Az észak-örményországi Sanahin világörökség kolostorának bejárata előtt gazdagon faragott hatalmas hacskar áll. Az örökkévalóság gömbjén álló keresztből alul egy-egy növényi inda vagy levél sarjad ki a kereszt örök életet elhozó erejének szimbólumaként, mindez bonyolult csipkemintával borítva. Az örökkévalóság gömbjének fonatai kis gránátalmákat formálnak, a bőség és áldás szimbólumait. A gömb a legtöbb hacskaron Ádám koponyájának helyét veszi át, hogy a halál minden nyomát elmossa az Istentől kapott újjászületés és feltámadás gondolata. A keret sűrű indái az Édenkertet idézik meg, különösen a felső ív – a Mennyország kapuja – fölötti szőlő- és gránátalma-faragványok.
A kereszt alsó részén és talapzatán ez az óörmény felirat olvasható:
„A 633. évben [=1184] állíttatott ez a szent kereszt Grigor atya, Tute fia (Tuteordi) emlékezetére, aki e szent kolostor elöljárója volt. Ó, Krisztus, emlékezz meg róla a te eljöveteledkor.”
A hacskar felső párkányán olvasható a kőfaragó neve, Mkhitar Kazmoghé, aki a kor legnagyobb mestere volt. Ő dolgozta ki a többrétegű hacskarok technikáját, amellyel a középkori örmény kőfaragás csúcspontját, a „csipke-hacskarok” vagy „tűfaragású” (aseghnagorts) kövek korszakát bevezette. Ő a kő felületét rendkívül mélyen, több centiméteres rétegekben süllyesztette be, s mindegyiket saját minta futja be, így a fény-árnyék játék miatt a kő szinte életre kel és térbeli hatást kelt. Ehhez kitűnően faragható vulkáni tufát használt közvetlenül kibányászás után, még puha állapotában, és hajszálvékony vésőket, s a faragás megkezdése előtt bonyolult geometriai hálót rajzolt fel a kőre, amelyhez valamennyi minta igazodik. Nem csupán iparos volt, hanem teológiailag is művelt művész, aki a bonyolult geometriai formákkal a kozmosz isteni rendjét és a teremtés tökéletességét próbálta visszaadni a kőben.
Mkhitar Kazmogh minden jel szerint kőfaragó iskolát is működtetett Sanahinban, s tanítványai továbbvitték stílusát. Két nagy követője – Poghos Goshavankban és Momik Noravankban – két zseniális irányban fejlesztették azt tovább; az ő hacskarjaikról is írok hamarosan.
Grigor Tuteordi a 12. század második felében volt Sanahin rendkívül tisztelt apátja és mecénása. Ez az időszak Észak-Örményország aranykora, amikor Tamar grúz királynő kurd-örmény hadvezérei, a Zakarianok felszabadítják azt a szeldzsukok alól, és gazdag adományokkal látják el kolostorait.
Grigor apát a tekintélyes Artsruni családból származó Kurd herceggel együtt építtette a sanahini kolostor Szent Megváltó templomának gavitját (előcsarnokát), amelyet 1181-ben fejezett be Zhamhayr építész. A gavit falán a következő felirat hirdeti ezt:
„Én, Kurd herceg és amir, Vahram fia, és feleségem, Horisah... valamint Grigor atya, e szent kolostor elöljárója, egyetértésben a testvérekkel, felépítettük ezt a zhamatunt [gavitot] a szent egyház számára, saját vagyonunkból, emlékezetül lelkünknek...”
Kurd herceg „amir”-nak nevezi magát, ami grúz cím. A herceg ugyanis Tiflisz amirapetje (kormányzója/polgármestere) volt, azaz számos más örmény arisztokratával együtt szervesen betagolódott a hódító grúz nemességbe. Apja, Vahram, a közeli Haghpat és Mahkanaberd ura a grúz udvar magas rangú katonai parancsnokaként (amirspasalar) szolgált a Zakarianok alatt. Fivérét, Barseget, a szomszédos Haghpat nagy hírű apátját pedig Tamar Kartli érsekévé nevezte ki.
Érdekes helyzet ez, hiszen a grúzok orthodoxok, az örmények pedig a 451-es khalkédóni zsinat határozatait elutasító monofiziták/miafiziták avagy gregoriánok voltak. Ebben a korban azonban ez, úgy tűnik, átjárhatónak bizonyult. Sok örmény családban – kezdve Tamar fővezéreivel, a Zakarianokkal – az egyik fivér orthodox lett, míg a másik gregorián maradt; mások a grúz udvarban orthodoxként, odahaza gregoriánként éltek, s ebben senki nem talált kivetnivalót.
