Miután bezárult mögötte az ajtó, rabtársai elárasztották kérdéseikkel, mire Švejk vidáman így felelt:
- Éppen bevallottam, hogy valószínűleg én öltem meg a Ferdinándot.
Hat férfiú húzódott össze ijedten a tetves takaró alatt, csak a bosnyák felelt neki:
- Dobro dosli. 9
A bosnyák bosnyákul hagyott felelete jegyzetet kap. Réz Ádám – aki, becsületére legyen mondva, a Švejk miatt tanult meg csehül – ezt a fordítást adja a 9. számú lábjegyzetben:
9 Úgy kell neki.
Tudom, Réz Ádám, ha utazhatott volna sem igen Jugoszláviába utazott volna, s ha Jugoszláviába utazott volna sem igen láthatott volna akár egyet is a ma minden tengerparti falu határában álló Dobro došli! feliratokból.
És még azt is csak fordítói műhibának tartom, hogy nem nézett utána a szerbhorvát kifejezés jelentésének, hanem merészen behasalt helyette valami odaillőt.
Hanem azt furcsállom, hogy még a köszönést sem értette egy szomszéd ország nyelvén. Éppen ő, akinek szülővárosában, Aradon igazán lett volna alkalma megtanulni az ott szép számban élő szerbektől.
És ugyanígy furcsállom, hogy idehaza a legtöbb magyarnak nem jut eszébe ennyit, vagy ennél nem sokkal többet megtanulni azokon a nyelveken, amelyekkel óhatatlanul találkozniuk kell, ha a fővárosból elindulva egy vagy két óránál tovább autóznak.
A legtöbb magyar mentális térképén a mi rokontalan nyelvű országunkat az érthetetlen barbár törzsek által lakott terra incognita fogja körül, tagolatlan világ, amelyet nem lehet, de nem is érdemes megismerni. Kiút innen csak Nyugat felé vezet, a civilizált és európai nyelveken beszélő országok irányába.
Egy szláv szomszéd mentális térképén ugyanezt a világot többé-kevésbé érthető nyelvű népek lakják, s az egész együtt egy jól tagolt, áttekinthető és megismerhető régiót alkot. Ebben a régióban ráadásul még az „idegen” Magyarország is elhelyezhető. Épp Hašek állított össze olyan útirajz-gyűjteményt a régi Magyarországról, amilyet magyarul még nem láttunk Csehországról, s a cseh Respekt a múlt héten olyan részletes elemzést közölt a gazdasági válságnak a magyar forintra gyakorolt hatásáról, amilyet mi nemigen fogunk olvasni a cseh koronáról.
Én a három Istenből a negyedikben hiszek, a magyarok Istenében, a földtekéből csak egy kis darabnyit látok, a magyar hazát, és minden nyelvet elfelejtek, csak egyet tudok, a magyar nyelvet! (Mikszáth Kálmán, A Noszty fiú esete Tóth Marival)
Hogy Kopereczky főispán álláspontja hova vezet, azt az elmúlt század világosan megmutatta. Mégsem sikerül tanulni belőle. Pedig ha az ember legalább egy szomszédos szláv nyelven ért, akkor úgy kinyílik ez a környező világ, ahogy korábban nem hitte volna. És nemcsak azért, mert könnyebben elboldogul ott és szívesebben fogadják. Hanem mert a szemlélete változik meg. Ezt a világot is világnak tekinti, kozmosznak a káosz helyett.
- Éppen bevallottam, hogy valószínűleg én öltem meg a Ferdinándot.
Hat férfiú húzódott össze ijedten a tetves takaró alatt, csak a bosnyák felelt neki:
- Dobro dosli. 9
A bosnyák bosnyákul hagyott felelete jegyzetet kap. Réz Ádám – aki, becsületére legyen mondva, a Švejk miatt tanult meg csehül – ezt a fordítást adja a 9. számú lábjegyzetben:
9 Úgy kell neki.
Tudom, Réz Ádám, ha utazhatott volna sem igen Jugoszláviába utazott volna, s ha Jugoszláviába utazott volna sem igen láthatott volna akár egyet is a ma minden tengerparti falu határában álló Dobro došli! feliratokból.
És még azt is csak fordítói műhibának tartom, hogy nem nézett utána a szerbhorvát kifejezés jelentésének, hanem merészen behasalt helyette valami odaillőt.
Hanem azt furcsállom, hogy még a köszönést sem értette egy szomszéd ország nyelvén. Éppen ő, akinek szülővárosában, Aradon igazán lett volna alkalma megtanulni az ott szép számban élő szerbektől.
És ugyanígy furcsállom, hogy idehaza a legtöbb magyarnak nem jut eszébe ennyit, vagy ennél nem sokkal többet megtanulni azokon a nyelveken, amelyekkel óhatatlanul találkozniuk kell, ha a fővárosból elindulva egy vagy két óránál tovább autóznak.
A legtöbb magyar mentális térképén a mi rokontalan nyelvű országunkat az érthetetlen barbár törzsek által lakott terra incognita fogja körül, tagolatlan világ, amelyet nem lehet, de nem is érdemes megismerni. Kiút innen csak Nyugat felé vezet, a civilizált és európai nyelveken beszélő országok irányába.
Egy szláv szomszéd mentális térképén ugyanezt a világot többé-kevésbé érthető nyelvű népek lakják, s az egész együtt egy jól tagolt, áttekinthető és megismerhető régiót alkot. Ebben a régióban ráadásul még az „idegen” Magyarország is elhelyezhető. Épp Hašek állított össze olyan útirajz-gyűjteményt a régi Magyarországról, amilyet magyarul még nem láttunk Csehországról, s a cseh Respekt a múlt héten olyan részletes elemzést közölt a gazdasági válságnak a magyar forintra gyakorolt hatásáról, amilyet mi nemigen fogunk olvasni a cseh koronáról.
Én a három Istenből a negyedikben hiszek, a magyarok Istenében, a földtekéből csak egy kis darabnyit látok, a magyar hazát, és minden nyelvet elfelejtek, csak egyet tudok, a magyar nyelvet! (Mikszáth Kálmán, A Noszty fiú esete Tóth Marival)
Hogy Kopereczky főispán álláspontja hova vezet, azt az elmúlt század világosan megmutatta. Mégsem sikerül tanulni belőle. Pedig ha az ember legalább egy szomszédos szláv nyelven ért, akkor úgy kinyílik ez a környező világ, ahogy korábban nem hitte volna. És nemcsak azért, mert könnyebben elboldogul ott és szívesebben fogadják. Hanem mert a szemlélete változik meg. Ezt a világot is világnak tekinti, kozmosznak a káosz helyett.
Add comment