Tbiliszi óvárosának főutcájáról nyílik az Anton Katolikos (1720-1788) grúz pátriárkáról, a grúz felvilágosodás előfutáráról elnevezett utca, amely – nomen est omen – történetesen egy egykori katolikus templomhoz vezet, noha ezt a szovjet rendszer alatt pompás kamaraszínházzá alakították át.
Az utca főutca felőli sarkán Grúzia 2008-as orosz lerohanása után tűntek fel az első oroszellenes graffitik, ahogy az egész városban. De itt, talán központi fekvése miatt, lassanként összefüggő protest-fal alakult ki belőlük, amelyen a grúz ellenzék minden témája helyet kap, az orosz megszállókkal szembeni ellenállástól – 1921-ig és még tovább is visszamenőleg – az ukrán honvédőkkel való szolidaritáson át az oroszbarát grúz kormány elutasításáig.
1783: a georgievszki védelmi szerződés megkötése, amelyet Oroszország számtalanszor megszegett • 1801: I. Pál cár megsemmisíti a grúz államiságot és az országot Oroszországhoz csatolja • 1811: A grúz egyház önállóságának megszüntetése és az orosz egyház alá rendelése • 1832: Egy grúz nemesi összeesküvés leleplezése, a résztvevők megbüntetése és száműzése • 1921: A Vörös Hadsereg megdönti a független Grúz Köztársaságot, és az országot erőszakkal a Szovjetunióba olvasztják • 1937: Sztálini tisztogatás: a grúz elit ezreinek meggyilkolása • 1978: Az új szovjet alkotmány megpróbálja megfosztani a grúz nyelvet az államnyelvi státusztól, ami hatalmas tüntetésekhez vezet • 1989 (a tbiliszi mészárlás): A szovjet hadsereg április 9-én mérges gázzal és gyalogsági ásókkal veri le a békés függetlenségi tüntetést • 1991: Moszkva politikai és gazdasági nyomással próbálja megakadályozni a grúz függetlenséget • 1992 és 1993: Az orosz hadsereg és titkosszolgálat támogatja (sőt valószínűleg kirobbantja) az abház és oszét szeparatizmust • 1999: Oroszország a csecsen háború keretében bombázza a grúziai Pankaszi-szorost • 2008: az oroszok által provokált dél-oszétiai incidens ürügyén az orosz hadsereg megszállja Dél-Oszétiát és Grúziába is átlép, a fegyverszünet után is sok grúz katonát megölve
Felül Giorgi Antsukhelidze tizedes, aki 2008. augusztus 9-én esett az orosz hadsereg fogságába Chinvaliban, s az internetre is felkerült brutális kínzás után agyonverték. Grúzia Nemzeti Hősének nyilvánították, és képe az არ დანებდე ar danebde! „ne add fel!” felirattal a megszállás ellen tiltakozó graffitik mémje lett • Alul Maro Makashvili egyetemi hallgató, aki az 1921-es szovjet invázió kezdetén jelentkezett ápolónőnek, s az invázió egyik első hősi halottja lett. Az irodalom „a grúz Jeanne d’Arc” néven emlegeti, és naplója iskolai olvasmány
Talán egy évtizede figyelem ezt a falat, amelynek apró változásai évről évre tükrözik az ellenzéki néphangulatot. Májusban láttam utoljára, s most egyetlen jelentős új elemet regisztrálok rajta: egy sírkövet, amelyet wishful thinkingként állítottak fel jó előre a grúz nép jelenleg legutáltabb ellenségének sírjára.
A sírkő néhány olyan fordulatot tartalmaz, amely lábjegyzetet igényel:
• Z • Az ukrajnai orosz invázió általános jelképe, az ebben alkalmazott orosz harci járművek jelzése, amelynek azonban nincs egyértelmű jelentése. A sírkő nyilvánvalóan a szokásos kereszt helyett használja.
• Putler • A Putyin és Hitler nevek összevonása, amely a 2008-as orosz invázió után bukkant fel Grúziában, a Krím 2014-es annektálása és a donbaszi háború után terjedt el Ukrajnában, s a 2022-es ukrajnai orosz invázió után vált ismertté világszerte. Az azonosítás alapjául szolgáló főbb érvek: a területi expanzió és a szomszédos országok szuverenitásának tagadása, az intenzív állami propaganda és személyi kultusz, a diktatórikus vezetési módszerek és az ellenzék erőszakos elhallgattatása.
