A Pantokrátor-templom („27. számú kápolna”) a Kígyós-templom szomszédságában az egyik legkisebb kápolna a göremei Szabadtéri Múzeumban. Egyszerű görögkereszt alaprajzú, középen kupolával, keleten három apszissal. A középső apszisban, a szentélyrekesztővel elzárt oltár fölött van a kápolna legnagyobb, névadó freskója, egy nagy Pantokrátor, azaz a világot fenntartó Krisztus, jobbját áldásra emelve, baljában könyvvel.
A szentélyrekesztő előtti jobb oldali falon van a másik freskó, az álló Szent Vazul képe, szokott püspöki ornátusában. Szent Vazulnak mint helyi, kappadókiai egyházatyának és mint a keleti szerzetesség alapítójának jelentőségét jelzi, hogy képmása egy kivételével minden eddigi kápolnában szerepelt. Mintha az ikonrombolás elmúltával az addig csupán geometrikusan kifestett, keresztekkel díszített templomokban ő és a Pantokrator lettek volna az első ikonok.
A kupola íveit tartó féloszlopokon egy-egy naiv vörös kereszt van, háromágú szárakkal, s mellettük két felirat: „Uram, segítsd szolgádat, Mikhaelt” és „Uram, segítsd szolgádat, Thamadest”. Utóbbi talán kapcsolatban van a kápolna előterében kialakított sírkamrával.
A kis kápolna jelentéktelennek tűnik a göremei Templomok Völgye számos gazdagabban kifestett temploma mellett, de látnunk kell, hogy ilyen kápolnák tették ki a kappadókiai templomok sok százas tömegét. A kolostorvidék szerzeteseinek és remetéinek, s a hozzájuk kötődő világiaknak a hely volt a fontos, ahol szertartásaikra összegyűlhettek. Ha egy-egy donátor ezek kifestésére még pénzt is áldozott, az emelte a hely fényét, de valószínűleg csak nekünk, utódoknak teszi aránytalanul fontosabbá az adott templomot.
A Pantokrátor-templom után kis kápolna sziklába vésett ajtaját látjuk, amely állandóan zárva van. A szakirodalom sem írja, hogy freskók lennének benne. Az ajtó fölötti lunettába azonban vörössel néhány egyszerű ábrát pingáltak: középre egy máltai keresztet, balra talán egy világgömböt, jobbra egy kakast és alatta talán egy oroszlánt. A vonalas stílus mellett az ábrák is a képrombolás korának alapvető hitbéli igazságokat közvetítő egyszerű jelképeire emlékeztetnek; a kakas pedig különösen a Barbara-kápolnában látott kakasra, amely a kora reggeltől imádkozó szerzetest és az éberséget szimbolizálta. Még egy ilyen kakast látunk majd a Sötét-templom félig beomlott előcsarnokának falán is.
Az ábrákat alávakolás nélkül, közvetlenül a megfaragott kő felületre festették. Ez gyakori volt a korban, amikor az épület elkészültével az építők néhány védelmező ábrát festettek a homlokzatra, amelyet majd a freskóművészek festenek felül. Ide azonban az utóbbiak sosem jöttek, így az ideiglenesnek szánt rajz vált örök életűvé.
A kakasos kápolna után nyílik a trapeza, a szerzetesi étkezde, mellette konyhával. A trapeza hosszú asztalát és padját az élő sziklából faragták ki, illetve hagyták meg a helyiség kifaragásakor. A helyiség közepén egykori földbe mélyített bortároló edény nyoma.
A szerzetesek naponta kétszer jöttek össze közös étkezésre, amelyek egyszersmind liturgikus események és a közösség összetartozását erősítő alkalmak is voltak. A közösség elhunyt tagjairól is ünnepi étkezésen emlékeztek meg halálukkor, annak negyvenedik napján, majd évfordulóin, és neveiket a következő étkezésekkor is felolvasták. Étkezés közben felolvastak a Bibliából, Szent Vazul írásaiból vagy a szentek életéből, mert ahogy a mondás tartotta: „A trapeza Isten szava nélkül olyan, mint az istálló.” És ha jobban megnézzük, tényleg.
A szerzetesi étkezés spirituális előképe, az Utolsó Vacsora az itteni Sötét-templom 11. sz. végi freskóján. A résztvevők a Bibliában szereplő bárány helyett halat esznek, hiszen nagycsütörtök még a böjtbe esik
|
☞ Következő templom |
Add comment