Tylko we Lwowie?

– „Csak Lwówban!” A cím – persze kérdőjel nélkül – elsősorban annak a dalnak a címe, amelynek szövegét Emanuel Szlechter, zenéjét Henryk Wars szerezték, a háború előtti lwówi irodalmi élet közismert figurái és Wiktor Budzyńskivel együtt a lwówi rádió egész Lengyelország-szerte népszerű Wesoła Lwowska Fala, „Vidám Lwówi Hullám” egész napos vasárnapi műsorának szerkesztői, valamint az 1939-es Włóczęgi (Csavargók) film közreműködői, amely a lwówi rádió Hacsek és Sajóját, Szczepkót és Tońkót avatta ünnepelt filmszínésszé. A dal – amelyet a filmben a lwówi örmény Jerzy Michotek ad elő, aki nem sokkal később a szovjet fogolytáborokat megjárva a háború után Wrocławban lett az újonnan alapított lengyel rádió munkatársa, s ezen a címen írta meg 1990-ben megjelent emlékiratait is – a (volt) lwówiak himnuszává vált, s az is maradt mindmáig. A dalt magát fordításával együtt azonban egy másik bejegyzés illusztrálására tartogatjuk.


Ez a címe Olena Onufriv, a lvivi rádió zenei osztályának szerkesztője Nur in Lemberg alcímű tanulmányának is, amely a Lemberg: eine Reise nach Europe kötetben jelent meg Berlinben 2007-ben. A tanulmány ezzel a miniatűr helyzetképpel kezdődik:




Nem tudni, mikor kezdett adást fogni az első rádió Galíciában. Az első rendőrségi dokumentumok 1927-ből származnak. Ekkor még engedély és külön adó fejében lehetett csak rádiót tartani, s abban az évben a rendőrség 56 illegális rádióvevőre csapott le, míg 1934-ben már 457-re. Közben 1929-cel kezdetét vette az országos rádióadás, s a frissen alakult Lwówi Lengyel Rádió RT már 1929. szeptember 17-én – pontosan 10 évvel megszüntetése előtt – jelentette be minisztériumi engedély birtokában 10 kW-os adóállomásuk felállítását a városi hatóságoknak.




A lwówi rádió legnagyobb sikerű adása az egész napos Vidám Lwówi Hullám mellett a minden este jelentkező Vidám Lwówi Hét volt, a híres lwówi kabaré egyfajta rádióváltozata. A rezümé a reggeli lapokban jelent meg, s este hangzott el a Szlechter és Wars dalbetéteivel színesített rádiójáték, amelyet hol Aprikosenkranz és Untenbaum (Mieczysław Monderer és Adolf Fleischer) adtak elő, országszerte népszerűsítve a galíciai zsidó humort és a lemberiki jiddis tájszólást, hol Szczepko és Tońko, akik egy sajátos lwówi szubkultúra, a lyczakówi előváros (a „nyócker”) jampeceiként léptek fel – ezek voltak azok a „lyczakówi fiúk”, akik 1920-ban megvédték az ostromlott várost –, s akik sajátosan éneklő, ukránnal, magyarral, jiddissel és némettel erőteljesen kevert „lembergi jassznyelven” fejezték ki magukat. Ők voltak azok, akik a lengyel kormányzó, Józef Piłsudski születésnapján meghívták őt, kóstolja meg a híres lwówi kolbászt, s Piłsudski még aznap köszönő táviratot küldött nekik. Ebből tudjuk, hogy a legjobb kolbászt Lwówban Bandziuszkowa néninél lehetett kapni. A bekeretezett távirat 1939. szeptemberéig függött a stúdió falán.



Híres volt a rádió Adam Sołtys által vezetett zenei osztálya is, amelyből az ország nagy része elsőként ismerhette meg az ukrán zenét. 1939-ben innen sugározták az első ukrán operát, Petro Nichnsky művét, s a rádió mindennapos szereplője volt számos ukrán népdalénekes, valamint Jevhen Kosak négytagú férfikórusa.