• Khuylo • A хуй – „fasz” szó egy -ло pejoratív főnévképzővel ellátva, jelentése kb. „faszfej”, „rohadék” csak sokkal erősebb. Az orosz és ukrán szlengben egyaránt jelen volt régóta, de azóta kötődik kifejezetten Putyinhoz, mióta a 2014. márciusi harkivi futballszurkolói felvonulás résztvevői a ritmikus és könnyen megjegyezhető Путін — хуйло! Ла-ла-ла-ла-ла! rigmust skandálták, s ez az oroszellenes tüntetések általános jelszavává vált.
• Ukránok és bunker • Nyilvánvaló utalás egyfelől az ukránok nemrég elért sikereire az orosz fronton, másfelől Hitler halálára, amelyhez hasonlót kívánnak Putyinnak, mégpedig még ez évben, 2026-ban.
Van azonban egy olyan eleme is a sírkőnek, amely első látásra nem hordoz különleges jelentést, csak akkor, ha belegondolunk, hogy Putyin nem 1950-ben, hanem 1952-ben született. Vajon egy ennyire bennfentes felirat készítője hogyan téveszthette el pont a születési évet?
A helyzet az, hogy az 1950-es születési évnek is jelentése van. Egy olyan legendára utal, amely már évek óta makacsul tartja magát a grúz közvéleményben. Eszerint Putyin valódi anyja a grúziai Metekhi faluban nevelte 1950-ben született fiát egészen kilenc éves koráig, amikor aztán oroszországi nevelőszülőkhöz adta.
A történet ott kezdődik, hogy Rustam Daudov, az 1999-es második csecsen háborúban elűzött csecsen kormány tbiliszi képviselője helyi szóbeszédből megtudja, hogy a Tbiliszitől nyugatra hatvan kilométerre, a Mtkvari/Kura folyó partján fekvő Metekhi faluban él egy idős asszony, Vera Putyina, aki azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin – aki Borisz Jelcin lemondásával Oroszország ügyvezető elnöke lett – valójában az ő fia: felismerte a tévében! 2000 januárjában elutazott hozzá, és hosszú videóriportot készített vele.
A riportban Vera Putyina elmondja, hogy 1926-ban született Ocsior faluban, az Ural-hegység lábánál. Mezőgazdasági gépésznek tanult, s ott ismerkedett meg Platon Privalov szerelővel, akitől gyereke lett. Ezután tudta meg, hogy Privalov házas, úgyhogy szakított vele, és hazament szülőfalujába. Itt született meg 1950. október 7-én fia, Vlagyimir, aki az ő hajadon családnevét kapta. Két év múlva Taskentben egy továbbképzésen ismerkedett meg a grúz Giorgi Osepashvilivel, akivel összeházasodtak, s Metekhibe költöztek. A fiú itt nevelkedett kilenc éves koráig, amikor mostohaapja követelésére – mint kezelhetetlenül agresszív gyereket – anyja visszavitte Oroszországba. Itt távoli rokonai – szintén Putyin nevűek – fogadták örökbe őt, miután két saját fiuk a háború alatt meghalt. Putyin későbbi hivatalos életrajzában vér szerinti szüleinek nevezi őket, noha „anyja” 1952-ben már 41 éves volt, ami akkor rendkívülinek számított a Szovjetunióban.
A történet szerint az örökbefogadó Putyin házaspár azért „fiatalította meg” Vovát két évvel, mert Grúziában alig tanult meg oroszul olvasni, és csak így vették be a tudásának megfelelő osztályba. Fontos azonban, hogy hivatalos születésnapja így is október 7. maradt.
Amikor Daudov bizonyítékokat kért erre, Vera Putyina azt mondta, a titkosszolgálat már járt nála, és minden fényképet és iratot elvitt. Csak később, a hír felröppenése után találta meg a Daily Telegraph az iskola osztálynaplóját, amelyben Vlagyimir Putyin tanuló pontosan a mondott években szerepelt.
Daudov kapcsolatba lépett Artyom Borovikkal, az egyik legnevesebb orosz oknyomozó újságíróval, hogy publikálja a videót, lehetőleg még a 2000. március 26-i oroszországi választás előtt, hogy megingassák a csecsen háborút megindító Putyin esélyeit. Borovik március 17-én szállt fel a Moszkvából Tbiliszibe induló gépre, amely a felszállás után máig tisztázatlan műszaki problémák miatt felrobbant. Túlélő nem maradt.
