Lesko, zsidó temető

A leskói zsidó temető a szefárd zsinagógától északra fekszik, magas domb tetején. Lengyelország egyik legnagyobb zsidó temetőjének mondják, ahol még az 1942-es pusztítás után is több mint kétezer síremlék maradt épen. Ezeket azóta az idő pusztítja. A temető nagy részét – a bejárati kivételével, ahol a belżeci mártírok síremléke áll, és valahol középtájon egy tisztással, ahol a leskói rabbik sírjait látogatják messze földről – ellepte a gyom, a sírkövek a földbe süppednek, moha és gomba teszi olvashatatlanná feliratukat és mállasztja faragványaikat. Úgy tűnik, a mai leskóiakat nem érdekli ennek az örökségnek a megőrzése. Szomorú látni ezt a pusztulást, de hogyha azzal a disneylanddel hasonlítjuk össze, amivé a krakkói zsidónegyedet tették, még mindig ez tűnik valódibbnak.


Belépve a kapun, hamarosan magunk előtt találjuk a temető legrégibb sírjait. Feliratuk tanúsága szerint nem sokkal fiatalabbak mint maga a leskói zsidó hitközség, amelynek eredete a 16. század elejére datálható. Az általam leolvasni tudott legrégebbi sírkövön az 1599-es évszám áll.



Ezek a korai sírkövek nélkülöznek mindenféle figurális díszítést, viszont egyedülállóan szép a feliratok kalligráfiája. Bár a leskói községet szefárd zsidók alapították, az askenázi környezet hatása elég erős lehetett, egyrészt mivel ezek a sírkövek állóak, ellentétben a hagyományosan fekvő szefárd sírkövekkel, másrészt mivel többségük klasszikusan szép askenázi kalligráfiát mutat. A feliratok lakonikusak: az elhunyt nevét és halálozási idejét mindössze a hagyományos „Itt van elrejtve” és „Legyen bekötve az élők kötelékébe” feliratok keretezik.






A 17. század végétől gazdagodni kezd a sírkövek díszítése. Megjelennek az első szimbólumok, amelyek az elhunyt származását és családi állapotát mutatják. A kohaniták – Áron főpap leszármazottai – sírját két, papi áldásra emelt kéz jelzi.




A jeruzsálemi Templom idejében a főpapok segítői Lévi törzséből kerültek ki. Ők csakúgy, mint a kohaniták, a mai napig számon tartják származásukat. Sírjukat az a kézmosó kancsó díszíti, amellyel a főpap kezét mosták meg a Szentélyben.




Érdekes ennek a minden bizonnyal jó családból való levitának a sírja, amely a „Becses férfi a Horowitz családból” feliratot viseli. A sírkő tetejét ékesítő kézmosó kancsó felett egy hárombetűs héber szó áll: „Szegal”. Ez a leviták címének, a „Szegan levijá”-nak elterjedt rövidítése. Értelmezése vitatott, szó szerinti jelentése „a leviták helyettese”, értelemszerű fordítása szerint viszont inkább „a leviták hercege”, vagy „a főpap segédje”. Levita értelemben írott forrásban először 1070-ben bukkan fel. Később elterjedt a leviták közt családnévként is, a híres festő, Mark Chagall is ennek a névnek a franciás változatát viseli.


Érdekes páros a levita kancsó és a pihenő szarvas az alábbi síron. A szarvas talán az elhunyt héber nevére – Cvi, Naftali – vagy családnevére – Hirsch – utal.


Családanyák sírján gyakran találunk ötágú gyertyatartót, amely az ünnep esti gyertyagyújtásra utal, s a vallásos asszonyt szimbolizálja. A leskói temetőben ezt a szimbólumot fantasztikus változatosságban találjuk: az ötágún kívül három- és hétágú változatban, burjánzó népi barokk és letisztult, szinte klasszicista stílusban.




