A Kőbányai Casino

Barátom Zuglóban lakik, szemben a metró végállomásával. Negyedik emeleti ablakából Kőbánya panorámáját látni, a Lechner Ödön által „magyaros mór stílben” épített Szent László-templomot, a Fegyvergyárat (az én időmben még nem így hívták, ma meg már nem azt gyártják), a Maglódi úti historizáló sörgyárak hosszú sorát, a Határ úti drótnélküli tornyot, amelynek árbockosarából Bumbó fürkészi a Telecom hullámait. Gyerekkorom világát. „Most már rábeszélem Esztert is, hogy menjünk el abba a Kőbányai úti kínai vendéglőbe”, mondja álmodozva barátom, „csak kocsit kellene szereznünk”. Az a vendéglő hat villamosmegállóra van onnét.


Nagybátyám, a miskolci vasművek mérnöke sok egyéb polgári foglalatossága mellett – országosan jegyzett bélyeggyűjtő, hegedűművész, madarász, helytörténész – nagy kiránduló is volt. A zempléni Kéktúra-ösvény egy szakaszán, ahol az út két oldalán sasszéban futottak a magyar és a csehszlovák színű határkövek, egy nyiladékon át lemutatott a néhány kilométernyire párálló Kassára: „Annyiszor láttam már innen felülről, egyszer már tényleg elmegyek megnézni.” Haláláig nem jutott el oda.


Ahogy a túloldalról jött magyar, úgy próbálnám én is magyarázni, mi volt az én városom, a kilenc pesti kerülettől függetlenül kialakult és önálló pályát befutott Kőbánya, mielőtt… mielőtt Kassához, Csíkszeredához, Nagybecskerekhez hasonlóan beolvasztották, belvárosát szétrombolták, szocialista iparterületté alakították volna, hogy ma már csak annyit tudni róla:


Még szerencse, hogy a Pataky (leánykori nevén Szent) István Művelődési Központ a Kőbányai Lengyel Kisebbségi Egyesület – Kőbányának mindig is fontos oszlopa – támogatásával és Buzás Kálmán szerkesztésében elkezdte kiadni a Kőbányai Füzeteket, amelyek legalább megsejtetik a Kerepesi úton túlnan rekedt csonka-budapestiekkel, mi volt ez az általuk nem ismert és immár megismerhetetlen világ. A Füzetek első darabját – Volt egyszer egy kaszinó: Rekviem egy épületért – az egykori Kőbányai Casino épületének szentelték, és méltán.


Kőbánya több magból csírázott ki, amelyek mindegyikére egy-egy műemlék épület emlékeztet ma is. A legfontosabb kétségtelenül az Óhegyen folytatott, országos hírű bortermelés volt, amelyről majd még írunk egy következő bejegyzésben. Az itteni szőlőbirtokosok – közöttük Rottenbiller Lipót, Budapest kiemelkedő főpolgármestere – építtették 1844-ben az Óhegyen Kőbánya címerépületét, a romantikus stílusú Csősztornyot, és a szőlőhegyi út alján, a mai Kápolna téren álló Conti-kápolnát. A másik mag a „Dreher-birodalom” volt a szőlőhegy alján, Dreher Antal 1862-ben alapított sörfőzdéjével és elegáns munkástelepével, amelyet a Maglódi út mentén sorakozó további sörgyárak követtek: ezekből maradt fenn a pompás klasszicista Dreher-villa és tizenegy romantikus-historizáló műemlék gyárépület.


A harmadik mag az 1847-ben a kőbányai vasútállomás mellé szervezett mulatóliget volt. A vasút megjelenésével a pesti polgárság felkapott szórakozásává vált kivonatozni a városból egy közeli állomásig, s ott a zöldben tölteni a napot. Így aztán Pesttől Rákospalotáig sorra jöttek létre a vasútállomásokkal szembeni kis mulatónegyedek, amelyek maradványai még sok helyen felfedezhetők. Kőbányán a Pest-Kőbányai Szórakoztató Liget-részvénytársaság nyitott ilyet, s máig erre emlékeztet a vasútállomás melletti egykori helyén a mai Liget tér (ma buszpályaudvar), valamint az azt közrefogó Hölgy utca és Úri (1875-től Füzér) utca, amelyek eredeti neve – Damenpromenade és Herrenpromenade – jól mutatja egykori funkciójukat. A mulatóliget körül alakult ki Kőbánya polgári városközpontja. Ennek emlékei a még fennmaradt szecessziós házak, a Cserkesz utcai gyönyörű szecessziós zsinagóga, és a negyed központjában a már említett Szent László-templom. S ide tartozna a központban, a Füzér utca 13. szám alatt épült Kőbányai Casino pompás romantikus-historizáló épülettömbje, amely a kortársak szerint „Kőbánya legelegánsabb épülete” volt.


A Kőbányai Társaskört 1879-ben hozták létre a kőbányai iparosok és kereskedők törzshelyükön, a Roith-féle vendéglőben, amely „Torockó Vendéglő” néven ma is áll a Martinovics téren. A Casino épületét a Társaskör megbízásából 1899-ben építette elegáns, romantikus historizáló stílusban Brein Ferenc (1818-1879) építőmester. Az ő munkája a Csősztorony is, és a Király utcában a gótikus-romantikus-historizáló Pekáry-ház, amelyben Kaufmann Dávid is lakott. Ilyen kicsi a világ.