Daudov ezután Antonio Russo olasz újságírónak is átadta a kazettát. Russót másnap reggel holtan találták, egy megrendezett közúti balesetben, s minden irata – és a kazetta is – eltűnt szállodai szobájából. A baleset kivizsgálására kiküldött olasz nyomozókat két hét után kiutasították Grúziából, s a nyomozásban részt vett két grúz rendőr egyike rövidesen öngyilkos lett, a másikat megmérgezték.
Később a tbiliszi csecsen irodát feloszlatták, s Daudov a bakui csecsen irodában vállalt munkát, ide-oda repülve a két főváros között. 2003. szeptember 7-én a bakui rendőrség egy holttestet talált a Gagarin-híd mellett, akit öt pisztolylövéssel öltek meg. Az illető egy Rustam Daudov nevű csecsen volt. De a „mi” Daudovunk ekkor már a gépen volt hazafelé Tbiliszibe. Ha őt akarták megölni, nem a megfelelő embert találták meg. Daudov és családja ezután ENSZ-segítséggel hagyta el Tbiliszit.
Ennyi a történet, amelyet Grúziában többé-kevésbé mindenki igaznak tart. Igazoló dokumentumok természetesen nincsenek, az osztálynaplón és egyetlen megmaradt gyerekkori fényképen kívül, amely nem feltétlenül azonosítható a későbbi Putyinnal.
Néhány forrásunk van. Ineke Smits holland filmrendező a hír felröppenése után, 2003-ban ment el Metekhibe, ahol több hónapot töltött Vera Putyinával és a falu lakóival, Vova egykori osztálytársaival és tanáraival riportozva, s mindannyian azt nyilatkozták, hogy ő a mostani Putyin. Erről készült a Putin’s Mama című dokumentumfilmje.
Kate Weinberg a The Daily Telegraph 2008. december 5-i számában publikált cikket Could this woman be Vladimir Putin’s real mother? címmel. A cikket helyszíni riportok és kutatás előzte meg: ennek során találták meg az idézett osztálynaplót is.
Steffen Dobbert a Die Zeit 2015. május 7-i számában publikált nagyon részletes helyszíni riportot és az addigi források összefoglalását, amelyben nagyjából a fenti történetet mondja el.
Krystina Kurczab-Redlich 2022-ben publikált oknyomozó Putyin-életrajzot Wowa, Wołodia, Władimir: tajemnice Rosji Putina (Vova, Vologya, Vlagyimir: Putyin Oroszországnak titkai) címmel, amelyben részletesen ismerteti a grúz gyerekkor történetét is, azzal befejezve, hogy mindez nem igazolható.
És hát valóban: ha tényleg így volt, de a titkosszolgálat elvitte a dokumentumokat, akkor mivel lehetne igazolni?
És tény, hogy Vlagyimir Putyin gyermekkorából csak tíz éves kora után vannak fotók és dokumentumok. Mindaz, ami előtte volt, csak az ő önéletrajzából ismert.
A Die Zeit tudósítójának Vera Putyina lánya elmondta, hogy néhány évvel korábban egy rendőr és két ápolónő járt az anyjánál, vért vettek tőle, de nem mondták meg, miért, és eltűntek. Ők arra gyanakszanak, DNS-vizsgálatot akartak végezni. Ennek eredménye azonban soha nem derült ki.
Bizonyítékok híján tehát a történészi konszenzus az, hogy noha igazolhatóan létezett egy Vlagyimir Putyin nevű fiú az 1950-es években Metekhiben, de ennek sorsáról semmit nem tudunk, és nem bizonyítható, hogy azonos lenne Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Vera Putyina 2023. május 30-án, 96 éves korában halt meg és temették el Metekhiben. Ő elmondta, amit igaznak tartott. A másik, aki az igazságról nyilatkozni tudna, Vlagyimir Putyin. Ő viszont soha nem igazolta vagy cáfolta állítólagos anyja beszámolóját. Csupán Dmitrij Peszkov szóvivő nyilatkozta a The Daily Telegraph megkeresésére, hogy „a történet nem igaz”, és hogy az elnök életrajza részletesen megtalálható a Kreml honlapján.
És ha a sírkő felirata helyesen jósol, már Putyinnak sem maradt sok ideje elmondani az igazságot.
De talán nem is fontos.
Add comment