A 18-19. században ismét megújul a sírkőfaragás művészete. Ekkor alakul ki Kelet-Európában a sírkőfaragásnak az az iskolája, amelyet népi barokká, népművészetté asszimilálnak az itt élő és dolgozó kőfaragó mesterek. Valószínű, hogy a népművészeti alkotómunka e szinte előzmények nélküli fellángolása kapcsolatba hozható a haszidizmus térhódításával. A haszidizmus hirdette az élet szeretetét és szépségét, újra felfedezte a természet és az ember kapcsolatát, és az életörömnek ez a váratlan kirobbanása tükröződik abban a 18. században kialakuló zsidó népművészetben, amelyben a tánc, a dal, az illusztrációk és a kerámia mellett a sírkőfaragók munkásságára is rányomta bélyegét. Ennek a kornak a sírkőművészetén soha nem látott módon burjánzanak a képi szimbólumok és díszítések. Gyakran szinte lehetetlen megmondani, hogy valóban szimbólumokról vagy csak dekorációról van-e szó. Ilyenek a gazdag állatdekorációk – sasok, szarvasok, oroszlánok, galambok –, koronák, könyvszekrények, gyümölcsök és virágok. Talán helyesebb is konkrét szimbólumok helyett egy olyan képnyelvről beszélni, amelynek látványa a Bibliában és Talmudban jártas jámbor zsidóban asszociációk sorát váltotta ki. Csak hogy egy példát hozzunk: több sírkövön is találunk szőlőfürtöt. Scheiber Sándor rabbi és professzor szerint ez a családot jelképezi: „Feleséged, mint termő szőlőtő” (Zsolt. 128,3). Máshol viszont Izrael jelképe: „Szőlőtőt szakítottál ki Egyiptomból” (80,9). Kinek van igaza, mit akart a néhai kőfaragó elmondani a jelképpel? Számtalan értelmezés lehetséges, éppen ez a szép, a vonzó, az izgalmas a kövek üzenetében.

Emeljünk ki néhány, visszatérő motívumot bibliai és talmudi lelőhelyeikkel együtt. Gyakran láthatunk koronát a sírkő tetején. Ez a talmudi Pirké Avot traktátus egy sorára utal: „Három korona van: a Tóra koronája, a papság koronája és az uralom koronája. A jó hír koronája azonban felülmúlja mindeniket.” (Avot 4,17)




A leskói koronák némelyike mellé a kőfaragó még azt is odavéste héberül, melyik koronáról van szó: általában a jó hír koronájáról, de kohaniták sírkövén természetesen a papság koronája szerepel.






Van, ahol nem találunk kísérőszöveget, de a képi ábrázolás mégis egyértelműsíti az értelmezést. Ezen a sírkövön, amely alatt minden bizonnyal jelentős Talmud-tudós nyugszik, a könyvektől roskadozó könyvszekrény feletti korona csakis a „Tóra koronáját” szimbolizálhatja:



A sas, a szarvas és az oroszlán szintén a Pirké Avot egy sorára utalhat: „Légy erős mint a párduc és könnyű mint a sas, gyors mint a szarvas és bátor mint az oroszlán, hogy megtedd mennyei atyád akaratát.” (Avot 5, 23) A szarvas emellett a Leskóban gyakori „Hirsch” családnévre is utalhat.




A sas az anyai gondoskodást is jelképezheti: „Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket.” (5Móz 32,11) Lehet Isten gondoskodásának szimbóluma is: „Megújul a te ifjúságod, mint a sasé.” (Zsolt 103,5)




Nagyon gyakori motívum az oroszlán. A hozzá fűződő szimbólumkör igen széles: az oroszlán Júda törzsének és Dávid király házának címerállata, ezért általános érvényű zsidó jelkép is. Raj Tamás szerint a két oroszlán által körülvett korona – amely Leskóban igen gyakori motívum – a Tóra védelmét jelképezi. Ezen kívül az elhunyt héber vagy jiddis személynevét – Júda, Arje, Léb, Löw – is kifejezheti.