Ugyanakkor Grigor Tuteordi az örmény egyház úgynevezett „keleti atyáinak” csoportjához tartozott, akik féltékenyen őrizték az örmény egyház különállását a grúztól. Amikor Nerkhes Shnorhali örmény egyházfő tárgyalásokat kezdett a grúz és a bizánci egyházzal az esetleges egyesülésről, ő volt ennek a leghangosabb ellenfele. Számos levélben igyekezett eltántorítani az egyházfőt az uniótól. Hogy ezt nem elsősorban teológiai alapon tette, hanem az örménység függetlenségét féltette a bizánci és grúz asszimilációs nyomástól, azt az is mutatja, hogy az orosz orthodox egyház felé való tájékozódást ajánlotta az egyházfőnek, első ízben az örmény történelem során.
Amikor Grigor Tuteordi meghalt, a szerzetesek és a helyi örmény nemesek nem csupán egy apátjukat gyászolták, hanem azt az embert, aki megmentette az örmény egyházat attól, hogy beolvadjon a grúz birodalomba. Ezért is állítottak neki ilyen kiemelkedően gazdag hacskart.
Örmény szent püspök (Grigor Tatevtsi). A Zsoltárok kommentárja, Kaffa, 1449
Felmerül a kérdés: ha Grigor Tuteordi ennyire keményvonalas volt, hogyan tűrte szó nélkül a vele együttműködő örmény arisztokraták és főpapok ide-oda ingázását a grúz orthodoxia és az örmény egyház között?
Úgy, hogy teológiai kérdésekben dogmatikus volt, de politikailag és taktikailag zseniális pragmatista. Bár leveleiben hajlíthatatlanul védte az örmény egyház függetlenségét, a gyakorlatban pontosan tudta, hogy a sanahini kolostor létezése, gazdasági túlélése és védelme kizárólag a grúz udvarban ülő, khalkédóni kapcsolatokkal rendelkező örmény elit jóindulatától függ. Hogy Kurd herceg abból a vagyonból finanszírozza a kolostor gavitját, amit Tiflisz amirjaként szerzett. Hogy Kurd herceg testvére, Barseg apát grúz érseksége a legmagasabb lobbierőt jelenti a grúz királyi udvarban.
Grigor Tuteordi harca nem a khalkédóni hitű egyének – pláne nem a saját mecénásai – ellen irányult, hanem a hivatalos egyházi unió és az intézményes beolvadás ellen. Hogy a háttérben a hercegi családok tagjai politikai okokból rítust váltogattak, szemében a világi politika elkerülhetetlen, de másodlagos játéka volt.
És itt felmerül egy másik kérdés is: mi volt a mecénás hercegek és a kolostorok – illetve az azokat vezető apátok – kapcsolata?
Ez minden kolostor esetében kölcsönös előnyökön nyugvó szoros politikai, gazdasági és dinasztikus szövetség volt.
• A kolostorok a hercegi családok informális hatalmi központjaiként működtek.
• A hercegek saját családi birtokaikból számos föld- és jobbágyadománnyal látták el a kolostorokat. Ugyanakkor többnyire a hercegi családok másodszülöttei kerültek az apáti székbe, s így a birtokok és jobbágyfalvak fölötti ellenőrzés és politikai befolyás a család kezében maradt.
• A mecénások a kolostorok templomaihoz gavitokat építettek családi panteonként, exkluzív sírboltként. Minthogy a sírkövek ezek padlóját borították, úgyhogy a szerzetesek és hívek ezeken jártak, ide temetkezni egyszerre jelentett dicsőséget és alázatosságot.
• A kolostorok monumentális felirataik, kódexeik és prédikációik révén kulturális és vallási legitimációval látták el a mecénás családokat.
• És végül a családok földjük és vagyonuk egy részét a kolostoroknak adományozva kivonták azokat az adózás alól. Különösen fontos volt ez a mongol hódítás idején, amikor a hódítók a legtöbb kolostor adómentességét megerősítették, de a világi birtokokat megadóztatták.
A hercegek és kolostorok kapcsolata tehát egy tökéletesen működő feudális szimbiózis volt: a herceg katonai védelmet, pénzt, földet és építészeti-művészeti megrendeléseket nyújtott, a kolostor pedig cserébe vallási legitimációt, adóvédelmet, kulturális tekintélyt és örök túlvilági emlékezetet biztosított a családnak.
