokat is, s ezért azzal büszkélkednek, hogy nyelvük – mert több ez már nyelvjárásnál – a legtisztábban őrizte meg az ősi perzsát. A falu az Elbrusz hegyláncai között, 1050 méteres magasságban épült, s egymással összeköttetésben álló házai több mint száz méter magasan kúsznak fel a hegyoldalra. Az udvarok és a háztetők egyúttal gyalogutcák is. A legtöbb ház oldalát hagyományosan sárga agyaggal tapasztják be, hogy minél kivehetőbbek legyenek a ködben, amely szinte állandóan ott úszik a város házai között.



Freidoun Poorreza – Hossein Hamidi: ناز بداشته Naz Bedashteh (Szép Bedashteh), gilani népdal. A می گیلان Mi Gilan (gilakiul) / Man-e Gilan (perzsául) (Az én Gilanom) albumról (2007)

دشت هايی چه فراخ! کوه هايی چه بلند! در گلستانه چه بوی علفی می آمد من در اين آبادی پی چيزی ميگشتم پی خوابی شايد پی نوری ،ريگی،لبخندی.

Milyen tágasak a völgyek! A hegyek milyen magasak! Milyen illata van itt a fűnek! Mi az, amit ebben a faluban keresek? Talán az álmokat, talán a fényt, a port, a nevetést.