A halottak kapuit Szerb Antal említi az Utas és holdvilágban. Ezek olyan keskeny mellékajtók az umbriai és toszkán házak főkapuja mellett, amelyek gyakran egy méter magasan kezdődnek, és rendszerint be vannak falazva, mert csak akkor bontják ki őket, amikor a halottat ki kell vinni a házból, s aztán újra befalazzák. Szerb Antal szerint ezt azért teszik, hogy a halott lelke már ne találja meg a bejáratot a házba és ne térjen oda vissza.
Nemrég írtam róla, hogy a kapunak talán másik oka van, már csak azért is, mert a közép-itáliai folklórban nem ismeretes a visszajáró ártó lélek motívuma. A szokásra talán az itteni etruszk sírok kettős kapui adnak magyarázatot. A sírok egyik, fizikális kapuja az élők számára szolgált, akik ezen léptek be a sírboltba, hogy közös halotti lakomán vegyenek részt az elhunyttal. A másik kapu viszont a sírkamra hátsó falára vagy fölé volt festve vagy faragva, s ezen csupán a halott lelke tudott átlépni. A halottak kapui ilyenformán eredetileg nem az elhunytnak a házból való távozására, hanem a túlvilági dimenzióba való belépésére szolgáltak.
Mostani etruszk túránk során számos antik példát találtunk erre.
A tarquiniai Monterozzi-nekropoliszban, amelynek kétszáz körüli festett sírja az etruszk mitológia legnagyobb képtára, az Anina család Kr.e. 3. századi sírboltjának hátsó falán látni egy nagy festett kaput. Ezt két túlvilági kapuőr, etruszk nevén Charun őrzi, kezében kalapáccsal. A kalapács éppen e kapu megnyitására szolgált a halott előtt, ahogy a középkori holtak kapuit is kalapáccsal nyitották meg a koporsó számára.
A Monterozzi-nekropoliszból sok etruszk szarkofág került be a tarquiniai régészeti múzeumba. A szarkofágok tetején többnyire a halott fekszik félkönyökre dőlve, másik kezében boros csészével, mintha saját halotti torán venne részt. A szarkofágok előlapját pedig olyan mitológiai jelenetek díszítik, amelyek a halál allegóriái vagy az etruszk halál-kép ábrázolásai. Ezeket részletesen értelmezi Lammert Bouke van der Meer Myths and more on Etruscan stone sarcophagi (2004) c. kézikönyve.
Gyakori jelenet ezek között a halott túlvilági utazása, lóháton, kétkerekű kocsin vagy olykor gyalog, mindig többszereplős menetben. A menetet rendszerint fiatal női figura vezeti, kezében fáklyával, amellyel megvilágítja a halott útját. Ez Vanth, a jóindulatú lélekvezető, aki más jeleneteken már a halál pillanatában is ott áll a halott mellett. És a kísérők között gyakran ott szerepel egy vagy két Charun a nagy kalapáccsal, hogy majd megnyissák a kaput a lélek előtt, s aztán odaálljanak mellé őrizni azt.
A Camna nemzetség sírboltjából származó H116 szarkofág a múzeum kapujában áll, mintha újabb példát akarna kreálni az élők és holtak kapujának kettősségére. A szarkofágon ugyanis az alvilág kapuját látjuk, amely éppen megnyílik a lovon érkező halott előtt. A halottat fáklyás Vanth vezeti, és kalapácsos Charun kíséri.
Az ugyancsak a Camna-sírboltban talált, Kr.e. 275-250 közötti G30 szarkofágon a túlvilági szereplők száma megkettőződik. A menetet egy-egy fáklyás Vanth vezeti és zárja be, s a lovast is két kalapácsos Charun veszi közre, akik közül az első a lovat vezeti kötőféken.
Más szarkofágokon a halott bigán, kétkerekű kocsin utazik a túlvilágra, ami az élők között az előkelők előjoga volt. Ezeken is egy-egy Charun kíséri őket vagy vezeti a lovat, s az egyiken egy clarionos, kürtös figura zárja a menetet, ami tényleg arisztokrata halottra utal.
De a legkülönösebb szarkofág olyan személyé, akinek még a nevét is tudjuk.
A H111 szarkofágon fekvő szobor nagy tekercset tart a kezében, rajta az etruszk nyelv leghosszabb összefüggő emlékével. Ebből tudjuk, hogy a halott Laris Pulenas volt, fontos tarquiniai nemzetség tagja, a római irodalomban is említett híres görög Polles jós leszármazottja. Maga is foglalkozott béljóslással, erről könyvet is írt. Catha, Pacha és Culsu alvilági szellemek kultuszának papja volt, ezeknek templomot és szobrot állított. És a tarquiniai magisztrátusnak is tagja volt, ezért is adták szarkofágjának a „Sarcofago del magistrato” nevet a múzeumban.
Szarkofágjának közepén a két Charun úgy fogja őt közre felemelt kalapáccsal, mint a festett kaput az Anina-sírboltban. A kapu ugyan itt nem látszik, de a jobb oldali Charun lábánál egy kőrakást látni, ami a szarkofág-jeleneteken a túlvilág határát jelenti: ezt tehát a halott átlépte, már odaát van. A jelenetet közrefogó két Vanth sem vezeti már a menetet, hanem állva, fáklya nélkül néznek szembe a nézővel.
De hol vannak a kapuk, amelyeken ezek a kalapácsos férfiak kopogtatnak?
Castel d’Asso nekropolisza Viterbótól néhány kilométerrel nyugatra az egyik legépebben megmaradt etruszk nekropolisz, noha nem túl nagy, mindössze ötven körüli sírboltból áll. Romantikus megközelítése azonban kárpótol kis méretéért. A káposztaföldek között kanyargó vidéki mellékút egy jelöletlen sáros parkolóban ér véget, s innen gyalogút indul, mindössze annyi felirattal, hogy innentől magánterületen járunk, csak gyalogosoknak engedélyezett a belépés. A nekropoliszról egy szó sem esik.
Az út lefelé ereszkedik. Kanyonban járunk, s kétszáz méter múlva jobbra-balra a sziklákon szépen faragott párkányokat, csiszolt homlokzatokat látunk. Az ötven körüli sírbolt egymáshoz hasonló felépítésű: legalul, a föld alatt a sírkamra, meredeken lefelé vezető bejárattal, fölötte tágas barlangterem, s afölött simára csiszolt sziklafal. A barlangterem hátulján és a sziklafalon is egy-egy szépen, szabályosan faragott kapu-körvonalat látni, a teremben kisebbet, ember méretűt, a sziklafalon felnagyítottat. Ezek azok a kapuk, amelyeken csak a halott léphet át, miután a Charun megnyitotta számára őket.
A szemerkélő eső nagyon jót tesz a látványnak: megszínezi a sziklákat, ragyogó zöldre festi a mohát, romantikus hangulatot ad a tájnak. Ilyennek láthatta Samuel James Ainsley (1806-1874), aki George Dennisszel járta be az etruszk nekropoliszokat, s 1848-ban a British Museumban hatalmas kötetet adtak ki róluk Cities and cemeteries of Etruria címmel. Az illusztráción etruszk felirat és kecskék is szerepelnek; mi ezeket nem láttuk.
De a képen szereplő várromot igen. Ez Asso, a régi etruszk Axia város vára, vagy inkább a város helyén álló középkori vár romja. Magából a városból semmi nem maradt, valószínűleg a barbár betörések során pusztult el. Lakói a nekropoliszban élnek tovább, bezárt ajtók mögött, ahol semmilyen barbár nem zavarhatja őket.
