Mardin elég nagy és kozmopolita város ahhoz, hogy minden felekezetből kettő legyen benne. Szunnita és síita muzulmán, apostoli és katolikus örmény, jakobita és káldeus szír.
A káldeusok neve úgy hangzik, mintha egy Dan Brown-regényből szivárogtak volna elő. A káldeus egyház eredete is hasonlóképpen szövevényes. A káldeusok eredetileg egy olyan arám népcsoport voltak, amely a Kr.e. 10. században telepedett le Délkelet-Mezopotámiában, és nagy szerepet játszott az asszír és babiloni birodalom történetében. A rómaiak ezt az ő érkezésükkor már rég eltűnt csoportot egyfelől – mint Cicero – „mágus, csillagjós” értelemben, másfelől – mint Szent Jeromos – az egész arám nép megjelölésére használták.
A név akkor kapott új tartalmat, amikor 1552-ben a mai észak-iraki Alqosh falu – ahol Náhum próféta sírját is tisztelik – nesztoriánus szír kolostorának apátja, Yohannan Sulaqa megelégelte, hogy a nesztoriánus egyházban a patriarchátus egyazon Eliya családon belül száll nagybácsiról unokaöccsre. Ezért Rómába utazott, ahol a pápa fennhatóságát elfogadva pátriárkai címet kapott. Ezt az új, Rómával egyesült szír ágazatot egy rég nem használt szót új jelentéssel megtöltve „káldeusnak” nevezték el. Sulaqa felszentelését csak a tartomány északi papsága ismerte el, ezért Amidába – a mai Diyarbakırba – kellett felköltöznie. Utódai innen a nesztoriánusok üldözése elől a mai perzsa határ menti Hakkari tartományba, Qudshanisba (Konak) települtek át, s innen menekültek át Perzsiába az 1915-ös népirtás elől.
A qudshanisi ág 1672-ben visszatért a nesztoriánus hitvalláshoz, ám amidai püspökük, József továbbvitte a Rómával egyesült szálat, amely sok viszontagság, a többi szír kereszténnyel, a pápával és önmagukkal való torzsalkodás és a muszlimok általi üldöztetés közepette mindmáig fennmaradt. Ma az iráni és az észak-iraki szír keresztények nagy része is ide tartozik, mint a 2007-ben iszlamisták által meggyilkolt moszuli Ragheed Ganni és paptársai.
Mardinban a káldeusok hamar megtelepedtek, amit elősegített, hogy Diyarbakırhoz hasonlóan itt is működött ferences (kapucinus) misszió az új felekezet vatikáni támogatására: a törökök ezt az egy katolikus szerzetesrendet megtűrték birodalmukban. Sulaqa Rómából hazatérve 1553-ban öt püspököt szentelt, s ezek egyike volt Hnanisho, Mardin első káldeus püspöke. Leonard Abel, a vidéket az 1580-as években bejáró pápai legátus szerint ő volt „az egész nesztoriánus nemzet legtanultabb embere”.
A felekezet lassacskán gyarapodott, az 1842-es összeírás szerint 60 család tartozott ide, 1913-ban már 1670 fő 6 pappal, egy templommal és két kápolnával, három iskolával, és számos kis közösséggel a környező falvakban. Az 1915-ös Sayfo, a keresztények elleni népirtás őket is nagyon súlyosan érintette, annyira, hogy utolsó püspökük 1918-as halála után a püspöki szék betöltetlen maradt, majd 1941-ben meg is szűnt, s a püspökség az ugyancsak megtizedelt diyarbakıri káldeus püspökség alá került. Ma mindössze egyetlen káldeus család él Mardinban, akik szorosan együttműködnek a helyi szír jakobita többségi egyházzal.
Az örményekkel és a szír jakobitákkal ellentétben, akiknek megvoltak a maguk negyedei Mardinban, a káldeusok hálózatszerű topográfiát alkottak (akárcsak a másik vallás kisebbsége, a síiták). Egyetlen templomuk a Mor Hirmiz volt a főutcán, mellette kolostorral, amely a káldeus püspök palotája is volt. Az utca túloldalán, már a bazár felé leereszkedve volt egy kisebb kápolnájuk, s nyugat felé a keresztény negyedben egy másik. A környező falvakban kis missziós állomásaik működtek, az egyetlen káldeus többségű falu Issadeir volt, a várostól néhány kilométerre északra.
A mardini káldeus topográfia MI-val rajzoltatott térképe. Semmi sem pontos rajta, különösen nem a káldeus templom formája, de hozzávetőleges képet ad a városról és a káldeus network elhelyezkedéséről.
Mindebből mára a templom maradt, amely sok évtizednyi bezárás után 2005-ben nyitott meg újra. Liturgiát nem tartanak benne, csupán látványosságként tartják nyitva.
A püspökség egykori épülete három oldalról fog közre egy téglalap alaprajzú udvart, amelynek negyedik oldala az utca felé nyitott, csak egy vaskerítés választja el tőle. Az udvar másik oldalán, árkádok alatt nyílik a templom bejárata.
