Villamosítás

Zahesi-negyed. A Tbiliszi északnyugati peremén a vízierőmű kiszolgálására létrejött szovjet lakótelep nevének hangzása ősi grúz eredetet sugall. Pedig a név sem nem ősi, sem nem grúz. Valójában orosz mozaikszó, a Земо-Авчальская ГЭС (гидроэлектростанция), azaz „Felső-Avchalai Vízierőmű” rövidítése, amelyet az 1920-as években építettek Lenin nagy álma, az egész Szovjet-Oroszország villamosítását célzó GOELRO-terv keretében.



Szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus. A nagy terv nyolc zászlóshajóját 1923-ban jelölték ki az egész országban. Ezek egyikét kapta meg Grúzia, részben a Kaukázus legnagyobb városának iparosítására, részben a várost gyakran elöntő árvizek szabályozására. A vízierőmű helyét közvetlenül Tbiliszi fölött jelölték ki, ahol a Kura a városba lép, az ezeréves Avchala falu fölött, amely csak 1962-ben olvad be Tbiliszibe, és válik szovjet iparnegyeddé, napjainkra pedig kihalt szellemvárossá. Igaz, az erőmű víztározója, sőt amennyire a régi térképeken látszik, maga a gát is a sokkal jelentősebb Mtskhetához tartozott. A grúz egyház székvárosa alatt folyik össze a délről érkező Kura és az északról lesiető Aragvi, amelyek a duzzasztás következtében pompás keretbe foglalják a várost, miközben le is csippentettek annak lejjebb fekvő folyóparti utcáiból.


A korban azonban elképzelhetetlen lett volna egy egyházi központról elnevezni egy vízierőművet, pláne olyat, amely egyszersmind Lenin nevét is viselte, mint az első nyolc vízierőmű mindegyike. Már az is zavaró volt, hogy ha tetszik, ha nem, a gát fölött magasodott Grúzia legrégebbi temploma, a 7. századi Jvari-, azaz Szent Kereszt-temlom. Minden bizonnyal ennek vizuális ellensúlyozására döntöttek úgy 1927-ben, a vízierőmű elkészültekor, hogy a gát mellé ezúttal egy monumentális Lenin-szobor is épüljön, az elsők egyike az országban.

A szobor tervét Ivan Dmitrijevics Sadr (eredeti nevén Ivanov, 1887-1941) szobrászra bízták, akinek művészi kvalitásaihoz és forradalmi elkötelezettségéhez nem férhetett kétség. 1917 előtt Párizsban tanult, Bourdel és Rodin követője volt. 1917-től kezdve pedig szorosan együttműködött Leninnel az utóbbi által megálmodott „monumentális propaganda” megvalósításán. A ZAGES mellé tervezett Lenin-szobor az ekkoriban megszilárduló Lenin-ikonográfia egyik fontos ága, a „mutató Lenin” prototípusa, amelyet változatok ezrei követnek majd birodalomszerte. A típus népszerűsítésében fontos szerepet játszottak azok az illusztrációk is, amelyek a megvalósult vízierőmű képét terjesztették országszerte, mint Ignatyij Nyivinszkij sokszorosított grafikái, vagy Vaszilij Maszlovnak a moszkvai Koroljov Bolsevik Házában nemrég felfedezett monumentális freskója, amelyhez hasonló sok készülhett a korban.



Az elmúlt évszázadban sok víz lefolyt a Kurán. A vízierőmű elöregedett, s a grúz állam, amelynek nincs pénze a rekonstrukcióra, 2007-ben eladta. Az új tulajdonos, a GeoInCor csak szakaszosan üzemelteti. Az erőmű nevét viselő két településről, a Zahesi lakótelepről és Avchala iparnegyedből menekülnek a lakók. Elsőként maga Lenin tűnt el, akinek szobrát 1991-ben távolították el innen. A máig üresen álló talapzatot jótékonyan növik be a fák. A Mtskheta-Tbiliszi út megfelelő pontján megállva és egy kis erdőn át a térdig érő fűben a Kura partjára gázolva látjuk, hogy a rövid közjáték után a folyó és a hegy ismét visszavette ezer éves uralmát a táj fölött.



L. Utyeszov: Suliko, 1930-as évek