Némelyik újabb keletű síron már-már a blaszfémia határát súroló, szinte emberarcú oroszlánokat látunk:




Meglepetve fedeztem fel amúgy, hogy ezeknek az „antropomorf” oroszlánoknak nem egy rokona él innen sok száz kilométerre, a romániai Gura Humorului hasonlóan díszes hászid temetőjében, ahol több sírkőről is ilyen emberarcú oroszlánok mosolyognak ránk:



Néhány sírkövön együtt hever az oroszlán és a szarvas:





Érdekes megjegyezni, hogy ez a képi stílus még a 20. század első felében is változatlanul virágzott. Nem egy olyan sírkőről derült ki, amelyet a motívum stílusa alapján a 18. századra datáltam volna, hogy a múlt század húszas éveiben készült.



A gazdag képi világ mellett a szövegek stílusa is változik. A lakonikus sírfeliratokat felváltják a rímes, több soros elégiák, amelyek klasszikus bibliai stílusban méltatják az elhunyt érdemeit.

A leskói közösséget nyomtalanul elsodorta a holokauszt. Nem csoda, hogy a legtöbb sírnak nincs ma már látogatója. Kivételt jelent az a két rabbisír, amelyet a temető közepén találunk. Közülük kimagaslik Menachem Mendel Rubin rabbi sírja. Az ő fia, Naftali Cvi Horowitz hászid rabbi volt a ropsici dinasztia megalapítója, s utódjai közül még öten váltak egy-egy hászid dinasztia alapítóivá. A világ minden tájáról idelátogató jámbor zsidók így Menachem Mendel rabbiban összesen hat hászid dinasztia ősatyját tisztelhetik. Sírján mécseseket gyújtanak, a látogatás jeleként kavicsokat és kérőcédulákat, kvitliket helyeznek el a sírkövön.





A másik, valamelyest szerényebb sír Menachem Mendel unokájának, Naftali Cvi fiának, a leskói Avraham Chajim rabbinak földi nyugvóhelyét jelzi. Róla éppoly keveset tudunk, mint nagyapjáról, az interneten is csak egy pár jiddis és héber nyelvű oldal említi őt futólag a híres rokonság ürügyén. A jámbor zarándokok azonban róla sem feledkeznek el, s csakúgy, mint nagyapja sírján, az ő sírkövén is számos emlékmécsest, látogatást jelző követ és kvitlit találunk. A sírkő legalsó sorának jelentése: „És szereti Izraelt”. A betűk számértékét összeadva megkapjuk a halálozási évet: a zsidó időszámítás szerinti 5591. év, amely az 1831-es polgári évnek felel meg.




Leskón a kvitliírás hagyománya érdekes fejlődési vonalat mutat. A legtöbb cédulát – amelyen a kérés mellett a kérők és családtagjaik nevének felsorolása is szerepel – még kézzel írták a zarándokok.


A modern technika azonban egy ilyen patinás hagyományt sem hagy érintetlenül: találunk már néhány számítógépen írt és nyomtatott kérőlistát is.


A legextrémebb kvitlit azonban ezen a síron találtuk:


A kérő nevét a repülőtéri csomagjegy vonalkódja fölött olvashatjuk. Talán a repülőtéren elkallódott csomagok megtalálásáért imádkozott itt egy jámbor zarándok? Vagy annyira modern technikával van dolgunk, hogy a Mennyei Csarnokokban már csak be kell olvasni a vonalkódot, amitől felugrik a kérés a képernyőn? Lehet, hogy a technika rohamos terjedésével egyszer majd itt is olyan digitális kvitliküldő szolgálat fog létrejönni, mint a jeruzsálemi Siratófalnál, Betlehemben Ráchel ősanya sírjánál és Ukrajnában a breszlovi Nachmán rabbi sírjánál. De inkább reméljük, hogy nem.