A templom főhajója szokatlan: nem hosszházas, hanem kör alaprajzú, egyetlen nagy kupolával fedett, mintha egy nagy hammam vagy ciszterna volna. Nem igazán tudni, miért választották ezt az építészeti formát, de sokatmondó, hogy a diyarbakıri szír jakobita templomnak is ilyen főhajója van. Ott ez nyilvánvalóan késői hozzáépítés az eredeti apszishoz, amely még 5. századi elemeket is magában foglal. Az ottani templom történetéből tudjuk, hogy nagy átépítésre földrengés után az 1500-as években került sor. Ez egybevág a mardini káldeusok 1553-as alapításával, azaz lehet, hogy a diyarbakıri templomtól kölcsönözték a mintát és talán a mestereket is. Igaz, a helyi hagyomány a 300-as évekre datálja a Mor Hirmiz templom építését, de ez valószínűleg csak jámbor legenda. Nem valószínű, hogy a jakobiták átadták volna egy korábban épült templomukat az új felekezetnek, s azok átépítették volna azt. Valószínűleg az egész templomot és az azt befoglaló palota-kolostort is újonnan építették a 16. században.
A templom névadója, Mor – Szent – Hirmiz vagy Hormizd a nesztoriánus kereszténység szent remete-tanítója volt a 6-7. század fordulóján. A körülötte szerveződő közösség hozta létre a Rabban Hormizd barlangkolostort az észak-iraki Alqosh mellett a hegyekben, amely a nesztoriánus majd 1500 után a káldeus kereszténység egyik legfontosabb szellemi központja lett, a káldeus pátriárkák temetkezőhelye.
A templom kör alaprajzú főhajójából kelet felé három kis apszis nyílik, bennük fából készült oltárokkal, amelyek jellegzetes szír módon úgy néznek ki, mintha a szentélybe helyezett szekrények volnának. Az apszisokat függönnyel lehet eltakarni, amire a liturgiában az átváltoztatás idején kerül sor.
A főhajó oldalfalán két Mária-mellékoltár áll, alsó részén egy-egy liturgikus Krisztus-szoborral: a nagyobbikon a Szentsír halott Krisztusával, a kisebbiken a jászolban fekvő újszülött Jézussal. A két falnak a szentély felőli részén pedig egy-egy nagy 19. századi káldeus püspök sírja.
Valamikor a 18-19. sz. fordulója táján, amikor a gyülekezet már kinőtte a régi templomot, a kör alaprajzú főhajót háromhajós bazilikával hosszabbították meg nyugat felé. Ennek oldalfalain további kis mellékoltárok és nagy táblaképek vannak.
A szíreknek és örményeknek eredetileg nincsenek ikonjaik. Egyfelől még az ikonok elterjedése előtt szakadtak el az orthodox egyháztól, másfelől pedig hitvallásuk szerint, amely Krisztus isteni lényegét hangsúlyozza emberi lényegének rovására, a látható, emberi rész ábrázolása pont a lényegtelent állítaná szemünk elé. Korai képeik ezért elsősorban a keresztet ábrázolják, amelyből növényi indák nőnek ki az isteni lényeg üdvösséghozó munkájának jelképezésére, mint az örmény hacskarok vagy a szír indás keresztek.
A katolikusok közel-keleti megjelenésével – a keresztes háborúkkal és katolikus missziókkal – azonban az örmények és szírek már nem tudtak ellenállni a színes katolikus szentképek vonzásának. Templomi képhagyományuk ezért a 16-17. századi reneszánsz és barokk katolikus képeket adaptálja, az európai naiv népi barokk szentképek benyomását keltve.
A templom hátuljában különleges eszköz áll: egy elektromos ostyasütő. Minden bizonnyal katolikus import, erre utalnak a nagy ostyák jellegzetes mintái, és hát maga az ostya is, hiszen a keleti egyházakban kovászos kenyeret használnak a liturgiában.
A templom kapuján kilépve az árkádok alatt a falakon a korábbi püspökök szír és arab nyelvű epitáfiumai láthatóak, kicsi modern latin betűs réztáblákkal ellátva.
A bejárat melletti asztalnál a templom gondnoka fogadja a látogatókat és ad nekik belépőjegyet. A gondnok most barátom, a szír jakobita keresztény Edip, aki emellett a város és a környező szír network jó ismerője és kiváló idegenvezető is az arám és török mellett olasz, német, angol és kicsit spanyol nyelven is. Melegen ajánlom őt egyéni és csoportos vezetésre is, a telefonszáma +90 546 786 97 71.
És az udvaron ott áll valami első pillantásra oda nem illő is: egy monumentális fehér tojás. Egy kortárs szobor, amelyet egy ankarai szobrász ajándékozott a templomnak mint Mardin jelképét. A Sahmaran tojása.
Add comment