A Casino Füzér utcai sarkán nyílt a Hermann-féle Casino Kávéház, amely biliárdversenyeiről és népszerű főpincéréről, a hatalmas fekete bajszú Csillag Istvánról volt híres. A másik sarkon Horváthné Tarnay Anna virágboltja, a kettő között pedig a Fáczányi István-féle gyógyszertár. Ennek rendkívül igényes berendezését helyi mester készítette, Valnicsek Béla műbútorasztalos, aki a Szent László templom Lechner Ödön által tervezett bútorait is kivitelezte.


„A Fáczányi gyógyszerész-dinasztia: Fáczányi Ármin (1827, Novály, Nyitra megye - 1891, Budapest-Kőbánya) 1856-ban, Bécsben gyógyszerész-oklevelet szerez, bár papnak készül. Hadnagyként részt vez az 1848-as szabadságharcban. Kőbánya első patikáját 1870-ben nyitja meg. Kőbánya jeles segítője. – Fáczányi (I.) István (1866, Budapest-Kőbánya - 1955, Budapest-Kőbánya), Fáczányi Ármin fia. A Bánya téri iskolában tanult. Gyógyszerész oklevelét 1893-ban szerzi meg Budapesten. Folytatja édesapja szakmai és közéleti tevékenységét. – Dr. Fáczányi (II.) István, Fáczányi Ármin unokája 1936-tól folytatja a patikusságot 1950. július 28-ig, a Fekete Péntek napján, amikor is az egész országban egy napon államosították a gyógyszertárakat.”


A kaszinóban színház, könyvtár és számos társaskör működött: a közélet tisztaságára felügyelő Kőbányai Kör, a Kőbányai Férfi Dalegylet, a Humanitás Jótékonysági Egylet, a Kőbányai Lövész, Betegsegélyező és Temetkezési Egylet, a Kőbányai Függetlenségi 48-as Kör, a Kőbánya legjelesebb személyiségeit tömörítő Szerdai Asztaltársaság, a Kőbányai Teke és Hockey Clubok, és mások. Rendszeresek voltak a meghívott vendégek tudományos előadásai és irodalmi felolvasóestjei.


Erre a képre még én is emlékszem. Különös módon még a fák görbeségére is. Gyerekkoromban az egykori kaszinó – akkoriban a Hazafias Népfront kerületi székháza – földszintjén volt a Szabó Ervin könyvtár kerületi fiókja. Az első könyvtár, amelybe beiratkoztam.


Kőbánya régi belvárosát az 1970-es évek elején kezdték el felszámolni. A lebontott háztömbök helyére épült az újonnan nyitott Kőrösi Csoma út szörnyű szocialista lakótelepe, amely még az egykori utcaszerkezet nyomait is eltörölte.

A kaszinó tömbjét hagyták utoljára. A már kiürített háztömb előtt fociztunk, s a labda berepült a kaszinó melletti ház pinceablakán. Lemásztunk utána. A nyitott pinceajtón át kijutottunk az udvarra. Minden lakás tárva-nyitva állt, a bútorokat még elvitték, de tartalmukat, a rengeteg régi könyvet, levelet, fotót, üvegnegatívot és egyebet ott hagyták szétszórva a padlón, mint valami bombatámadás után. Az egyik lakó nevére is emlékszem, Rainer-Micsinyei Vilmos ezredes volt. Századeleji bédekkerei, az Osztrák-Magyar Monarchia, a Riviéra, Toszkána, Dél-Tirol és a Dolomitok, Egyiptom és Görögország német és francia nyelvű kötetei most is itt állnak mellettem a polcon, ahogy ezeket írom.


„Egykor úri kaszinó volt, csak a kiváltságosak juthattak be a termeibe.” – írta a Kőbányai Casinóról Földi Lajos Alapkőletétel Kőbányán című cikke a kerület lapjában. „Persze 1973-ban már nem tudták azt sem,” fűzi hozzá ehhez Rekviem-jében Buzás Kálmán, „hogy az úri szabó csupán férfiszabót jelentett, és ki emlékezett már arra, hogy a kaszinónak nem voltak arisztokrata tagjai, sőt a köznép látogatta leginkább. De az elbeszélések alapján azt is tudjuk, hogy a lakosság körében mérhetetlen felháborodást váltott ki az épület bontásának terve. A kőbányaiak beadványokkal akadályozták szanálását, de némi huzavona után 1976 tavaszán felrobbantották.”

Pedig erre már semmi szükség nem volt, hiszen a lakótelep építése addigra befejeződött. Helyén ma is üres telek áll. Manapság a helyi élelmiszerbolt törzsvendégei stírölik itt sörösüveggel a kezükben azokat, akik kitaposott csapáson vágnak át rajta a 9-es busz megállójához. És áll még az egyik görbe fa is.

A zuglói lakásban, amelynek ablakából a Szent László-templom tornyát nézzük, a hallban egy régi szekrény, egy asztal és három szék áll gondosan elrendezve. „Ennyi maradt egy polgári lakásból”, biccent feléjük barátom.