A Selyemúton, Anatólia és Mezopotámia határán fekvő Mardin mindig kozmopolita város volt. Régi családjai között egyaránt vannak szír keresztények, örmények, grúzok, arabok, kurdok, törökök, perzsák – és magyarok.
A magyarságát identitásában és családnevében – Macarzade, később Macaroğlu (amely mindkettő Magyarfit jelent), sőt csak Macar – egyaránt hordozó család őse, Macarzade Yahya Çelebi az 1860-as években jött Mardinba a nem túl távoli Aleppóból, ahová az ő apja érkezett Magyarországról.
Az 1848-49-es szabadságharc bukását követően sok magyar katonatiszt menekült az osztrák megtorlás elől az oszmán birodalomba. Aki karrierjét az oszmán hadseregben folytatni akarta, annak át kellett térnie iszlámra. Ivo Andrić nem túl hízelgően ír ezekről a lengyel és magyar „köpönyegforgatókról”, akik saját szabadságharcuk elvesztése után más országok – például az ő Boszniája – szabadságharcait segítettek letörni az oszmán hatalomnak. És írtam már, hogy az 1929-ban hazaszállított Bem apó hamvait mint muszliméit a katolikus egyház nem engedte szentelt földbe eltemetni, azóta is ég és föld között lebeg, „mint Mohamed koporsója”.
Bem apó 74 áttért katonatisztje közé tartozott az a Hacı Ahmed nevet felvett magyar katonatiszt is, aki vele együtt Aleppóban szolgált. Az áttértek múltjukkal együtt rendszerint maguk mögött hagyták korábbi nevüket is, de a család hagyománya szerint eredetileg Jánosnak hívták, Zala megyéből származott, és a szíriai Homszban lévő sírján ott áll eredeti magyar neve is. Az ő fia volt Macarzade Yahya Çelebi, aki Mardinba került kádinak, városi bírónak, s 1866-ban vásárolt rangjához méltó házat a bazár felső részén, a főtér közelében. A házat aztán a hagyományos szép kőfaragásos mardini stílusban kibővíttette, az ő fia, Macarzade Ahmed Şakir pedig második emeletet is építtetett rá.
A házról Berecz Edgártól szereztem tudomást, aki Magyarországról – Székelyföldről – elsőként járt a mardini-nusaybini magyaroknál. Mardini útjaim során el-elmegyek előtte, sőt egyszer-kétszer már be is néztem, a tulajdonos engedélyével a nagy udvarig eljutva, amiről Facebookon tudósítottam. A család 1997-ben adta el a házat, s az új tulajdonos előkelő szállodát alakított ki benne Ulubey Konaği néven. Úgyhogy most eljött az a pillanat, hogy mezopotámiai körutunk során itt szálljunk meg a csoporttal, hogy nyugodtan bejárhassuk és végigfotózhassuk az épületet.
A palota a mardini hagyományt követve nagy udvar köré szerveződik. Ráadásul – mivel a ház, mint minden más ház is, több terasszal „folyik le” a meredek hegyoldalon – egy alá-fölé rendelt hierarchiában. A nagy udvar alatti szinten vannak a kiszolgáló helyiségek – raktárak és konyha, ma a reggeliző is –, a fölötte lévő szinten pedig, amely perzsás módon több nagy eyvannal, nagy csúcsos ívvel nyílik az udvarra, a család és a vendéglátás helyiségei. A kétemeletes Magyar-palotában ezek a második emeletet is elfoglalják. Az itteni vendégszobák ma is szellősebbek, és jobb kilátás nyílik belőlük a mezopotámiai síkságra.
Mardin hagyományos társadalmi életét egy „müstaʻreb”, elarabosodott, arab alaphangú kultúra határozta meg. Bárhonnan jött egy család, ezt a kultúrát tette magáévá, ez kötötte össze a többi családdal. A ma is Mardinban élő Gani Macar szerint a magyar család, a Beyt Macar a város elitjét alkotó hét, más-más származású család egyike volt. Ahogy az ugyancsak itt élő Erdan Macar mondja a Halil Aygün kurd filmrendező által a mardini magyarokról készített dokumentumfilmben: „Mi a kurdokkal kurdok vagyunk, a törökökkel törökök, az arabokkal arabok. Anyám szejjid származású (=a Próféta leszármazottja). Össze vagyunk fonódva itt mind egymással.”
Hacı Ahmed leszármazottai ma főként a nem túl távoli Nusaybinban élnek, a szír határ mentén, ahol négy családot alkotnak: Macar, Macaroğlu, Soyubey és Yildizoğlu.
Erdem Macar családjával még a mardini Magyar-palota előtt és később. Lent: A számos magyar sír egyike a nusaybini temetőben
Magyar identitásukat mindannyian őrzik, sőt az Ankarában élő Ahmet Macaroğlu kutatja is a család történetét török és magyar levéltárakban. Ennek eredményeiből cikkekben szivárogtatott már, de összefoglaló munka még nem készült belőlük. Helyette Bayram Nazır írt összefoglalót az oszmán birodalomban menedékre találó lengyelekről és magyarokról. Ezt még el kell olvasnom. Tudósítok majd róla.
Add comment