Bizánci kolostorvidékekről szólva az embernek három jut először eszébe: az Athosz-hegy, a Meteorák és Kappadókia. Kappadókiában pedig mindenekelőtt a Göreme-völgy festett templomai.
A göremei Kolostorok Völgye Kappadókia történelmi emlékeinek legfontosabb központja. Több tucat barlangtemplom és kolostor jött létre itt a 4-től a 12. századig, a keleti szerzetesség kialakulásától a török hódításig. Itt maradt fenn a legtöbb középkori freskó is, a völgy szívében álló tíz templomban, amelyeket ma „Göremei Szabadtéri Múzeum” néven fognak össze.
A tíz templomot főleg a 9-13. század között festették ki, abban a virágkorban, amikor a nagy bizánci hadvezér-császárok – Nikephoros Phokas, Ioannes Tzimiskes – visszaszorították a 7. századi arab hódítókat Kappadókia határaitól, s a tartomány újra benépesülhetett kolostorokkal. A katonai arisztokrácia is ekkor kapott itt földeket, amelyek jövedelméből kolostori mecenatúrát folytathattak, és konstantinápolyi mestereket hívhattak meg, akik elhozták a főváros kifinomult stílusát az ilyen színvonalú művészetet még nem látott határvidékre. A tíz templomból álló göremei kolostoregyüttes zarándokközpont és teológiai iskola is volt, ami ugyancsak hozzájárult különösen impozáns és enciklopédikus freskóciklusaik létrejöttéhez.
A templomokról, akárcsak az őket létrehozó és használó közösségekről, szinte semmit nem tudunk. A török előtti Kappadókiából alig maradt fenn írásos emlék, a közösségek nagy része a török hódítással megszűnt, s ami népi hagyomány még továbbélt, az 1923-as lakosságcserével az is elveszett. Az ide beköltöztetett észak-görögországi muszlimok semmit nem tudnak az előttük élt nemzedékek hagyományaiból, s az oda deportált kappadókiai görögök már rég elfelejtették azokat. A bizánci Kappadókia történelmét főleg ezekből a templomokból és freskókból kell rekonstruálnunk.
Ilyenformán nem ismerjük a templomok eredeti elnevezését sem. A mai elnevezések a legfontosabb ábrázolásokon alapulnak. Így a múzeum-kör első templomát, hivatalos nevén „a 18. számú kápolnát” „Szent Vazul-templomnak” nevezik, amiért az északi, bejárati falon Szent Vazul (Basileos) caesareai püspöknek, helyi, kappadókiai egyházatyának és az orthodox szerzetesség alapítójának képe látható.
A templom érdekessége, hogy apszisa és oltára az egyik (keleti) hosszú oldalon nyílik, tehát a templom szélesebb, mint amilyen mély. Ez a korai szerzetesi templomok sajátossága volt, a dél-törökországi szír szerzetesi templomok nagy része is ilyen. Ez az elrendezés lehetővé teszi a szerzeteseknek, hogy ne egymás mögött, hanem egy sorban, különbségtétel nélkül sorakozzanak fel a szertartásokon az oltár előtt.
A templom freskói a 11. század második feléből, a kappadókiai szerzetesség utolsó nagy virágkorából származnak. Még nem állnak össze azonban egységes freskóciklussá, mint a későbbi orthodox templomokban. Ehelyett patchwork módjára néhány hangsúlyos kép fedi a falakat, mindegyiknek megvan a saját jelentése és történeti hagyománya.
Az oltár fölött a falon a Pantokrátor Krisztus képe van, aki egyik kezét áldásra emeli, másikban könyvet tart, jelezve, hogy ő a testté lett Ige. A világot erejével fenntartó Krisztusnak ez az ábrázolása ekkoriban terjed el és válik az orthodox templomok elmaradhatatlan motívumává.
Az oltártól jobbra a falon a gyermekét tartó Mária egész alakos ábrázolása van. Ez az ábrázolás a korabeli legszentebb Istenanya-ikont követi, a Konstantinápolyban őrzött egész alakos Hodegetriát. A század elején még egy apró szerzetes is látható volt Mária lábánál, fölötte görög nyelvű könyörgéssel: „Uram, segítsd szolgádat, Ignatios szerzetest.”
A két rövid falon egy-egy lovas katonaszentet látunk, mellettük egy-egy álló szenttel. A déli falon a fehér lovon ülő Szent György döf le egy ellenséget – embert vagy sárkányt –, mögötte a sarokban az ugyancsak katonaszent Szent Demetriosz áll. A bejárati, északi falon a barna lovon ülő Szent Teodor döf le valószínűleg ugyancsak egy sárkányt, mögötte Szent Vazul áll.
A katonaszentek, s különösen a lovas Szent Teodor és Szent György nagyon hangsúlyos figurái voltak a kappadókiai művészetnek. Kappadókia végvárvidék volt, nagy számú itt állomásozó bizánci katonával és rendszeresen katonáskodó helyi lakossággal, ami magyarázza a katonaszentek jelentőségét. Ezen belül különösen gyakori volt Szent Teodor és Szent György, akik szinte mindig együtt, egymással szembefordulva jelennek meg, mint több más göremei templomban is látjuk. Szent Györgyről már többször is írtam, hogy kultusza a 10. századi Grúziában erősödött meg, itt ül először lóra és kezd el sárkányt ölni, ami addig Szent Teodor attribútuma volt. A két lovas szentet már Grúziában gyakran együtt ábrázolják. Grúzia és Kappadókia a középkorban szoros kapcsolatban voltak egymással: a kereszténység a 4. századtól kezdve Kappadókiából érkezik Grúziába, s a grúz királyok több templomot is alapítanak vagy pártfogolnak Kappadókiában – így érkezett vissza a sárkányölő lovas Szent György Kappadókiába, ahol szinte nemzeti szentté vált.
Különös fordulatként az arab ellenfelek is itt, Kappadókiában ismerik meg Szent Györgyöt, akinek megalkotják muszlim párdarabját, Al-Hidret, akit a keresztény Szent György napján ünnepelnek Hidirellez vagy Ederlezi néven (lásd erről Goran Bregović híres dalát).
A Szent Vazul-templom kéthajós: a külső hajójában sírok vannak, valószínűleg szerzetesi sírok. Ez a Nyugaton ismeretlen kéthajós megoldás nagyon elterjedt a korai orthodox templomépítészetben, ahol a külső mellékhajót főként halotti megemlékezésekre és laikus szertartásokra használták, mint ma is a grúziai Szvaneti templomaiban.
|
|
Add comment