A törpe Sztálinok mellett egy másik meghökkentő grúz szobor Mestia (Szvaneti) főterén Tamar királynő (1184-1213) lovas emlékműve.
Simon-Vazha Melikishvili bronz szobrát 2011-ben állították fel Mestia központi Seti terén. Ez a „Misa-korszak” volt, Mikheil Saakashvili elnökségének utolsó évei, amikor 2010-2012 között az addig elhanyagolt távoli régió, Szvaneti is kapott a központi fejlesztésekből, így többek között rohamtempóban építették ki a főterét, amely addig elhanyagolt buszvégállomás és piactér volt (mint azt a 2007-es Svani c. filmben látjuk).
Erre az időszakra jellemző, hogy Saakashvili szabad kezet és támogatást adott a kortárs művészeknek, főleg építészeknek és köztéri szobrászoknak. Rengeteg ilyen alkotás készült országszerte: a trendet a rendőrpaloták fémjelzik, amelyekből minden település kapott egy hipermodernet. Az alkotások gyakran túlhajtottak és megosztóak, de Saakashvili azt mondta: amelyik gyenge, azt majd az idő megrostálja és lebontják; most az a fontos, hogy az új szemléletet elterjesszék országszerte. Ilyen áll Mestia új főterén is az ugyancsak modern önkormányzat mellett.
Az új szemléletet képviselte Melikishvili Tamar-szobra is. A szobrász ekkor már hét éve halott volt, de Saakashvili, aki a királynő egy rendhagyó szobrát akarta felállítani a hozzá történelmileg annyira kötődő szvan vidéken, az ő 2000 körül készült modelljét választotta ki felnagyításra és bronzba öntésre Mestia főtere számára.
A szobor modellje a 2024-es kiállításon
Simon-Vazha Melikishvili (1936-2004) az ún. „60-as évek generációjához” tartozott, akik a hruscsovi olvadás idején elfordultak a hivatalos szovjet művészet didaktikus, heroizáló és propagandisztikus stílusától. Történelmi és mitológiai témákat értelmeztek újra absztrakt, organikus, spirituális stílusban, grúz történeti előképekhez és keresztény vagy prehistorikus ikonográfiához visszanyúlva. Műveik gyakran groteszkek, ironikusak, de így 2026-ból nézve érezni bennük valamit a kor szovjet infantilitásából is.
Stílusa miatt Melikishvili szobrainak többsége papíron vagy gipszmodellben maradt, illetve gyakran még azt is bezúzatták, mint a „Meg nem alkuvók” emlékműtervét. Munkáit titkos műterem-kiállításokon mutatta be. Életében mindössze egy nyilvános kiállítása volt, 2002-ben. Halála után 2024-ben rendeztek műveiből nagy retrospektív kiállítást a grúz nemzeti galériában. Ezt tekinti át az alábbi videó.
Melikishvili Tamar-szobra még 2002-es kiállítása után is sok vitát váltott ki. A kritikusok felszólaltak a ló formája ellen, amely inkább terhes tehénre emlékeztette őket. A szobrász azzal válaszolt, hogy a nehézkes, formátlan ló a sok szempontból terhelt Grúziát jelképezi, amelyet Tamar uralkodásakor átvett, s ehhez képest milyen kecsesen kormányozza azt, elhozva a grúz aranykort.
Tamar királynőt (1184-1213) apja, III. György még életében társuralkodóvá koronáztatta, hogy – fiúutód hiányában – így biztosítsa legitimációját. A grúzok ezért nem is királynőnek, hanem királynak (mepe) nevezik. Uralkodása a grúz történelem politikai, katonai és kulturális csúcspontja volt. Többször is legyőzte a túlerőben lévő muszlim koalíciókat, s visszafoglalta a szeldzsukoktól Örményországot, Kelet-Bizáncot és a mai Azerbajdzsán nagy részét. 1204-ben ő adott menedéket Trapezuntban a keresztesek által Konstantinápolyból elűzött bizánci császárnak. A grúz iskolai atlaszban, ahol minden oldalon két-két történelmi térkép van, a középső kettős oldalt egyetlen hatalmas térkép tölti ki, hogy mekkora volt Grúzia Tamar idején.
Betiltotta a halálbüntetést, kínzást és csonkítást, biztosította a vallásszabadságot országa minden közössége számára. Udvara a művészetek és filozófia központja volt; Sota Rusztaveli neki ajánlotta a grúz nemzeti eposszá vált Párducbőrös lovagot (amely a magyar Zichy Mihály 19. századi illusztrációival lett kanonikussá). Uralkodása idején országszerte számos fontos kolostor épült. Halála után a grúz orthodox egyház szentté avatta őt.
A ló takaróját és talapzatát valóban a grúz aranykorból vett építészeti és szobrászati motívumok díszítik.
A szobor talapzatán szemből nézve azt az idézetet olvashatjuk: ჩვენ ერთი სიმართლისა ვართ chven erti simartlisa vart, „egy az igazságunk,” s fölötte négy vallás, a muszlim, a zsidó, a napimádó pogány és a keresztény szimbólumai. Ez arra utal, hogy Tamar megerősítette dédapja, Építő Dávid király pátensét, amelyet az Tbiliszi 1121-es bevétele után adott ki a tbiliszi muszlim és zsidó kereskedők tulajdonának és vallásszabadságának védelmére, és hozzátette még a pogányok vallásszabadságának védelmét is, hiszen Grúzia hegyvidékei akkoriban még részben vagy teljesen a kereszténység előtti kultuszokat gyakorolták, viszont részvételük fontos volt a hadseregben.
Ugyanezt a négy szimbólumot látjuk a ló bal oldali takarójának közepén is.
Szvanetiben számos legenda él Tamar királynőről, akit szinte félistenként tisztelnek. Az egyik az, hogy nem az elpuhult Tbilisziből, hanem innen, az ő keménykötésű és kedvelt szvanjai közül irányította országát, s Ushguli mellett ma is Tamar váraként mutogatják Chazhashi várromját. Tamar állítólag minden este felrendelt oda egy szép szvan katonát, akit aztán hajnalban kivégeztek, hogy ne beszélhessen élményeiről. Ennek ellenére a katonák vetélkedtek egymással a megtiszteltetésért. A másik, hogy Ushguli kolostortemplomába járt imádkozni, amelyet a Szűz Máriával azonosított pogány Lamaria napistennőről neveztek el, sőt hogy tulajdonképpen ő maga volt Lamaria.
Lamaria kolostora májusi hóban
A harmadik, hogy Tamar halálakor tizenkét koporsót temettek el országszerte, hogy senki ne tudja, hol nyugszik, de az igazi sírja itt, Szvanetiben van. A szvan falvak persze versengenek azon, hogy melyik faluban. Nekem a svipi templomban mutatta a gondnok nagy titokban Tamar sírját a padló alatt.
A szobornak a klasszikus kánontól elütő, „tiszteletlen” formája eleinte megrökönyödést váltott ki a konzervatív Szvanetiben, de aztán Saakashvili jóslata bejött: a helyiek megkedvelték az ő Tamarjukat, és ragaszkodnak hozzá. A főtér azóta konfliktusok középpontjába került az önkormányzat és az üzletek tulajdonosai között, s ezért az épületek most elhagyottan pusztulnak, de a szobor sértetlenül áll ott, s várja, hogy szvan alattvalói ismét hozzá méltóvá tegyék környezetét és országát.
Add comment