A világ legszórakoztatóbb nyelve

A Bella ciao történetéről írva említettem Riccardo Venturi nagyszerű szájtját, amelyen háborúellenes dalokat gyűjt számos fordításban, történeti és sajtódokumentációval is kísérve. Nem sokkal a bejegyzés után az a megtiszteltetés ért, hogy Riccardo felfedezte a bejegyzés magyar változatát, és a Bella ciao szó szerinti magyar fordítását néhány meleg szó kíséretében beillesztette a dal többi fordítása közé.

Ám az igazi meglepetés csak ezután következett. Amikor a lap alján megköszöntem – olaszul – a hivatkozást, és elküldtem neki a bejegyzés angol változatának címét, minthogy azt mégis több olvasójuk érti, Riccardo magyarul válaszolta:

Szívesen köszönöm az egész munkádért a szép blogodon. Én is elfogadom, hogy az olvasók többsége könnyebben olvashat angolul, de én a magyar nyelvet mindig jobban szeretem, mint a “világnyelv”...Elkezdettem magyart tanulni 16 éves korában én részrehajló vagyok :-) Minden esetben remélem, hogy a blogod és a honlapom a jövőben is a magyar és olasz néphagyományok tanulmányáért és történetéért közreműködhetnek!

Már az is elég valószínűtlen, hogy egy tizenhat éves olasz fiú a sok ezer alternatíva közül épp ebbe a rendkívül nehéz, cserébe viszont alig használható nyelvbe vágjon vele. Az pedig már végképp hihetetlen, hogy – nyilván jó adag szorgalommal és tehetséggel – ilyen tökéletességre jusson el benne. A választás okára rákérdezve Riccardo azt válaszolta:

A magyar nyelv két legfontosabb szava: szerelem és szabadság. Mikor 16 éves voltam, voltam mint minden 16 éves: romanticizmus, elmezavar, eredetiség, “én-nem-vagyok-mint-a-mások” zűrzavara...s a többi. Továbbá a határtalan nyelvszerelmem volt, mert a nyelvek, mint mondta a híres olasz keleti nyelvész Alessandro Bausani, “a világ legszebb játéka”. Egy firenzei könyvesboltban Fábián Pál magyar nyelvtanát (“Manuale della lingua ungherese”) láttam meg, és a magyar nyelv a hihetetlen szerkezetével elbűvölt engem; de sajnos nem volt pénzem vásárolni, túl drága volt. Két honapot várnom kellett, és a napon, mikor a szükséges pénzem volt, buszsztrájk volt. Jól, hazámból a könyvesboltba gyalog mentem, hogy vásároljam: nyolc kilómeter. Szerelem első látásra. A magyar nyelv nem “nehéz”: különböző, másféle. Az elméjét különböző gondolatmódra, gondolatszerkezetre készteti; és a különbözés szabadság. Megtanultam és beszélek más nyelveket, de a magyar még kedvenc játszótársam, a világ legszebb, legszabadabb és legszórakoztatóbb nyelve. A szerelem és a szabadság nyelve.


Jól emlékszem erre a könyvre. Én tanítottam belőle. Kétszer is, mind a kétszer sikertelenül. Először egy nagyon szimpatikus huszonéves torinói csendőrtisztet, aki egy magyar lány – egy jónevű néprajzkutató olasz szakos lánya – után jött Magyarországra. Minthogy a 80-as évek legvégén a magyar kapcsolat még biztonsági kockázatot jelentett, a tíz éve szolgáló és fényes karrier előtt álló fiút felettesei választás elé állították: a lány vagy a hivatás. A fiú a lányt választotta. Amikor aztán már fél éve tanult magyarul, a lány választott helyette valaki mást, őt meg hazaküldte, kezdjen új életet, ahogy tud.

Másodszor Bobo barátommal vágtunk bele, aki a 90-es években még fantáziát látott benne, hogy Pesten nyisson olasz kávézót. Ez azonban rövid futam volt. Bobónak valahol a harmadik lecke táján, a „Hol vannak az amerikai turisták kocsijai?” morfológiai elemzésébe tört bele a bicskája. Hát igen, Isten nyugtassa signor Fábiánt (idén szeptemberben halt meg): magyarul megtanulni önmagában is nagy dolog, de ebből a könyvből megtanulni egyenesen herkulesi tett. Már csak ezért is minden elismerésem Riccardóé.

Kommentváltásunk után néhány nappal, január 6-án, amikor Olaszországban a Befana ajándékot hoz a gyerekeknek, Riccardo nekem is vízkereszti ajándékkal kedveskedett. Szájtjának azon az oldalán, amelyet Chiara Riondino Mio nonno partì per l’Ortigara (Nagyapám felment az Ortigarára) című dalának szentelt, személyes ajánlással magyarra fordította a dal szövegét. A lap tetején linket is ad Chiara Riondino egy tavalyi „köztéri” előadásának felvételéhez, de minthogy ez csak több lépésben érhető el, ezért ide is bekötöm. Hallgatása közben a magyar szöveget az olasz eredetivel párhuzamosan is lehet olvasni hozzá.


Chiara Riondino: Mio nonno partì per l’Ortigara, a firenzei Baracche Verdi bázisközösség által a Piazza dell’Isolottón szervezett előadás felvétele, 2007. május 13

A dal – írja Riccardo (az olasz és a francia leírásban jóval részletesebben, mint a magyarban) – az ő nagyapjáról is szól, akitől „98-asként” ugyanígy elrabolta ifjúságát a háború, az osztrák-magyar hadsereggel szemben az olasz Alpok lövészárkaiban töltött évek.

Viszonzásul én is elküldöm – 88-as – nagyapám dalát, amelyet ugyanazokban a hegyekben, csak a front másik oldalán énekeltek azokban az években. S ha már itt vagyunk, felrakom mellé másik – az orosz fronton szolgált – nagyapám nótáját is, amely annyira tetszett orosz barátainknak. Ahogy az olasz dal, úgy magyar párjai sem az ellenség gyűlöletéről, hanem az értelmetlen háborúban értelmetlenül elpazarolt életről szólnak.


Széles András: Kimegyek a doberdói harctérre. A Cseh Tamás - Péterdi Péter: Magyar katonadalok és énekek a XX. századból (2000) CD-ről.

Kimegyek a doberdói harctérre, feltekintek a csillagos nagy égre: Csillagos ég, merre van a magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám?

Én Istenem, hol fogok én meghalni, hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepébe lesz a sírom, édesanyám, arra kérem, ne sírjon.

Kátai Zoltán és a Hegedűs együttes: Esik az eső, ázik a heveder. Ugyanarról a CD-ről. Nagyapám változata azért ennél sokkal mélabúsabb volt, épp az volt a szép benne.

Esik az eső, ázik a heveder gyönge lábamat szorítja a kengyel bársony lekötő szorítja lovamat nehéz karabély nyomja a vállamat. Megjött a levél fekete pecséttel: megjött a muszka százezer emberrel kétszáz ágyúval áll a harc mezején így hát, jó anyám, elmasírozok én. Jön egy kapitány hófehér paripán fényes kard csillog annak az oldalán kardja megvillan, az ágyú mennydörög szép piros vérem a földre lecsöpög.

in English • in italiano