Ganz Ábrahám a Hindukushnál

Широка страна моя родная, tágas föld Oroszország, jut benne hely minden népnek. Ahogy Araz kiszemezgette a tegnapi posztban az azerbajdzsáni fényképeket Szergej Prokugyin-Gorszkij orosz birodalmi fotóprojektjéből, úgy én is nekiláttam, és legalább két magyar vonatkozású fényképet találtam a Library of Congress által digitalizált 1902 színes felvétel között.

„Hungary” keresésre az adatbázis egyetlen képet ad ki. Eredeti felirata nem maradt fenn, de a könyvtárosok Paul Cooper elektromérnök és Martin Chadzynski katonai külpolitikai szakértő 2001-es javaslata alapján azt a címet adták neki: „Budapesten készült generátorok a jolotani vízierőmű géptermében, a Murghab-folyón (1905 és 1915 között)”


Ez a Library of Congress katalógusában található kép a 2004-es Blaise Agüeras y Arcas-féle automatikus rekonstrukció eredménye. A másik változat a Walter Frankhausen (Walter Studio) féle 2001-es kézi rekonstrukció.


A joloteni Hindukush vízierőmű 1909-ben épült a Murghab folyón, a Kaspi-tengeren túli Területen (Закаспийская область), azaz a mai Türkmenisztán délkeleti részén. III. Sándor cár 1887-ben itt, az ókori Merv város (ma világörökség) közelében vásárolt meg türkmén törzsektől egy hatalmas puszta földterületet, hogy azon megalapítsa a legendásan termékeny mervi oázis modern utódját. A cári birtokon hohol – ukrajnai – telepesek beköltöztetésével hatalmas modern mintagazdaságot, egyfajta korabeli technopolist hozott létre, kiterjedt öntözéssel, virágzó gyapotfeldolgozással és más iparágakkal. Ezek áramellátására szolgált a Hindukush erőmű, amely 1350 kW teljesítményével a cári Oroszország legnagyobb teljesítményű vízierőműve volt. (Összehasonlításként: 1917-ben a több ezernyi orosz vízierőmű összteljesítménye 19 MW volt.)


Prokugyin-Gorszkij kétszer is járt a vidéken, először 1906-1907-ben, majd 1911-ben. A mervi járásból összesen 68 fényképe maradt ránk, az ókori Merv város romjai és a türkmén pásztorok etnográfiai felvételei mellett elsősorban a gyapotföldek, gyapotfeldolgozó üzemek és a vízierőmű képei. Utóbbiról, amelyet nyilvánvalóan csak 1911-es útján fényképezhetett, a Library of Congress a fentivel együtt hat felvételt őriz. Minthogy az útról készült regisztrációs album nem maradt ránk, a Library of Congress katalógusa a felvételek nagy részének helyét nem közli, ezeket a „The Legacy of Prokudin-Gorsky” nemzetközi projekt azonosította.


Ilyen teljesítményű generátor előállítására a korabeli Magyarországon csak a Ganz Művek volt képes. A céget a svájci Ganz Ábrahám alapította 1845-ben vasöntödének és gépgyárnak, eredeti gyára mindmáig áll Budán, 1964 óta múzeumként látogatható. Utóda, Mechwart András a céget 1869-ben elektromos osztállyal bővítette, s világhírű vállalkozássá és a Monarchia egyik legnagyobb cégcsoportjává tette. A Ganz és Társa Danubius Villamossági Gép- Waggon és Hajógyár Rt. Európa- és Ázsia-szerte szállított gépeket. Öreg hajódaruikkal még magam is találkoztam Odesszában. A háború után a céget államosították, majd 1959-ben Ganz-MÁVAG néven összevonták a szomszédos mozdony- és vagongyárral. Gyerekkoromban ez a városnegyednyi épülettömb Kőbányán önálló város volt a városban, a kerület munkásságának jelentős részét foglalkoztatta. Kórusától és zenekarától korábban idéztük már a Lenin-dalt. Aztán a rendszerváltással a céget eltörölték, és a privatizálás nevében elkótyavetyélték, amiben olasz tolmácsként magam is részt vettem. Az épülettömb azóta Európa legnagyobb kínai piaca, legértékesebb része az a kis kínai kifőzde, amelyet még ennyi év után is Budapest egyik legjobb kínai konyhájának tartok.

A joloteni Hindukush vízierőművet azonban a rendszerváltás sem tudta kikezdeni. Immár több mint száz éve folyamatosan működik az eredeti berendezéssel, amelyről éppen száz évvel Prokugyin-Gorszkij után, 2011-ben timmekun tett fel egy fotósorozatot a yandex.ru-ra. Látszik, hogy a gépteremben semmi sem változott. Ugyanaz a padló csempéje, ugyanaz az ablak osztása, ugyanazok a gépek, ugyanúgy befénylik a padló a fotón. És ugyanaz a réztábla felirata is, mint több mint száz évvel ezelőtt.





A nyugati csúcsberendezések importja egyébként nem volt ritka dolog a cári Oroszországban. Prokugyin-Gorszkij egy másik fényképén a zlatouszti vasmű asztalosműhelyében látunk olyan fűrészgépet, amelyet felirata szerint a berlini Reinickendorfban gyártottak, csak néhány S-Bahn-megállóra onnan, ahol ezt most írom. A reinickendorfi gyár megvan még. Kíváncsi vagyok, vajon a zlatouszti megvan-e, s benne a gép is.



Prokugyin-Gorszkij másik magyar vonatkozású fényképéről majd egy következő bejegyzésben lesz szó.