 | (烏夜啼) 林花謝了春紅， 太匆匆。 無奈朝來寒雨晚來風。 胭脂淚， 相留醉， 幾時重。 自是人生長恨水長東。 Lín huā xiè liăo chūn hóng, tài cōng cōng. Wúnài zhāo lái hán yŭ wăn lái fēng. Yānzhī lèi, xiàng liú zuì, jĭ shí chóng. Zìshì rénshēng cháng hèn shuĭ cháng dōng. (Az „Éjjel szólnak a varjak” dallamára.) Elhervadt az erdei virág, a piros tavasznak vége túl hamar. Így kell legyen: hideg a reggeli eső, az esti szél. Rúzsos könny részeg magány – mikor jön újra el? Örökké fájdalmas az élet, örökké keletnek tart a folyó. |
A versnek az Elválás címet lehetne adni, de nem szabad.
Egyrészt mert a kínai költők nem adnak címet verseiknek. Adjon az olvasó. A cím hiánya fontos összetevője a kínai versnek. Legföljebb a dal címét szokták megjelölni, ha dallamra írták a verset, mint ebben az esetben. Ez a cím olykor megadja a vers alaphangját, máskor sokatmondó ellentétben áll vele, mint az A találkozás örömé-nek dallamára szerzett vers, amelyet szintén Li Yu írt, a Tang-dinasztia utolsó császára, börtönben, a kivégzése előtti éjszakán.
Másrészt mert ezzel tapintatlanul kifecsegnénk, amit Li Yu olyan gondosan elrejtett a vers közepébe: rúzsos könny és részeg magány. A tapasztalatlanabb olvasót a pedáns kínai kommentárok figyelmeztetik, hogy „ez a két sor egy-egy megszemélyesítés”. A vers egy másik változatában „részeg magány” helyett 留人醉 „részegen [magára] maradt ember” áll, de szebb ez a változat.
A reménykedő kérdésre, „mikor jön újra el” – hogy mi? mindaz, amiről addig szó volt és nem volt szó a versben – az utolsó sorban Li Yu magának válaszol. Kínában, amely a Himalájától a Sárga-tengerig egyetlen hatalmas lejtő, természeti törvény, hogy minden folyó keletre tart, visszafelé nem folyik egy se.
Kíméletlenebb választ adott a császártól kölcsönvett kérdésre a századelő nagy archaizáló költője, Wang Guowei, aki 1927-ben, amikor a császárság folyója végleg elfolyt, s a forradalmárok behatoltak a Tiltott Városba, a Nyári Palota tavába ölte magát, hogy ne kelljen látnia az új világot. Előtte még, talán hogy erőt merítsen, Tavasz a Jáde-pavilonban kezdettel – így kezdődik Li Yu egyik leghíresebb ci-je – egyetlen versbe kivonatolta Li Yu elmúlásról szóló költeményeit. Ennek végén válaszolja nem is annyira az ezer éve halott császárnak, inkább magának:
君看今日树头花，不是去年枝上朵。
Királyom, nézd, a virág az idei ágon nem a tavalyi fának a virága
mert eljön még az 1928-as év tavasza is, és virágozni fognak a magnóliafák a Kunming-tó partján, ahogy virágoznak ma is; de ő azt a tavaszt már nem akarja megérni.
Majd Wang Guowei verséről is írunk. Csak előtte szeretnénk Li Yu többi, általa idézett versét is lefordítani.
Egyrészt mert a kínai költők nem adnak címet verseiknek. Adjon az olvasó. A cím hiánya fontos összetevője a kínai versnek. Legföljebb a dal címét szokták megjelölni, ha dallamra írták a verset, mint ebben az esetben. Ez a cím olykor megadja a vers alaphangját, máskor sokatmondó ellentétben áll vele, mint az A találkozás örömé-nek dallamára szerzett vers, amelyet szintén Li Yu írt, a Tang-dinasztia utolsó császára, börtönben, a kivégzése előtti éjszakán.
Másrészt mert ezzel tapintatlanul kifecsegnénk, amit Li Yu olyan gondosan elrejtett a vers közepébe: rúzsos könny és részeg magány. A tapasztalatlanabb olvasót a pedáns kínai kommentárok figyelmeztetik, hogy „ez a két sor egy-egy megszemélyesítés”. A vers egy másik változatában „részeg magány” helyett 留人醉 „részegen [magára] maradt ember” áll, de szebb ez a változat.
A reménykedő kérdésre, „mikor jön újra el” – hogy mi? mindaz, amiről addig szó volt és nem volt szó a versben – az utolsó sorban Li Yu magának válaszol. Kínában, amely a Himalájától a Sárga-tengerig egyetlen hatalmas lejtő, természeti törvény, hogy minden folyó keletre tart, visszafelé nem folyik egy se.
Kíméletlenebb választ adott a császártól kölcsönvett kérdésre a századelő nagy archaizáló költője, Wang Guowei, aki 1927-ben, amikor a császárság folyója végleg elfolyt, s a forradalmárok behatoltak a Tiltott Városba, a Nyári Palota tavába ölte magát, hogy ne kelljen látnia az új világot. Előtte még, talán hogy erőt merítsen, Tavasz a Jáde-pavilonban kezdettel – így kezdődik Li Yu egyik leghíresebb ci-je – egyetlen versbe kivonatolta Li Yu elmúlásról szóló költeményeit. Ennek végén válaszolja nem is annyira az ezer éve halott császárnak, inkább magának:
君看今日树头花，不是去年枝上朵。
Királyom, nézd, a virág az idei ágon nem a tavalyi fának a virága
mert eljön még az 1928-as év tavasza is, és virágozni fognak a magnóliafák a Kunming-tó partján, ahogy virágoznak ma is; de ő azt a tavaszt már nem akarja megérni.
Majd Wang Guowei verséről is írunk. Csak előtte szeretnénk Li Yu többi, általa idézett versét is lefordítani.
Add comment