Európa köldöke

„A világ közepe Bukovina felé, körülbelül félúton van. Galíciától délre, Máramarostól keletre, Moldvától északnyugatra a Tisza partján áll egy pont. Egyenes út vezet oda. Ha a Kárpátalja völgyein és szurdokain át közelítjük meg, akkor nincs messze az aknaszlatinai sóbányáktól. Azon az úton haladunk, amely Beregszászról egyenesen Csernovicba visz. Vonattal tizenhét, de autóval vagy busszal öt-hat óra alatt megtehető. A vasutat azért ne válasszuk, mert úgy kanyarog, ahogy a történelem cikázott e tájon, szerencsés és szerencsétlen társadalmakra osztva a világot; hol a román, hol az ukrán oldalon mennek a sínek, többször megállítanak minket a határőrök, és ha árvíz keletkezik, meg sem mozdulnak a vagonok, de még a buszok és az autók is állva maradnak. A kettéosztott Máramarosszigeten, legalábbis az ablakból úgy látszik, ma már nincsenek szerencsés társadalmak.”

Teljes képernyőn

„1873 és 1913 között a bécsi katonai Földrajzi Intézet a Monarchia területén először végzett méréseket. Ekkor jelölték ki a magassági alappont hálózatot. Itt, a Felső-Tiszánál, a Barnabás hegycsúccsal szemben találjuk meg Európa középpontját, de van olyan leírás is, mely szerint Közép-Európa középpontjáról volna szó. Igaz, az egyszerű matematikai számítások nem támasztják alá, hogy itt bármiféle középpont lenne, mégis, akkoriban, a századfordulón gyorsan megépült egy obeliszk, melyen az alábbi felirat olvasható: Állandó alappont, melyet egy rendkívül pontos osztrák-magyar monarchiabeli szintezővel, az európai hosszúsági és szélességi fokok szerint állapítottak meg.”



„Persze nem mondtam igazat; az út nem egyenes, hanem görbe. Aki elindul a világ közepére, csodálkozik, milyen szép a világ. Az apsák (Alsóapsa, Középapsa, Felsőapsa, Kisapsa) dombtetőin fatemplomok állnak, puha szőnyeggel vannak bélelve, s az utazó, ahogy elmegy mellettük, rögtön kis temetőkhöz ér, melyek a templomok oldalában vannak; bedőlt kajibák közt halad tovább, újjáépített Tisza-hidakra lát és az egykori Árpád vonal bunkerei között kacsázik. A világ közepe egészen pontosan Barnabás és Terebesfejérpatak között áll. Ha tovább haladunk, s elhagyjuk Rahót, majd Kőrösmezőt, a Tisza Fekete-forrásához jutunk. Itt ér véget a Tisza és a Tisza völgye. A Csarnahora 2000 méter magas hegygerince mögött pedig már a bukovinai dombság veszi kezdetét, a huculok és a haszidok földje, a Szucsava és a Szeret folyó, közötte pedig egykori szántók, gaz és művelt terület, itt éltek öt faluban a bukovinai székelyek.”



„Kanyarodjunk még vissza a hegyekbe! A cseremosi erdei haszidok tudnak valamit. Egyszer valaki azt mondta, ők a vidék igazi pesszimistái, mert ha katasztrófát jósolnak, igazuk lesz. Ne szaladjunk tehát le a hegyekről, mert akad olyasmi, amit nem látunk, pedig ott kell lennie az erdőben. Ha a Csarnahora felé tekintünk, tőlünk keletre a Pop Iván havasait látjuk. Csak győzzünk felnézni az intuitív népek misztikus hegyére! A Pop Iván 2028 méter magas, fekete szurdokainak istenfélői egykor görögök, rómaiak, zsidók és ruszinok voltak. Az elmúlt századokban pedig már innen indultak a fatutajok Kutiba, a Dunára, sőt akár Szegedig is úsztattak innét fát. Amiről a hegyek beszélnek, az itt mindenki számára ismert, csak nekünk marad még egy ideig titok.”




Európa földrajzi középpontjának dicsőségéért egy tucatnyi hely verseng Németországtól a tokaji Tállyán át Litvániáig, s ráadásul mindegyiknek jó oka van rá, attól függően, miként húzzuk meg a kontinens körvonalait, és hogyan értelmezzük a középet. Ezeket a pontokat járja be a lengyel Stanisław Mucha vidám és elgondolkodtató filmje, Die Mitte (2006).


A Terebesfejérpatak mellett álló obeliszk jól tükrözi ezt a bonyolultságot. Ezt jelölték ki mind közül a legrégebben, hacsak hitelt nem adunk a Hitler szülőhelyén, Braunau am Innben álló Mittelpunkt Europas fogadó legendájának, miszerint azt már Napóleon is a kontinens közepének ismerte el. A bécsi katonai Földrajzi Intézet állíttatta 1877-ben, az 1873-1913 között zajló első országos szintezés idején, amelynek során éppen Terebes lett a Monarchia hét főalappontjának egyike. De az általuk kijelölt középpont nem egészen itt van, hanem jó negyven kilométerrel északnyugatra a hegyek között, Ökörmező alatt, ahol Ivan Olbracht írta a harmincas években ironikus és szívszorító történeteit ruszinokról és haszidokról. Az oszlop csupán figyelemfelkeltésül szolgált a Bécsből Kis-Bécsbe, Csernovicba vezető főút mentén. És mint a primitív kidolgozás és a hibásan másolt latinság figyelmeztet rá, ez az oszlop már régen nem az az oszlop. A Monarchia emlékművét talán 1986-ban cserélhették le a mostanira, amikor az orosz nyelvű szovjet táblát is felerősítették mellé. Ezt követte a rakéta-szerű acéljelkép, majd 1990 után az ukrán sólymos emlékfal. A hivatalos emlékoszlopok által képzett szimbolikus teret pedig készségesen tölti be a környék lakossága a maga landmark-jaival: útszéli kereszttel, kirakodóvásárral, népi múzeumnak kialakított ruszin fogadóval.