Ha Radnóti Miklósnak az iménti bejegyzésben említett kéziratos verseit soha nem publikálnák, nem érné nagy kár a magyar irodalmat. De van egy olyan kézirata, amely ha nem maradt volna ránk, éppen a legnagyobb, legérettebb, leginkább letisztult versei vesztek volna oda. Márpedig nem sok hiányzott hozzá, hogy megsemmisüljön. Ez a Bori notesz.
„Drága Életem, ma volt a szemle, most már végleges, öt század, köztük a mienk is Szerbiába
megy, Borba vagy Boryba, nem tudom, mi a neve, rézbányába. (…) Teljesen apatikus
vagyok, csak azt tudom, hogy szeretnék még élni veled és dolgozni.”
Radnóti levele a sződligeti gyűjtőtáborból, 1944. május 24.
A Magyarországot 1944. március 19-én megszálló német hadsereg májusban 3000 zsidó munkaszolgálatos szerbiai kiküldését követelte a magyar hadügyminisztériumtól. Radnótiék munkaszázada június elején érkezett meg
a Bor környéki Lager Heidenauba. A tábor helye ismert, maradványai ma is állnak, de én csak hozzávetőlegesen tudtam megjelölni a helyét a leírások alapján: „Žagubica fölött a hegyekben”, ahogy Radnóti írja a notesz első öt versének datálásában.
A Bori notesz címlapja. A notesz lapjainak képei a Radnóti-hagyatékról készített honlapunk megfelelő oldalaira mutatnak.
A notesz egyszerű szerb iskolásfüzet. Nem tudni, hogyan került Radnótihoz, hiszen a Bor környéki táborokban szigorúan tilos volt az érintkezés a helyi lakossággal. Nyomtatott felirata szinte biztosan hazafias fantázianév:a Belgrádtól délre álló Avala tanúhegy neve, ahol 1934-től az I. világháború szerb hőseinek mauzóleuma állt, majd – különös egybeesésként a füzet sorsával – itt emeltek emlékművet a második világháború áldozatainak is.
Sándor szerb király megkoszorúzza az Avala-hegyi hősi emlékművet, 1934
Radnóti tíz verset jegyzett be a füzetbe július 22. és október 31. között. Datálásuk valószínűleg nem a vers keletkezésének hanem bejegyzésének dátuma, hiszen a Nyolcadik eclogát egyszer bejegyezte július 22-i dátummal, majd áthúzta, és csekély változtatással ismét bejegyezte augusztus 23-án.
A Nyolcadik ecloga első, áthúzott változata
Nem tudjuk, csak ennyi verset írt-e Radnóti a táborban, vagy többet, de csak ennyit tisztázott le a noteszben. A notesz a Hetedik eclogával kezdődik, pedig Radnóti utolsó ismert eclogája az Ötödik volt 1943 novemberében. Vagy a bevonulása előtti napon, május 19-én írt Töredéket szánta hatodiknak, vagy a Hatodikat már a táborban írta, de nem került bele a noteszbe.
Az első öt vers a táborban született, a többi a Magyarország felé vonuló munkaszolgálatosok útjának más-más pontján. Az első öt versből – Hetedik és Nyolcadik ecloga, Levél a hitveshez, A la recherche, Erőltetett menet – Radnóti még elindulás előtt másolatot készített, amelyet átadott fogolytársainak, hogy juttassák haza. A másik öt, amelyek többsége már útközben keletkezett – Gyökér, Első, Második, Harmadik és a költő halálát megjósoló Negyedik razglednica – csak a noteszben maradt fenn.
A költő halála előtt négy nappal, október 31-én külön papírra – egy csukamájolaj-konzerv címkéjének hátuljára – írt Negyedik razglednica
Amikor Radnótit és huszonegy társát az őket kísérő katonák november 4-én Abdán megölték, a noteszt is vele temették. Több mint másfél éven át volt a föld alatt. Amikor 1946 júniusának végén a tömegsírt felnyitották, a bori fogolytársaknak külön kéziratlapokon is átadott öt vers szövege már sok helyen elmosódott. Az az öt vers azonban, amely csak a Bori noteszben maradt fenn, tökéletesen olvasható.
Radnóti a notesz első lapjára, mintha előre sejtette volna sorsát, ötnyelvű kérést írt a notesz majdani megtalálójához, hogy juttassa el azt az otthoniakhoz. A szöveg felülről lefelé egyre kevésbé olvasható: az angol változatot most sikerült először rekonstruálnunk.
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött Radnóti-hagyaték tegnap ünnepélyesen megnyitott honlapján a Bori notesz külön fejezetet kapott. Közzétettük teljes facsimiléjét, minden egyes lap felnagyítható képét, a versek átírását a modern magyar kiadásból illetve Emery George angol fordításából, és ahol lehetett, a fogolytársak által hazahozott kézirat-változatok képét is. A notesz A la recherche, „Az elmúlt idő nyomában” című versének – talán Radnóti legszebb versének, életére való utolsó visszatekintésének – kézirata pedig ott áll nemcsak a Bori notesz, hanem a honlap minden oldalának hátterében.
