Uglicsban és környékén hét napot töltöttünk masterclass-kurzuson fotózással – írja Nyikolaj Gontar –, s a város szélén bukkantam erre az egyértelműen történelmi épületre, amely teljesen elütött a környezetétől. „Magánterület, belépni tilos”, hirdette a felirat. Ahogy ott nézelődtem, az őr is felfigyelt rám, és odajött, azt hittem, azért, hogy elhajtson, de nem. Beszélgetni kezdtünk, s megtudtam, hogy az épület nem más, mint egy valamikori templom, amelynek tornyait lebontották, és asztalosműhelynek alakították át. A legérdekesebb az volt, hogy az egész belsejét borító freskókat – a figurák figyelmes tekintete nyilván hátráltatta a munkavégzést – levakolták és lemeszelték. De idővel a vakolat több folton is levált a falról, mégpedig épp ott, ahol az arcok voltak. Először csak jámbor mesének hittem a dolgot, de pár perc múlva azt mondta, ha akarok, körülnézhetek. Hogyne akartam volna.
Az épület mindjárt feltűnt, s mint kiderült, nem ok nélkül.
Az udvaron mindenütt nagy kupacokban álltak a fűrészporos zsákok. Különösen megragadott a tábla az ajtón: „Опаснаяа зона” – „Veszélyes zóna”.
Mindjárt a bejárat fölött ez a kép fogadott.
„Munka végén takaríts magad után!”
Erről beszélt az őr.
Egy másik jó állapotban megőrződött arc. Felhívnám a figyelmet a szignó 1930-as évszámára.
Egy ikonfestő ismerősöm azt mondta, hogy hagyományosan eltérő minőségű festéket használtak a kép egyes részeihez. Gyakori volt, hogy a jobb minőségben kivitelezett arcokat
lakkozták, s ezért válhatott le épp ott a vakolat a falról.
Külön meglepetés volt, hogy a cég sírkeresztek előállításával is foglalkozik.
Itt, a hátsó udvarban készítik elő a nyers fát feldolgozásra.
Add comment