Talált vasút

Kiárusítás zajlik a könyvtárakban, most likvidálják a 60-as – 90-es évek hordalékát, gyerekkorom könyvtári törzsállományát. Ezek a könyvek valamikor még nagyon fognak hiányozni. Már most is külvárosi könyvtárakat kell bújnom egy-egy olyan könyvért, amely húsz éve még minden polcon ott volt – mi lesz, ha valaki húsz év múlva szeretné megtudni, mit olvastunk abban a furcsa korban?

Én is vettem hét vaskos csehszlovák fotóalbumot, összesen ezer forintért. Kettőt Csehországról, ötöt Kelet-Szlovákiáról. Kézikönyvtári pecsét van bennük, nem hagyták el a könyvtárat negyven-ötven éve, amióta megérkeztek Magyarországra, hunyorognak az erős napfényben. Bár megvan a maguk előtörténete, mert egyikbe-másikba különös cseh-magyar keveréknyelven van beleírva: Mĕstská Knihovna aj. – a Városi Könyvtár ajándéka.


Az albumokban sok a modern gyár és lakótelep, sok a szocialista emlékmű – ezekből még egy kiállítás-posztot rendezünk –, sok az óriásposzter romantikájú természetfotó. És nagyon sok a gyöngyszem. Azóta eltűnt falvak és eltűnt parasztok, az időben ötven évre felfüggesztett utcaképek, ma már ismeretlen fekete-fehér érzékenységgel fotózott óvárosok. Ahol a fotós – mert ezeket az albumokat jó fotósok fotózták – elengedhette magát, és azt fotózhatta, amit szívesen fotózott.

Jiří és Ivan Doležal Střední Čechy, Közép-Csehország fotóalbumában például a neveklovi tájképek és a Sázava várai közé ékelődik be váratlanul egy nyolc darabból álló számozatlan, feliratozatlan etüd a vasútról, Josef Sudek modorában, valahol a hetvenes évek cseh mezőin. Ez a nyolc fotó mindazt elmondja a korabeli Csehországról, amit teljes fotóalbum nem mondhatott el. Benne vannak Menzel szigorúan ellenőrzött vonatai, Věra Chytilovának a lakótelepek mögött elzakatoló vonatai, Hrabal vidéki mellékvágányon álló vonatai, amelyekben hónapok alatt ronggyá ázik a Königsbergből menekített porosz királyi könyvtár. Az az elhagyatottság és nyomasztás, amelyet az ember mindig érzett a 68 után megdermedt Csehszlovákiában kde se zastavil čas. De az az érzékenység, kreativitás és humor is, amely mindig reményre adott okot.

A hóba-fagyba dermedt ország sok éve nem látott napot, a koromsetét éjszakában fáznak az árva csillagok. Didergő tájak csontkeményen derengenek a holdsütésben, s az éjszakai ég alatt sötéten világít a fagy.

Ember csak néha-néha mozdul, gyereknép csúszkál a havon, kóbor kutyák árnyéka surran, kering, megáll, továbboson. Meggyújtják odabenn a gyertyát, remeg a gyenge világosság, nagyokat pislogat a láng, sehogy se látja a szobát. Pilinszky János: A naphajú királylány (részlet)