Már napok óta az Ararátot kerüljük, úton a Van-tótól Tao-Klarjeti felé, s a szőnyegárusoknál újra meg újra egy olyan szőnyegtípussal találkozom, amelyet korábban még nem láttam. A futószőnyegen három toranj (gyémánt vagy hatszög alakú medaillon) követi egymást, s bennük és körülöttük sok-sok kicsi állat álldogál. Az eladók ezt a típust Ararát-szőnyeg néven kínálják, s azt állítják, hogy a takácsok a bárkából kitóduló állatokat szőtték rájuk.
Az állatok valóban sokan vannak, s ha a tengelyszimmetrikus szőnyeg két oldalát nézzük, tényleg párban állnak. De a szakirodalom nem tud az Ararát-szőnyegekről. Ahol mégis előfordul, a kifejezés vagy az Ararát kurd falvaiból származó bármilyen szőnyeget jelent, vagy azt mondják róla, hogy tipikus eladói szőnyegfikcióról, bazári romantikáról van szó, amellyel a keresztény világból érkező vásárló szemében akarják felértékelni az árut, mintha valami bibliai gyökerű helyi hagyománynak lehetne tulajdonosává.
Ezek az állatok nem azok, amelyeket Noé látott a bárka parancsnoki hídjáról, hanem elsősorban azok, amelyeket egy kurd szőnyegszövő asszony láthatott az udvarán. Olyan állatok, amelyek a bőséget, gazdagságot, létbiztonságot jelentették számára és családja számára, mint a birka, a teve, a kecske. Vagy amelyek ezenfelül valamilyen pozitív szimbolikus jelentést is hordoztak, mint a ló a férfiasságot, vezető státuszt és a szabadságot, a páva a mennyországot és a tavaszi megújulást, a kakas a fény győzelmét, a madarak az emberi lelket és a túlvilággal való kapcsolatot. És persze az oroszlán, amely az udvaron megjelenve nagy bajt jelentett volna, de a szőnyegen megjelenve nagy védelmezőt. Ezek a jelentések nem szőnyegfikciók, hanem a készítők hagyományának és a megrendelők elvárásának tudatos részei voltak.
Annyiban mégis Ararat-szőnyegek ezek, hogy az ilyen háromtoranjos, sokállatos futók kifejezetten ennek a vidéknek a nomád takácsaira jellemzőek: az Ararát nyugati és keleti oldalán élő kurd törzsekre, a szomszédos iráni határvidék shahsavanjaira, az innen Dél-Iránba költözött qashqaiokra. Ők álltak közvetlen, mindennapi és szinte spirituális kapcsolatban az állatokkal, s az oázisvárosok mestereinek fegyelmezett, gyakran mintakönyveket követő stílusával szemben ők engedhették meg maguknak ezt a szabad, játékos improvizációt. És az ő szőtteseikre jellemző ez a horror vacui, hogy minden apró helyet tele kell tölteni pozitív jelentésű és a bajoktól védelmező kicsi figurák nyüzsgő sokaságával.
Add comment