„Drága Életem, ma volt a szemle, most már végleges, öt század, köztük a mienk is Szerbiábamegy, Borba vagy Boryba, nem tudom, mi a neve, rézbányába. (…) Teljesen apatikus
vagyok, csak azt tudom, hogy szeretnék még élni veled és dolgozni.”
Radnóti levele a sződligeti gyűjtőtáborból, 1944. május 24.
A Magyarországot 1944. március 19-én megszálló német hadsereg májusban 3000 zsidó munkaszolgálatos szerbiai kiküldését követelte a magyar hadügyminisztériumtól. Radnótiék munkaszázada június elején érkezett meg
a Bor környéki Lager Heidenauba. A tábor helye ismert, maradványai ma is állnak, de én csak hozzávetőlegesen tudtam megjelölni a helyét a leírások alapján: „Žagubica fölött a hegyekben”, ahogy Radnóti írja a notesz első öt versének datálásában.A Bori notesz címlapja. A notesz lapjainak képei a Radnóti-hagyatékról készített honlapunk megfelelő oldalaira mutatnak.A notesz egyszerű szerb iskolásfüzet. Nem tudni, hogyan került Radnótihoz, hiszen a Bor környéki táborokban szigorúan tilos volt az érintkezés a helyi lakossággal. Nyomtatott felirata szinte biztosan hazafias fantázianév:
a Belgrádtól délre álló Avala tanúhegy neve, ahol 1934-től az I. világháború szerb hőseinek mauzóleuma állt, majd – különös egybeesésként a füzet sorsával – itt emeltek emlékművet a második világháború áldozatainak is.
Sándor szerb király megkoszorúzza az Avala-hegyi hősi emlékművet, 1934Radnóti tíz verset jegyzett be a füzetbe július 22. és október 31. között. Datálásuk valószínűleg nem a vers keletkezésének hanem bejegyzésének dátuma, hiszen a Nyolcadik eclogát egyszer bejegyezte július 22-i dátummal, majd áthúzta, és csekély változtatással ismét bejegyezte augusztus 23-án.
A Nyolcadik ecloga első, áthúzott változataNem tudjuk, csak ennyi verset írt-e Radnóti a táborban, vagy többet, de csak ennyit tisztázott le a noteszben. A notesz a Hetedik eclogával kezdődik, pedig Radnóti utolsó ismert eclogája az Ötödik volt 1943 novemberében. Vagy a bevonulása előtti napon, május 19-én írt Töredéket szánta hatodiknak, vagy a Hatodikat már a táborban írta, de nem került bele a noteszbe.
Az első öt vers a táborban született, a többi a Magyarország felé vonuló munkaszolgálatosok útjának más-más pontján. Az első öt versből – Hetedik és Nyolcadik ecloga, Levél a hitveshez, A la recherche, Erőltetett menet – Radnóti még elindulás előtt másolatot készített, amelyet átadott fogolytársainak, hogy juttassák haza. A másik öt, amelyek többsége már útközben keletkezett – Gyökér, Első, Második, Harmadik és a költő halálát megjósoló Negyedik razglednica – csak a noteszben maradt fenn.
A költő halála előtt négy nappal, október 31-én külön papírra – egy csukamájolaj-konzerv címkéjének hátuljára – írt Negyedik razglednicaAmikor Radnótit és huszonegy társát az őket kísérő katonák november 4-én Abdán megölték, a noteszt is vele temették. Több mint másfél éven át volt a föld alatt. Amikor 1946 júniusának végén a tömegsírt felnyitották, a bori fogolytársaknak külön kéziratlapokon is átadott öt vers szövege már sok helyen elmosódott. Az az öt vers azonban, amely csak a Bori noteszben maradt fenn, tökéletesen olvasható.
Radnóti a notesz első lapjára, mintha előre sejtette volna sorsát, ötnyelvű kérést írt a notesz majdani megtalálójához, hogy juttassa el azt az otthoniakhoz. A szöveg felülről lefelé egyre kevésbé olvasható: az angol változatot most sikerült először rekonstruálnunk.
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött Radnóti-hagyaték tegnap ünnepélyesen megnyitott honlapján a Bori notesz külön fejezetet kapott. Közzétettük teljes facsimiléjét, minden egyes lap felnagyítható képét, a versek átírását a modern magyar kiadásból illetve Emery George angol fordításából, és ahol lehetett, a fogolytársak által hazahozott kézirat-változatok képét is. A notesz A la recherche, „Az elmúlt idő nyomában” című versének – talán Radnóti legszebb versének, életére való utolsó visszatekintésének – kézirata pedig ott áll nemcsak a Bori notesz, hanem a honlap minden oldalának hátterében.
| A la recherche Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek! Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján? hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból? Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt drága barátok, verseket írtak a rég elesettek, szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje. Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben, s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek, s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben, mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban. Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön, s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, - s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben. S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások? szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek, és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér- léptü leányok a háboru hallgatag évei közben. Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal? és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását, művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán. Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. - Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen, távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak. |
Add comment