A Fuji-hegy tizenkét látképe

A szürke londoni délelőttön teával a kezemben nézem a naplementét a Fuji-hegy mögött – a távoli webkamerán keresztül. A kilenc órás időeltolódás épp kényelmes számomra. Vajon felszakadozott-e már az előző hetek áthatolhatatlan felhőrétege? Mintha egy régi barát feltűnésében reménykednék. Most az első hóra várok. A kamera elhelyezése tökéletes, a tó keleti partjáról egykedvűen figyeli a Fuji-sant. Hangulatok és gondolatok csupán bennem kapcsolódnak az örökké változó látványhoz.




Azt mondják, autóval fel lehet menni szinte egészen a Fuji-san legtetejéig, s éjjel valóban látszik is egy fénylő sebhely a csúcs közelében. Most nem lenne kedvem felmenni oda. Ideje van az embereknek és ideje van a csendnek.


A nap pályája az év folyamán egyre magasabbra emelkedik, aztán a napforduló után elkezd visszavonulni. Kiszámíthatnám a napnyugtákból, de inkább újabb teát töltök és visszaülök. Öt mérföld magasságban gépek kondenzcsíkjai találkoznak a lassan a szemhatár alá süllyedő nappal. Ebédet szolgálnak fel, az utasok filmet néznek. Én is csak nézek és ámulok.

Milyen nagyszerű dolog lehet ennek a szent hegynek az árnyékában élni. A tó a Yamanaka-ko, a legnagyobb a Fuji öt tava közül.