Ivane és Zakare Zakarian mint alapítók a harichavanki kolostor apszisán, 1201
A Zakarianok például, jóllehet saját kormányzói központjuk az északabbra fekvő Akhtalában volt, ahol máig fennálló orthodox templomukat is építették, de ügyeltek rá, hogy gregorián örmény hitvallású alattvalóik kolostorait is támogassák. Sanahinnak például Kasag, Gari, Lori falvakban adományoztak földeket. Minthogy a kolostorokban fontos volt a készpénz, az ezt növelő gazdasági egységeket – malmokat, olajpréseket, vásártereket, boltokat – is adtak neki. Szőlőskerteket is, ami fontos volt, mert Sanahin magasságában már nem terem meg a miséhez és trapezára való bor. És a hadizsákmányból is rendszeresen juttattak neki drágaköveket, arany és ezüst kincseket és ereklyéket.
Ivane Zakarian herceg – tehát a két fivér közül az, aki orthodox hitre tért, de mégis támogatta az örmény egyházat – egyik felirata Sanahinban:
„…megvásároltam a szent kolostor számára a X falu melletti nagy olajprést és a hozzá tartozó kertet minden jövedelmével együtt. Cserébe a szentatyák beleegyeztek, hogy minden évben öt szentmisét celebrálnak az én lelkemért, és hármat a feleségemért mindaddig, amíg a nap az égen jár.”
A Kurd herceg és Grigor apát által állított négyoszlopos, kupolás gavit ma is Sanahin legszebben faragott terme.
A gavit (előcsarnok) az örmény kolostorok leginkább világi helyisége. Részben a szerzetesek tanácskozására szolgált (hasonlóan a nyugati káptalanteremhez), részben a helyi közösség tartott itt összejöveteleket, bírósági tárgyalásokat, kötöttek kereskedelmi szerződéseket. A liturgia bizonyos részei alatt csak a papság léphetett a templomba, a hívők azalatt idekint tartózkodtak. De mecenatúrájának legfőbb oka az volt, hogy az építtető nemes és családja ide temetkezett.
Ez a különleges figura a gavit oszlopának talapzatán egy kuboktaéder (félig szabályos archimédészi test), avagy sarkain csonkolt kocka, amely 8 háromszög- és 6 négyzetlapból áll. Esztétikai funkciója, hogy finoman vezeti át az oszlop kör keresztmetszetű formáját a talapzat négyszögébe. De van ikonográfiai funkciója is. Anania Sirakatsi 7. századi örmény matematikus munkássága révén a szakrális geometria alaposan beépült az örmény építőmesterek (vardpetek) gyakorlatába. A középkori keresztény szimbolikában a négyzet a földi szférát (négy égtáj, négy elem), míg a háromszög a Szentháromságot és az isteni tökéletességet jelképezi. A kettő összefonódása a földi és az égi szféra összekapcsolódását, a makrokozmosz és mikrokozmosz harmóniáját fejezi ki. A négyzeteken látható hatszirmú rozetta a nap ősi kaukázusi szimbóluma, amely a kereszténység előtti napkultuszból az örökkévalóság jelképévé, arevahaccsá „napkeresztté” vált a hacskarokon. A háromszögekbe írt trifolium (hármas levélkék) pedig a Szentháromság gyakori szimbólumai.
Hasonló mértani testeket alkalmaztak az egész korabeli örmény építészetben, elsősorban a Sanahin körüli északi régióban (Haghpat, Goshavank, Makaravank, Haritchavank), de Aniban is. Szinte soha nem a templom szakrális terében, hanem mindig a világi jellegű gavitban használják őket, amely a kolostori iskolák vitáinak és szellemi életének színtere is volt.
A gavit padlóját teljes egészében beborító sírkövek között néhány furcsa alakosat is látunk. A legtöbb csupán körvonallal jelzi a figurát, de némelyik teljesen ki van dolgozva. Az Artsruniak mellett a Zakarianok is temetkeztek ide, mint a tartomány püspöki székhelyére, valamint a magukat a Zakarianoktól eredeztető Arghutyan család is, akik a 14. század végétől lettek a kolostor patrónusai. Emellett a kolostor elöljáróit is ide temették.
Sanahin kolostora a Unesco világörökségi listáról
Add comment