Ma százhatvankét éve, 1849. július 31-én hat óra tájban látták utoljára Petőfi Sándort. Gyalog menekült a vesztes segesvári csatából a szász Héjjasfalva (Teufelsdorf, ma Vânători) felé, s Bem ordonánca, Szkurka György szerint négy orosz lovas vágtatott a nyomában.Hogy utána mi történt, homály fedi. Petőfi testét nem azonosították a halottak között. Elterjedt és máig is számos változatban él az a reménykedő legenda, hogy orosz fogságba esett, hogy Szibériába vitték, ahol Körös néven falut alapított, elcsábította egy orosz tábornok lányát, vagy bányában dolgozott, „de mindenki tudta, hogy kicsoda, mert a sapkáján volt egy nemzetiszín szalag, arra volt ráírva, hogy Alexander Petrovics”.
Alexander Petrovics már régen meghalt, amikor Petőfi Sándor megérkezett Oroszországba. Ez 1939-ben történt, s a későbbi Nobel-díjas költő, Borisz Paszternak vezette be őt az orosz irodalmi életbe, amely nagy lelkesedéssel fogadta be. A. Pozdnyakov így beszéli el ezt a Paszternak fordításairól szóló tanulmányában (2010):
„Ami a magyar költészetet illeti, Paszternak majdnem négyezer verssort fordított Petőfi Sándor költészetéből. Először 1939-ben találkozott a magyar költő munkáival, s ekkor fordította le a szöveggyűjteményekben leggyakrabban idézett „Szeptember végén” c. verset, amely fél évvel az előtt keletkezett, hogy a költő elesett a segesvári csatatéren. Paszternak maga úgy nyilatkozott, hogy már a Petőfi lírájával való első találkozás is eleven érdeklődést váltott ki belőle. „Először hidegen viszonyultam hozzá, de csakhamar felfedeztem benne valami közelit, és vonzónak találtam. Valamikor érdekelt Lenau, a hatása alatt álltam, s ez a magyar valamiképpen emlékeztetett Lenaura, Liszt Ferencre és másokra, talán a közös származás és kultúra révén, nem tudom: de mindenképpen öröm volt megismerkednem vele. Összegyűjtöttem az utóbbi évek tőle való fordításainak legjavát, s itt teszem közzé őket.” – írta 1991-es fordításainak utószavában. Első Petőfi-fordításai 1940-ben jelentek meg a „Válogatott fordítások”-ban.”
Nem mindegy, ki fordít először egy költőt egy nyelvre. Paszternak zsenialitása biztosan hozzájárult ahhoz, hogy az orosz olvasók a magukénak érezzék Petőfit. Szerettem volna ennek illusztrálására bekötni ide a „Szeptember végén” orosz előadását, de sehol nem találtam meg az orosz neten (ha bárki tudna forrást, örülnék neki). Paszternak fordításai közül egyedül a „Fa leszek”-ből van hangzó változatom A. Adoszkin előadásában. (Az évforduló fényében újraolvasva a vers blaszfémikus utolsó sora – amelyet az orosz fordítás némileg tompít – hátborzongatóan egybecseng a szász falu nevével, amelynek határában utoljára látták őt.)
Petőfi: Если ты цветок…
| Если ты цветок — я буду стеблем, Если ты роса — цветами ввысь Потянусь, росинками колеблем, — Только души наши бы слились. Если ты, души моей отрада, Высь небес — я превращусь в звезду. Если ж ты, мой ангел, бездна ада — Согрешу и в бездну попаду. | Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország: Akkor én csillagá változom. Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy Egyesüljünk) én elkárhozom. |
Petőfi válogatott verseinek egyik legnépszerűbb kiadása 1969-ben jelent meg Moszkvában a Художественная Литература kiadónál, a termékeny grafikushármas, G. A. V. Traugot illusztrációival. A könyvecske beszkennelt változatát jó ideje már, hogy megtaláltam az orosz neten, s azt gondoltam, egyszer még közzéteszem azt a megható ajánlást is, amelynek kíséretében felrakták. Ma jött el az ideje.
„Mindannyiunknak megvan a kedves költője, néha több is. És van olyan költő is, akit egy egész életen át magaddal hordozol, soha nem feledkezel meg róla, s valami különös érzéssel gondolsz rá, mint a hozzád legközelebb álló és legkedvesebb emberre. Gyakran magad sem veszed észre, hogy sok cselekedetedet, gondolatodat, sőt életed bizonyos – különösen kritikus – időszakait ezekhez a versekhez, sőt nem ritkán költőjükhöz méred. Nem történt még veletek ilyen? Velem igen. Ezt a kötetet akkor ismertem meg, amikor napvilágot látott a messzi 1969-es évben, mikor én még épp csak húsz éves voltam. És beleszerettem ezekbe a versekbe, s aztán szerzőjükbe is, akiről szinte mindent elolvastam, ami csak oroszul megjelent. Volt idő, amikor akár évekig ki sem nyitottam a kötetet, de olyan soha nem volt, hogy megfeledkeztem volna róla és verseiről. Fejből tudom mindazt, ami ebben a könyvecskében áll… Hosszú halogatás után határoztam el végül, hogy ezt a számomra oly drága könyvet – és éppen ezt, noha összes versei is megvannak könyvtáramban – beszkennelem és másokkal is megosztom. Talán attól féltem, hogy egyesek nevetségesnek találják majd odaadásomat e költő iránt, vagy hogy ez a költészet ma már egyáltalán nem tűnik divatosnak. De most végre fent van, s mindjárt azt is elhatároztam, hogy a közeljövőben azt a nagy könyvet is beszkennelem és felrakom, amelyet a kiváló magyar író, Illyés Gyula írt róla. S figyeljék csak meg a fordítók nevét is: Borisz Paszternak, Leonyid Martinov, Vilhelm Levik, Nyikolaj Csukovszkij, Vera Inber, Nyikolaj Tyihonov.”
Petőfi biztosan nem halt meg Oroszországban.
Add comment