Piac

Piacot fotózni nem könnyű. Nehéz túllépni a zsáner csábításán, az egzotikum varázsán, az orientalizmus közhelyein, a kísértésen, hogy ezt az egész zsibongó sokaságot egyszerre ragadjuk meg, s a végén semmi se marad a kezünkben. Nem igazán sikerült ez most az orosz sajtófotó csillagának, Ilja Varlamovnak sem. A két afgán piacon készült képei ugyan nem rossz fotók, szívesen nézi végig őket az ember, hogy nosztalgiával idézze fel a szagokat, a hangokat, a poros meleget és a megismerés izgalmát, de messze vannak mondjuk az afgán mákellenes akció felvételeinek feszességétől és pontosságától.

Ugyanakkor ezek a fotók valamilyen szempontból mégis kiemelkednek az afganisztáni fotódömpingből. Említettem már, hogy egy jó szemű antropológus számára aranybánya lehetne az a mennyiségű felvétel, amelyet az Afganisztánban működő fotósok a sajtó éhségének kielégítésére hétről hétre ezerszámra tesznek fel a netre. De nemcsak annak, aki az afgánok, hanem annak is, aki a nyugati fotográfusok vizuális kultúráját kutatja. Az amerikai fotósok többnyire zaklatott, szétesett, szürreális, poszt-apokaliptikus világnak láttatják Afganisztánt. Ilja Varlamov képein visszatér a normalitás, az élet kontextusát alkotó emberi viszonyok. Feltűnnek az apró mindennapi luxusok, tiszta ruhák, az áruk viszonylagos bősége. Érthetővé és, ha nehezen is, élhetővé válik ez a világ.

De kinek tartanak ilyen mennyiségű papagájt Kabulban?






Mazar-i-Sharif: