Forradalom alulnézetből

November hetedike, az októberi forradalom évfordulója. Iskoláskorunk meghatározó ünnepsége. Lenin elhagyta a Szmolnijt, felhívást intézett a forradalmárokhoz. A Téli Palotát körbevették. Az Aurora ágyújának szavára megindult a felkelés. A kadettek elkeseredetten védekeztek, de a forradalmárok behatoltak a palotába, és véget vetettek a cár uralmának (merthogy a februári forradalommal és az Ideiglenes Kormánnyal nemigen terheltek bennünket). Bors Gergely bácsiról nem esett szó.

A forradalom századik évfordulóján egy másfajta, kevésbé közismert krónikával emlékezünk erre a napra, és mindarra, ami utána következett.


Sok évvel ezelőtt már közöltünk néhányat Ivan Alekszejevics Vlagyimirovnak (1869-1947) a forradalomról készült akvarelljeiből. Hogy most újra visszatérünk hozzá, az nem csak az évfordulónak köszönhető, hanem annak is, hogy időközben az orosz neten még több darabot tettek közzé e sorozatból, és fény derült e különös képek keletkezéstörténetére is.

Mert különös, hogy Ivan Vlagyimirov, a szovjet kor Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett történeti és csataképfestője, a Forradalmi Művészek Szövetségének tagja, a polgárháború 1930-as években közzétett hivatalos történetírásának illusztrátora, Lenin, Sztálin és Gorkij arcképfestője, és az 1937-es világkiállítás szovjet pavilonjának dekorátora olyan képeket is festett, amelyeken nyilvánvalóan tanúságot tesz a forradalmárok korlátoltságáról és kegyetlenségéről éppúgy, mint áldozataik iránti szimpátiájáról.


Vlagyimirov, aki az 1890-es években párhuzamosan végezte el a katonai és képzőművészeti iskolát, hamarosan az orosz hadsereg hivatalos csataképfestőjévé vált. Végigkísérte az 1904-es orosz-japán háborút, majd 1914-től az első világháborút is. Minthogy anyja angol volt, kiváló londoni kapcsolatokkal is rendelkezett, s a háború kitörésekor a londoni The Graphic kérte fel rendszeres képes tudósításra a keleti frontról. A háború alatt több mint száz ilyen festménye jelent meg „John Wladimiroff” aláírással a folyóiratban, amely 1918-ban fényképet is közölt róla ezzel a felirattal: „Mr. Wladimiroffnak köszönhetően The Graphic az ország egyetlen folyóirata, amely valósághű rajzokat közöl a forradalomról”.


A rajzok, mint látjuk, valóban kendőzetlenül realista képet adnak a forradalomról, amit az is elősegített, hogy Vlagyimirov 1917-18-ban a pétervári rendőrség tagjaként szemtanúja volt mindannak, amit lefestett. Hogy mi volt róla a véleménye, azt a The Graphicban megjelent néhány rajz címe tanúsítja: „A bolsevikok barbársága”, „A lenini rémuralom okozta káosz”, „Anarchia Oroszországban”, „Forradalom, erőszak és rablás”. A képek közzététele azonban 1918 nyarán megszakad. Vlagyimirov valószínűleg ekkor ébredt rá, hogy az átmenetinek hitt helyzet tartós lesz. Ám a forradalom megörökítésével továbbra sem hagyott fel.

Ekkortájt kerülhetett kapcsolatba Frank Golderrel, aki a későbbi amerikai elnök, Herbert Hoover élelmiszersegély-programját jött felügyelni Oroszországba. Golder egyúttal anyagot is gyűjtött a Hoover által a Stanford Egyetemen felállított Hoover War Library számára, és Vlagyimirov képeit kitűnő kortárs dokumentációnak tartotta. Sorra vásárolta őket, majd távozása után a program másik munkatársa, Donald Renshaw folytatta a gyűjtést. Az egyik képen ez az aláírás olvasható: „Mr. Renshawnak a petrográdi éhínséges évek emlékére, őszinte tisztelettel. John Wladimiroff, 1923. június 19.”


Ma Vlagyimirov 37 „forradalmi képe” látható a Hoover Institutionben, ahol, míg élt, aláírását letakarták, hogy bajba ne kerüljön. Tíz további képe 1953-ban bukkant fel árverésen, ezeket ma a Rhode Islandi Brown University őrzi. Ezek a képek egyedülálló ablakot nyitnak arra a szörnyűségre és szenvedésre, amelyet a kortárs propaganda eltagadott, s amelyet a későbbi történetírás sem tud ilyen plasztikusan megeleveníteni.


Vlagyimirov „titkos festészete” csak idén talált haza Oroszországba. A moszkvai Kortárs Történelmi Múzeum ez év februárjában, a februári forradalom századik évfordulóján rendezett először átfogó kiállítást a forradalom és polgárháború alatt készült műveiből. Az Amerikában őrzött festmények ugyan csak reprodukción voltak láthatók, de kiállították azt a Vlagyimir Ruga magángyűjteményében őrzött tucatnyi képét is, amelyek azt ábrázolják, hogyan sajátítja ki és zülleszti le az új „uralkodó osztály” az előző évszázadok alatt felépített kultúrát.