Robbantás délben

Nyolcvan éve, 1931. december 5-én délben robbantották fel Oroszország legnagyobb templomát, a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházat.








A történet előzményei egy híján százhúsz évre nyúlnak vissza. 1812 karácsonyán, „amikor az utolsó ellenséges katona is elhagyta Oroszország földjét”, I. Sándor cár fogadalmat tett, hogy hálából székesegyházat épít a Megváltó tiszteletére.

A székesegyházra kiírt pályázatot a cár által pártfogolt fiatal építész, Alekszandr Lavrentyevics Vitberg nyerte meg merészen új, neoklasszicista tervvel, és a cár belső körei elvárásainak megfelelően telve szabadkőműves elemekkel. A tervről és kontextusáról részletes cikk olvasható a Москва и Москвичи 2004/5-6 számában. A székesegyházat a Veréb-hegyre tervezték, oda, ahonnét száz évvel később, a Mester és Margaritá-ban a sátán és kísérete szemléli a várost, s ha megvalósult volna, valószínűleg egészen más irányt adott volna a város fejlődésének. De nem valósult meg. Az építkezés tíz hányattatott év után csődbe ment.


A székesegyház gondolata tizenöt év múlva, I. Miklós idején merült fel ismét, aki bátyjával ellentétben szigorúan orthodox volt. Kedvenc építésze, Konstantin Thon az ekkoriban kibontakozó orosz historikus építészet szellemében, a Hagia Sophia mintájára készítette el az új terveket.



A helyszín is megváltozott. Hosszú keresés után jóval beljebb, a történelmi falakon kívül fekvő folyóparti Csertole városrészben jelölték ki a helyét. A hely azonban nem volt üres. Évszázadokon keresztül itt fejlődött és gyarapodott egyre újabb épületekkel az Alekszejevszkij női kolostor, amelynek különleges kapcsolata volt a Romanov-dinasztiával. 1634-ben felszentelt templomában keresztelték a kolostor védőszentje, Alexios/Elek nevére a trónörököst, s az egymást követő Romanovok számos adománnyal fejezték ki tiszteletüket a kolostor iránt. Érthető módon megütközést keltett hát, hogy egy Romanov-uralkodó éppen ezt akarja lerombolni, s elterjedt a legenda, hogy az apátnő megjósolta: a lerombolt kolostor helyén semmilyen épület sem lesz hosszú életű. A legenda ugyan teljesen légből kapott, de még az 1980-as évek végén is hivatkoztak rá a székesegyház újjáépítésének ellenzői.




Az építkezés nagy lendülettel indult meg és szakadatlanul folytatódott majdnem negyven éven át. Bizottságát 1837-ben nevezték ki, alapkövét 1839. szeptember 10-én tették le. 1860-ban bontották le az állványzatot. 1881-re a folyó felőli homlokzat is készen állt. 1882-ben már itt mutatták be Csajkovszkij 1812 c. nyitányát. A székesegyházat 1883. május 26-án szentelte fel Joannik metropolita III. Sándor cár és családja jelenlétében.











A templomot felszentelő III. Sándor cár 1894-ben hunyt el, s közadakozásból elkészített szobrát a templomtéren állították fel 1912-ben. Nem volt hosszú életű. 1918-ban Lenin parancsára Moszkva összes többi uralkodószobrával együtt lebontották.





A székesegyháznak még tizenhárom éve maradt hátra. Ez alatt az idő alatt lépésről lépésre bontakozott ki és vált egyre monumentálisabbá a helyére szánt épületnek, a Szovjetek Palotájának az elképzelése. E fejlődés folyamatát részletesen vizsgálták már, s tanulságos eszmetörténeti posztot lehetne írni belőle.

Sztálin 1931-ben írta ki a Szovjetek Palotájának tervpályázatát. 272 terv érkezett be, köztük 24 külföldi is, olyan nevek, mint Le Corbusier, Walter Gropius vagy Albert Kahn. A zsüri – amelynek elnöke ugyancsak Sztálin volt – hármat hozott ki győztesnek, Borisz Iofan, Ivan Zsoltovszkij és egy fiatal brit építész, Hector Hamilton tervét. Mindháromnak közös jellemzője volt, hogy végleg elfordultak a 20-as évek avantgard építészetétől, és azt az eklektikus-neoklasszikus stílust képviselték, amelynek kiforrott változata a 30-as évektől „Sztálin-barokk” néven vált egyeduralkodóvá. Sztálin ezért keserű szemrehányásban részesült az európai avantgard építészek részéről. Le Corbusier és Sigfried Giedion, a CIAM vezetője kommunista retorikába csomagolva jelentették ki, hogy „a zsüri határozata nyílt támadás és tragikus árulás a Forradalom és az Ötéves Terv szellemisége ellen”.

Sztálin, akit nem rendítettek meg a keserű szavak, Borisz Iofan tervét választotta ki, amelyen számos változtatást javasolt.



Hogy a kiírás mit tartalmazhatott, az elképzelhető az alábbi tervváltozatokból:



A Szovjetek Palotáját a maga 425 méterével az akkori Európa legmagasabb épületének szánták, s még ma is jó száz méterrel magasabb lenne a legmagasabb oroszországi épületnek szánt Szövetségi Torony befejezett állapotánál. Arányai felbecsülhetőek az alábbi két ábrából:



A Megváltó Krisztus székesegyházát a terv elfogadása után robbantották fel. Csak a törmelék eltakarítása egy évig tartott. Márvány burkolatának épen maradt részeivel a közelben létesített, és értelemszerűen a Szovjetek Palotájáról elnevezett metrómegállót burkolták, amelyet csak 1957-ben, a palota tervéről való lemondáskor neveztek át Kropotkinszkajának. Padjait a Novokuznyeckaja metrómegállóba vitték. A burkolatnak az 1812-es Nagy Honvédő Háború hőseinek neveivel díszített részeit a moszkvai parkok útjainak burkolására használták.


Az alapozás 1939-re készült el, de az alsó szintek építése a háború kitörésekor leállt. Vasszerkezetét 1941-42-ben a város védelmére használták fel, alapozását elöntötte a talajvíz. A háború vége után tervezték folytatását, s Sztálin 1947-ben úgy rendelte el a híres „magasházak”, a „Hét Nővér” építését, hogy ezek szellemi középpontjában „anyjuk”, a Szovjetek Palotája állt, és a nem létező épület sziluettjéhez igazodtak.


Az épülethez azonban soha többé nem nyúltak. 1958-ban a szovjet vezetés végül hivatalosan is lemondott róla. Maradványaiból Moszkva legnagyobb szabadtéri strandfürdőjét hozták létre.


A szovjet vezetés végül 1990-ben adott engedélyt a székesegyháznak a 80-as évektől kezdve szorgalmazott újjáépítésére. A tíz éven át épített templomot 2000. augusztus 19-én, Színeváltozás napján szentelték fel.

Ez a székesegyház természetesen már nem azonos az 1931-ben lerombolttal. A fő vonalak megtartása mellett számos, gyakran politikai indíttatású változtatás történt rajta az építkezés tíz éve alatt. Ezek értelmezése azonban, akárcsak az 1918 és 1931 közötti időszaké, már külön posztot igényel.



Térkép nagyítása