A rádió adótornyát 1939. szeptember 16-án bombázta le a német hadsereg; stúdióját a következő napon fosztotta ki a szovjet hadsereg. Egyetlen adásuk felvétele maradt fenn Varsóban, amelyben egy elmeintézeti ápolt egy tévedés folytán irodavezető lesz, s így terrorizálja beosztottjait. Fleischer és Monderer további sorsát nem ismerjük. Szlechter 1943-ban halt meg, 37 éves korában, nem tudni, hol. Wars még idejében emigrált, s a rádió számos munkatársával együtt létrehozta a Vidám Lwówi Hullám Színházat az emigráns lengyel hadsereg mulattatására. A háború után mindannyian Nyugaton maradtak.

S itt be is fejezhetnénk a bejegyzést, ha néhány napja, a lwówi műemléktérkép közzététele után nem kaptunk volna egy hozzászólást Alfanjétől, s benne két képet egy lwówi tejbolt csodálatosan fennmaradt soknyelvű feliratairól.



S ahogy elkezdtük időrendben visszafelé olvasni Alfanje páratlanul átgondolt, informatív és éles szemű blogját, kisvártatva rábukkantunk arra a július 26-i bejegyzésre, amelyben a wrocławi főtér déli oldalán látható emléktábla képét és feliratát közli.



A lengyel rádiósok, akik szinte pontosan a lwówi adó elnémulása után hat évvel kezdték meg az adást Wrocławban, Lwówból érkeztek Breslauba annak a nagy hullámnak a hátán, amelyet Adam Zagajewski így foglal össze tömören, a részletek kibontását lengyel és német írók sokaságára hagyva:


Így kezdte meg tehát adását 1945-ben a wrocławi rádió, részben Lwówból száműzött rádiósokkal, mint Jerzy Michotek, s így ért el 1971-ben huszonötödik születésnapjáig. Ám a lvivi évfordulós megemlékezéshez hasonlóan ez az emléktábla sem tesz említést arról, hogy Breslauban már ezt megelőzőleg is működött egy rádió, amely 1945-ben ünnepelhette volna alapításának huszonegyedik évfordulóját.







A breslaui Schlesische Funkstunde 1924. május 26-án kezdte meg adását. Innen sugározták Fritz Walter Bischoff Hallo! Hier Welle Erdball! műsorát, a weimari köztársaság utolsó nagy rádiójátékát (1928), és Erich Kästner Leben in dieser Zeit című legsikeresebb művét, mielőtt a nemzetiszocialista kormány a szerző valamennyi munkáját nyilvánosan elégette volna. A rádióadóról Hans Ulrich Berkner visszaemlékezéseiben olvashatunk részletesen, sok képpel; néhány fotóját (amelyekből itt válogattunk) a wrocławi rádió történeti szájtján láthatjuk. Egykori szignálja pedig a magyar Rádiókiállítás hanggyűjteményében hallható:


Breslaui rádió, szignál, 1945. február 7. előtt

A breslaui rádiónak a lengyel határon álló gleiwitzi állomása volt az, amely ellen lengyel katonaruhába öltözött németek támadást intéztek 1939. augusztus 31-én, ezzel ürügyet szolgáltatva Lengyelország lerohanására. Az akció majdnem meghiúsult azon, hogy a támadók nem tudták: az állomás már évek óta csak a breslaui adó átjátszóállomásaként működik, s nem sugároz saját műsort. Ilyenformán órákon át nem tudták beolvasni az előre elkészített provokáció szövegét: „Figyelem, a gliwicei adó végre lengyel kézben van, eljött a szabadság órája! Éljen Lengyelország!”


Az éter, az „ötödik elem”, quinta essentia a görög természetfilozófia szerint a legmagasabb rendű létező a világon, uralma fölötte áll minden elem uralmának. A televízió és az internet eljövetele előtt, mint a fenti példák is mutatják, köztudomású volt, hogy aki az étert uralja, az uralja a jelent, s ahogy Orwell óta tudjuk, aki a jelent uralja, a múltat is uralja. Aki pedig a múltat uralja, az uralja a jövőt.



Na falach eteru. „Az éter hullámain”. Lengyel katonainduló. Előadja a kielci katonazenekar