Taʿârof

A perzsák, mint az imént láttuk, nagylelkűséget és önzetlenséget tanúsítanak az idegen iránt, s ezt töbnyire komolyan is gondolják. Amikor már nem gondolják annyira komolyan, akkor kezdődik a taʿârof, az udvariaskodás ceremóniája, amely éppolyan, mint az iszfaháni Ali Qapu sah-palota üres terrakotta-elemekből épült álboltozata e bejegyzés illusztrációin: ha nem is arra a célra szolgál, amelyre látszólag létrehozták, mégis megszépíti, színessé és gazdaggá teszi a csupasz valóságot.


Taʿârof az, amikor egy idegen a távolsági buszon meghív magához vacsorázni, vagy a taxisofőr azt mondja, hogy ingyen volt a fuvar, pedig egyikük sem gondolja komolyan. Ha a kezdő beleesik a csapdába, és elfogadja a felajánlást, onnantól a történetnek különféle folytatásai lehetnek. Lehet, hogy az illető udvariasan feltálalja a vacsorát, sőt ágyat is kínál, s az ember csak később, tapasztaltabb fejjel jön rá, hogy eredetileg nem így gondolta. De az is lehet, hogy mindjárt figyelmezteti a tévedésre. Amikor először ültem taxiban Teheránban, az úton perzsául csevegtem a sofőrrel, s amikor a végén megkérdeztem, mibe kerül, azt mondta, semmibe. „Micsoda?” kérdeztem döbbenten, mire ő ráeszmélt: hiába tudok perzsául, ha nem ismerem az udvariaskodás szokását, s most villámgyorsan kell lépnie, hogy el ne tűnjek fizetés nélkül. „Ó, csak taʿârofot játszottam”, mondta nevetve.

Ha az ember meg akarja tudni, vajon az adott felajánlás őszinte volt-e vagy csak taʿârof, legjobb elutasítani, ami szintén a taʿârof része. Ha az illető komolyan gondolja, úgyis addig erősködik, míg el nem fogadjuk. Rá is lehet kérdezni, hogy bâ taʿârof yâ bedun-e taʿârof, udvariaskodásból vagy anélkül tette-e az ajánlatot. Az interneten néhány oktatófilmet is találunk a taʿârof lépéseiről, például a Learn Persian with Chai and Conversation sorozatának ezt a darabját, ahol az amerikai fiú a maga kárán tanulja meg, hogyan viselkedjen az ajtóban, az éttermi fizetésnél, és ha vendégségben kínálják.


Gyakran egyértelmű, hogy a felajánlás csupán taʿârof, de a kultúrember ilyenkor is betartja az életet megszépítő udvariassági lépéseket. A leggyakoribb eset, hogy a taxis vagy a boltos elhárítja a fizetést, de az ember nem fogadja el ezt. Ebből az alábbi tipikus párbeszéd kerekedik:

• Gheymat-e savâri chand e? mennyi lesz a fuvar?
• Ghabele nadâre, semmibe sem kerül
• Kheili mamnunam, nagyon köszönöm. (Lélegzetvételnyi szünet után.) Befarmâyid, gheymat-ra beguyid, ugyan már, mondja meg, mibe kerül.
• Ghabele nadâre. Dah toman, semmibe sem kerül. Tíz tomán.

Ne csodálkozzunk, ha a végül kibökött összeg magasabb annál, amit vártunk. Ilyenkor a forgatókönyv gyakran átvált egy másik párbeszéd-típusba, az alkudozásba. Én azonban, ha csak nem túlságosan szemtelen az összeg, ebbe már nem bocsátkozom bele: részben időkímélés végett, részben mert még így is nevetségesen olcsó, s nem utolsósorban éppen ama úriemberség megőrzése végett, amely a taʿârof végső célja.


A taʿârof évezredes java és játéka a perzsa kultúrának. Érdekes, hogy legkorábbi lejegyzett példája mégsem ebből a kultúrából származik, hanem a szomszédból, az iránival távoli rokon hettita nép köréből:

• Ábrahám fölkelt, és így szólt a hettitákhoz: „Én csak vendég és jövevény vagyok nálatok. Ezért adjatok nekem egy sírhelyet, hogy házam halottait eltemethessem.”
• A hettiták így válaszoltak Ábrahámnak: „Hallgass ránk, urunk! Te főember vagy közöttünk. Temesd halottaidat legjobb sírhelyeinkre. Senki közülünk nem tagadja meg tőled a sírját, hogy oda temesd halottaidat.”
• Ábrahám erre fölkelt, meghajtotta magát az ország lakói, a hettiták előtt, és így szólt hozzájuk: „Ha beleegyeztek abba, hogy házam halottait eltemethessem, akkor hallgassatok meg: járjatok közbe értem Efronnál, Cochár fiánál, hogy a machpelai barlangot, ami az övé, és birtokának szélén fekszik, engedje át nekem. Adja el nekem jelenlétetekben teljes áron temetőhelynek.”
• Efron éppen a hettiták között ült, és válaszolt Ábrahámnak: „Nem úgy, uram. Hallgass meg engem. A telket neked ajándékozom, s neked adom a barlangot is, amely rajta van. Honfitársaim jelenlétében ajándékozom neked, temesd el halottaidat!”
• Ábrahám meghajtotta magát az ország lakói előtt, és így szólt Efronhoz: „Hallgass meg engem. Én megfizetem neked a telek teljes árát. Fogadd el tőlem, hogy eltemethessem ott halottaimat.”
• Efron ezt válaszolta Ábrahámnak: „Hallgass meg engem, uram. Egy négyszáz ezüstsékel értékű telek, mi az köztem és közted? Temesd el halottaidat!”
• Ábrahám meghallgatta Efront, és Ábrahám lemérte Efronnak, amit az a hettiták jelenlétében megnevezett: négyszáz ezüstsékel, ahogy az a kereskedők körében járja.

A háromezer éves párbeszéd ugyanazokat a lépéseket követi, mint a tegnapelőtti Teheránban. A kánaáni hettiták erősködnek, hogy odaajándékozzák a barlangot, de Ábrahám csak pénzért hajlandó elfogadni. A végén pedig a hettita Efron, úgy tűnik, éppolyan jól jár, mint a teheráni taxis: jó áron eladta nemcsak a barlangot, de még a hozzá csapott telket is, amelyet Ábrahám eredetileg nem is kért.

Hosszú távon azonban Ábrahám járt a legjobban, amiért elfogadta az árukapcsolást, és nem bocsátkozott bele a taʿârof végén nyitva hagyott alkuba. Egyfelől megőrizte úriember imázsát a következő évezredek bibliaolvasói körében. Másfelől pedig így tett szert első törvényes tulajdonára a későbbi Izrael földjén.