Theodosius ciszternája (428-443 k.) a második legnagyobb az 50-60 még létező ókori ciszterna közül Isztambulban. De az első, Justinianus ciszternája a Hagia Sophia mellett, mai nevén Yerebatan Sarnıcı, puszta méretével és misztikus hangulatával annyira ellopja a show-t, hogy emennek plusz fogásokhoz kell folyamodnia a látogatók odacsábítására. Ilyenek a rendszeresen tartott fényjátékok, amelyek állványai a játékokon kívül is úgy ellepik a ciszternát, mint egy filmstúdiót.
És ilyenek a ciszternában rendszeresen tartott kiállítások is. A mostani kiállításon a Sahmaran áll a középpontban. A koncepció hasonló a Berlint ellepő Buddy Bearekéhez, vagy a Budapesten jónéhány éve botrányt kiváltott kistehenekéhez. A város kiválaszt egy emblematikusnak tartott állatot, megfröccsönteti műanyagból cuki formában, és a példányokat populáris művészekkel kifestetve felállítja őket a város egyes pontjain. Itt az egyes pont valóban egyes számú: a Theodosius-ciszterna, mai nevén Şerefiye Sarnıcı és az előtte nyíló Pierre Loti-tér.
Hogy Isztambul ez alkalomból a Sahmarant választotta emblémájául, az mutatja, hogy milyen fontos szerepet játszik nemcsak Mardin és Mezopotámia, hanem egész Törökország kollektív képi világában.
Az egyes szobrok mellett kis táblán ott szerepel az adott művész neve és a kifestés koncepciójának rövid összefoglalása. Közülük első látásra İsmet Yedikardeşé kelti fel a figyelmemet. Ezt a Sahmarant sziklarajzokhoz és kőkorszaki szobrocskákhoz hasonló színes figurák díszítik, részben képzeletbeliek, de részben olyan valódiak másolatai is, amelyekkel találkoztam már anatóliai lelőhelyeken vagy múzeumokban. Az összefoglaló a Sahmarant a mitikus anatóliai múlt emlékezetének őrzőjeként mutatja be.
Nagyon megragadó és nagyon aktuális koncepció ez éppen manapság, amikor nagy lendülettel és szép leletek sokaságával zajlik az anatóliai kőkorszak és bronzkor – a göbeklitepei és környező megalitikus építmények, a hettita és asszír óbirodalmak – emlékeinek feltárása.
Rákeresek a művész nevére, és megértem inspirációjának forrását. İsmet Yedikardeş Mardinból származik, s az ottani építészet és Mezopotámia történelmi emlékei alkotják műveinek fő motívumait. Még egy tanulmányt is találok a mardini egyetem 2023-as évkönyvéből, amely részletesen elemzi, hogyan használja ezeket.
A tanulmány szerint Yedikardeş (a családnév jelentése „akik heten vannak testvérek”) 1947-ben született Mardinban a régi mardini Beyt il-Kuvvak vagy Çömlekçiler fazekas családban. Apja mellett már fiatalon beletanult a mesterségbe és a történelembe is: „emlékszem, hogy már 10-11 éves koromban készítettem agyagból Gilgames-szobrot”. Az isztambuli egyetem őstörténeti és régészeti tanszékén végzett, közben többször jelentkezett a képzőművészeti egyetemre is, de oda a szűk létszámkorlát miatt nem vették fel, úgyhogy a festészetet a stuttgarti egyetemen végezte el. Ott már festményei eladásából élt, kiállítást is rendezett, ahol főleg anatóliai barlangfestmények motívumait vitte vászonra és bőrre. Hazatérése óta németországi háztartási gépek importjából él, a festést szenvedélyből műveli. Képeit elsősorban Mardin városképe ihleti, a hegyoldalra felkúszó vertikális, sokvallású, sok kultúrájú város elemeit helyezi egymás mellé, s gazdagítja őket az anatóliai kőkorszaki művészet motívumaival.
A 2005-ös képen a mardini Ulu Dzsámi tornyát és a Zinciriye-medresze kupoláját különféle faragott kapuk és ablakok veszik körül
Ezen a képen ugyancsak az Ulu Dzsámi tornya dominál, mellette balra különböző mardini paloták homlokzatai, és egy Jézus Szíve-kép a káldeus templomból, jobbra két jellegzetes Kr.e. 2000 körüli kültepei istenszobor részlete (alább egy eredeti kültepei idol a kayseri múzeumból)
A „függőleges város” képe, akár valóban hegyoldalra kapaszkodó városoké, mint Mardin, amelynek egyes utcái szinte egymás fölött állnak, akár csupán egymás fölött kiterített rétegekben ábrázolt topográfiáké, mint a 16. századi Matrakçı Nasuh oszmán várostérképei, nagyon hatásos modellje a keleti és orientalizáló festészetnek és grafikának, az oszmán miniatúráktól a kortárs fantasy-illusztrációkig. Yedikardeşnek Mardin-képein szülővárosa látványán túl is volt honnan ihletet merítenie.
Add comment