A kéményseprők dicsérete

Gyerekkorom óta érthetetlen számomra, miért tartják szerencsehozónak ilyenkor az év utolsó majd első napjaiban a malacot és a kéményseprőt, az újévi üdvözlőlapoknak, szerencsepénzeknek és kártyanaptáraknak ezeket az elmaradhatatlan figuráit. Szilveszteri malacot csak sok évvel később volt szerencsém enni, s azóta tudom, hogy kiadós gyomorrontáson kívül nem hoz mást az új évben. Mióta azonban erdő mellett lakunk, s fával tüzelünk, azóta azt is tudom, hogy a kéményseprő igenis szerencsét hoz az év utolsó hónapjaiban, mert nincs is nagyobb szerencse egy jól szelelő kéménynél ilyentájt, amikor a téli ködök súlyosan megülnek a kéménylyukban, s mindenáron a szobába igyekeznek átirányítani a vaskályha füstjét. A szerencsehozó kéményseprőnek ezt az értelmezését támasztja alá az 1926-ban В защиту трубочиста, „A kéményseprő védelmében” címmel a szovjet gyermekek felvilágosítására kiadott könyvecske is, amelynek főszereplője rendkívül hasonlít a két évvel korábban elhunyt Vlagyimir Iljicsre. Nagyon remélem, hogy ezt akkoriban senki nem vette észre.












Jól szelelő kéményt, alá elég tüzelőt, köré minden jót kívánunk valamennyi olvasónknak ez új esztendőben.